Igazán súlyos téma, és ha belemászunk a részletekbe, akkor ennek megfelelő súlyú tanulságokkal szembesülhetünk. Természetesen belemásztunk.
A válaszokat kereső Homo sapiens sapiens legnagyobb internetes kikötője a Reddit, ahol a 13 év alatt mintegy 5,5 milliónyi felhasználót magába tömörítő Ask Men közösség a napokban egy roppant érdekes beszélgetést generáló, új kérdéssel gazdagodott, amely így szól:
„Férfitársaim, ti, akik el akartátok dobni az életeteket, de mégsem tettétek meg, mi késztetett titeket a köztünk maradásra?”
Innen már nyilván érzed, hogy ez mélytengeri pálya lesz. Az ilyesmivel az ember nem is szívesen foglalkozik, hiszen – ahogyan az összes fejlettebb élőlénybe – belénk is biológiailag kódolva van önnön életünk fenntartása és védelmezése, ami a legerősebb ösztönünk mind közül.
De vajon mik azok az okok, melyek az utolsó pillanatban jobb belátásra térítik a végtelenül elkeseredett, haszontalannak és/vagy értelmetlennek ítélt életükből teljesen kiábrándult embereket? Kilencszáz válasz is érkezett a fönti kérdésre, melyek közül igyekeztem kiválogatni a legérdekesebb, leginformatívabb, és – remélhetőleg – legmotiválóbb tartalmakat, hiszen közvetlenül saját tapasztalataink után a másik ember tapasztalatai azok, amikből a legtöbbet tanulhatunk.
Rögvest az első válaszadó érdekes sztorival érkezett:
„A barátaim. Leitattak, bedobtak egy csomagtartóba, és majdnem fél évig az otthonom közelében sem jártam. Elvittek magukkal egy hátizsákos amerikai körútra. Mindannyiunkat kirúgtak a munkából és teljesen le is gatyásodtunk, de azóta sem bántuk meg.”
Rengetegen érkeztek hasonló indokkal, és itt nem a csomagtartóba szuszakolásra gondolok. Nem véletlenül; a barátság ereje az egyik legkézenfekvőbb ok, hiszen, még ha az élet elkeserítő mélypontjain nem is úgy gondoljuk, a nagybetűs barátaink akár világokat is hajlandók volnának megmozgatni értünk, és igenis fontos nekik épségünk, egészségünk, létezésünk, társaságunk. Ezért is – szó szerint – életbevágóan fontos, hogy rendszeresen, és tényleg őszintén, kendőzetlenül megosszuk lelkivilágunk történéseit a barátainkkal.
A barátság témájánál maradva: megdöbbentően sok hozzászóló nevezte meg indokként egy barátja öngyilkosságát. Ezek a férfiak, mivel végigcsinálták az elviselhetetlent, ami ezzel jár, végül azért maradtak életben, mert nem lettek volna képesek szeretteiket ugyanannak kitenni. Előfordulnak persze kivételek is, mint ez alábbi, ahol a halálvágy még az említettek ellenére is győzött, ám a puszta véletlen megakadályozta a tragédiát:
„Egy barátom szándékosan túladagolta magát a gimi második évében, én pedig megfogadtam, hogy soha nem teszek ilyet. Egy nap mégis a lehető legközelebb voltam hozzá. Ott álltam egy lőtéren, kezemben a vadi új puskával, amiről később kiderült, hogy eleve nem is működött. Az elsütő rugója törött volt, így a ravasz meghúzásakor csak kattant egyet.”
Ez egy klasszikus egy az ezerből típusú eset, viszont egy további igen gyakori ok az életben maradásra egy bajba került barát, vagy családtag volt a Reddit közösségében. Egyikük – a föntihez hasonlóan – már hajszál híján megtette, amikor valami váratlan történt:
„Szó szerint 2-3 másodpercre voltam tőle, hogy megtegyem, de közben felhívott az egyik legjobb barátom, aki zokogva mesélte, hogy megerőszakolták az egyetemen. Végighallgattam, és miután letettük, rájöttem, hogy ha ez a személy több száz mérföld távolságból engem hív vigasztalásért egy ilyen trauma után, akkor mégiscsak kell lennie bennem valami értékesnek emberi lényként. Azonnal letettem a hipót, kidobtam a tablettákat, és azóta vissza se néztem. Persze időnként megkörnyékeznek a sötét gondolatok, de tudom, hogy ezek csak gondolatok és érzések valamivel kapcsolatban, és nem a konkrét valóság. Mindig emlékeztetem magam rá, hogy ez is elmúlik. Az a hívás akkor, a megfelelő pillanatban, megváltoztatta az életről alkotott nézeteimet. Szerencse? Véletlen egybeesés? Random jótétemény az élettől? Fogalmam sincs, de örülök, hogy megtörtént, mert enélkül valószínűleg nem lennék ma itt.”
Számos hasonló történet szolgál sorsdöntő tanulsággal azoknak, akik nem éreznek már elég energiát önmagukért tenni:
Tedd meg valakiért vagy valamiért, aki/ami önmagáért nem képes megtenni. Ha másokon segítesz, újra értéket találsz önmagadban is.
Érdekes megfigyelni azt is, hogy a szeretteinkről való gondoskodáshoz hasonlóan, a felhasználók nagyon magas számban indokolják annak kvázi ellentétével, a bosszúvággyal, hogy miért gondolták meg magukat. Számos válaszban jelenik meg új életcélként az óhaj, hogy az illető az önpusztítás helyett inkább meg akarja torolni sérelmeit annak okozóin, vagy épp meg akarja mutatni az őt értéktelennek tartó és a gödör mélyére taszító embereknek, hogy juszt is feláll.
Jóval összetettebb válaszok is érkeztek, köztük olyan sztorikkal, amiket olvasva az ember szinte a bőrén érzi a szavak súlyát.
„Életem nagyobb részében mindig voltak szuicid gondolataim. 2018-ban azonban kiderült, hogy van egy lányom az előző kapcsolatomból. El voltunk idegenedve egymástól, de szép fokozatosan beszélgetni kezdtünk, ami ahhoz vezetett, hogy állandóan dumáltunk: sms-ben, Zoomon vagy telefonon. Csodálatos fiatal nő volt; okos, vidám, tehetséges, aki megjárta a poklot, de mindig fölállt. Legalábbis azt hittem. Feltűnően érdekelték a lőfegyverek (ez mondjuk lehetett volna egy red flag), úgyhogy megtanítottam neki, hogyan készíthet sörétes puskát 20 dollárból. Közvetlenül a tavalyi születésnapja előtt, amikor először találkoztunk volna személyesen, megölte magát. Azzal a puskával, amit tőlem tanult meg elkészíteni házilag. Nem sokat aludtam az elmúlt évben. Látni azt a pusztítást, amit az öngyilkosság okoz a túlélők körében, végleg kizökkentett az elképzeléseimből. Soha, de soha nem fogom a szeretteimet hasonló megpróbáltatásoknak kitenni.”
Az Ask Men közösség számos tagja különféle sportokat és az azokkal járó drasztikus életmódváltást nevezte meg utolsó visszatartó erőként, amelynek végső soron életüket köszönhetik, talán ez közülük a legérdekesebb:
„Engem az edzőterem mentett meg. Kiléptem egy nagyon hosszú kapcsolatból, és egy másik városba költöztem, ahol nem ismertem senkit. Nagyon nehéz depresszióval élni, ha nincs a barátságok adta motiváció. Ez volt egész életem legsötétebb része. Egy idő után már nagyon közel voltam ahhoz, hogy meghúzzam a ravaszt, mert sem a régi barátaim, sem a családom nem válaszolt a telefonhívásaimra. Pár hónappal később félig hajléktalan lettem: a munkahelyemen aludtam, és kaptam ingyen edzőterembérletet, hogy legyen hol zuhanyoznom. Rosszul éreztem magam tőle, hogy minden nap csak zuhanyozni mentem a terembe, ezért reggelente munka előtt egy tisztességes edzést is lenyomtam. Ez mindent megváltoztatott. Volt mit belevinnem, és ahogy láttam az eredményeket, volt mire büszkének lennem. Elkezdtem bókokat kapni, és ahogy javult az önbecsülésem, elkezdtem barátkozni is. A mai napig a súlyemelés a legegészségesebb dolog, amit valaha csináltam.”
A közösség válaszait böngészve persze egészen váratlanok is feltűnnek ám. Van, akit például Antoine Griezmann tartott életben, mást a pszichedelikus gombák mikroadagolása, és van, akit a Star Wars iránti rajongás:
„Ez nagyon hülyén hangzik, de engem a Star Wars harmadik epizódja tartott vissza. Tinédzser voltam, szereztem egy kést, és készen álltam rá, hogy megtegyem. Még utoljára körülnéztem a szobámban, és megláttam egy Star Wars-akciófigurát. Tudtam, hogy a harmadik rész néhány hónapon belül megjelenik, és elkezdtem azon tűnődni, vajon jó lesz-e az „utolsó” Star Wars-film. Eközben inogtam meg, és arra gondoltam, jó nagy lúzerség lenne tőlem, hogy végignéztem az egész franchise-t, de az utolsó részt kihagyom. Fanatikus rajongó voltam, és annyira nem akartam lemaradni, hogy inkább letettem a tervemről.”
A bárcsak ennyire egyszerű volna kategóriában pedig ez a sommás komment ragadta meg a figyelmemet, ami – akárhogyis – de a lecsupaszított főlényeg, amit soha nem szabadna figyelmen kívül hagynia egyikünknek sem:
„Szinte mindig jobb élni, mint meghalni, valójában ilyen egyszerű. Hacsak nem szenvedsz állandó gyötrelemben betegségtől vagy kínzástól, bármit megtehetsz az életeddel. A halálban ugyanez a lehetőség nincsen meg.”
Ha te magad vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, segítségre szorul, hívd a mobilról is ingyenes, a nap 24 órájában hívható 116-123 lelkielsősegély-számot, vagy olvasd el ezt az oldalt.