Dwayne Johnson már háromszor megküzdött a depresszióval – és van egy tanácsa minden sorstársának

Szerző: NLD

A Szikla egy podcastban beszélt őszintén a mentális egészségéről.

Az 51 éves expankrátor/színészről, Dwayne Johnsonról első látásra azt gondolhatná az ember, mennyire kemény, rettenthetetlen férfi, de a Szikla többször is bizonyította már, hogy nem egy sztereotipikus karakter. Példamutató apa, jószívű fickó, aki most

életének legnehezebb időszakait is felelevenítette a Pivot című podcast vendégeként.

Azt mondta, eddig háromszor kapta el igazán a depresszió. Először akkor, amikor összeszedett egy komoly vállsérülést, így véget ért az amerikafutball-karrierje a miami egyetemen.

„Nem akartam iskolába járni. Otthagytam, nem vizsgáztam, egyszerűen leléptem. De az volt az érdekes, hogy akkoriban még nem tudtam, miről van szó. Nem tudtam, mi az a mentális egészség, mi az a depresszió. Csak azt tudtam, hogy nem akarok ott lenni. Nem mentem el a csapatmegbeszélésekre. Nem vettem részt semmiben”

– mesélt a sötét korszakáról Johnson.

A második alkalom 2008-ban érkezett el, amikor elvált akkori feleségétől, Dany Garciától. Azonban ekkor már felkészültebb volt, tudta, mivel néz szembe, és tudott beszélni a szeretteivel a történtekről és az érzéseiről.

„Évekkel később, úgy 2017 körül, egy kicsit újra átéltem a dolgot. Akkor már tudtam, hogy miről van szó. És szerencsére akkoriban volt néhány barátom, akikre támaszkodhattam”

– mondta.

Az Instagramon is adott némi nyomatékot a témának, és felhívva a férfiak figyelmét arra, hogy nyíljanak meg, és beszéljenek a problémáikról a szeretteikkel, barátaikkal vagy épp ezzel foglalkozó szakemberekkel.

„Az évek során keményen dolgoztam azon, hogy megszerezzem azokat az érzelmi eszközöket, amelyekkel fel tudok dolgozni minden olyan mentális fájdalmat, amely próbára tesz. Korábban nem tudtam, mi az a mentális küzdelem. Férfiként nem beszéltünk róla. Csak lehajtottuk a fejünket és átküzdöttük magunkat rajta. Nem volt egészséges, de csak ezt ismertük.

Ha a mentális jólléted mentális pokollá változik, a legfontosabb dolog, amit tehetsz, hogy beszélsz valakivel. Nem lehet helyrehozni, ha magadban tartod ezt a fájdalmat. Ha van bátorságod beszélni valakivel, az a te szupererőd. Két barátomat is öngyilkosság miatt vesztettem el.

Beszélj valakivel. Annak ellenére, hogy mit érzel, sosem vagy egyedül”

– írta.

Ha te magad vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, segítségre szorul, hívd a mobilról is ingyenes, a nap 24 órájában hívható 116-123 lelkielsősegély-számot, vagy olvasd el ezt az oldalt.

Itt van még jó kis kontent