Bármennyire is vitathatónak tűnik, de az egyes emberek nem lettek sem okosabbak, sem ostobábbak az írott történelem kezdete óta. Az emberiség együttes tudása azonban exponenciálisan növekedett, amióta leáldozott a halász-vadász-gyűjtögető életmódnak.

Az ökrök húzta ekétől eljutottunk a műholdvezérléses kombájnig, a rézlándzsától a tömeggyorsítóig. Az információs technika már a mi életünkben annyit haladt előre, amennyit régen a kőtáblától az első telefonvonalakig. Ha egy 2020 után gyártott közönséges tucatautót megpróbálnánk a XX. századi tudással karbantartatni, akkor a vezető autógyártó óriáscégek legelitebb mérnökei és szerelői is értetlenül állnák körül a járművet.

A tudományos és technikai fejlődés tehát egyenes vonalúnak tűnik, és tulajdonképpen az is, már amikor nem exponenciális, de akadnak zavarba ejtő kivételek.

Mindenkit megkímélnék a bizonyítatlan elméletektől és holdkóros fantazmagóriáktól – ezeknek is megvan a maguk szubkultúrája -, maradjunk csak a tényeknél.

Önkényesen kiválasztottam három olyan találmányt, amelynek az eredete és esetleg a felhasználási módja is rejtélyes. Ezek közül kettő rendkívül régi, és biztosan tudjuk, hogy évszázadokig semmi hasonlót nem hozott össze az emberiség, miután elfelejtette, hogy hogyan és egyáltalán mi célból alkotta meg őket.

#1 Az antiküthérai szerkezet

Ezt az ógörög, bronzból készült szerkezetet minden bizonnyal az időszámítás előtti 2. században alkották. 1901-ben találta meg egy Elias Stadiatis nevű búvár egy elsüllyedt hajón. A fából készült tok természetesen elpusztult a tengerfenéken töltött két évezred folyamán, a rézből és bronzból készült fogaskerekeket és fogasléceket pedig megkövült tengerfenéki üledék borította be.

Nem meglepő hát, hogy eleinte nem sokat törődtek a lelettel. Amikor néhány évtized múlva alaposabban is megnézték, és röntgennel is megvizsgálták, rájöttek, hogy egy bonyolult gépezetről van szó. A szerkezet az égitestek mozgását modellezte, és számos bonyolult matematikai számítást végzett, amelyeket a korabeli tudósok használtak asztrológiai, csillagászati és egyéb célokra.

Az antiküthérai szerkezet mérete a feltételezések szerint 34x18x9 centiméter lehetett eredetileg. Annyi bizonyos, hogy képes volt megjeleníteni az éjszakai égbolt csillagképeit, a Nap és a Hold mozgását, valamint a naptárciklusokat. Eredetileg 223 fogaskerék volt benne, amelyek segítségével a használói bonyolult számításokat végezhettek el.

Egyes elméletek szerint a felhúzható gépezet célja az idő és az égitestek mozgásának meghatározása volt, de vannak, akik szerint elsősorban a hajósokat a tengeri útvonalak meghatározásában segítő navigációs segédeszköz lehetett.

Bárhogyan is, az bizonyos, hogy a modern történelemtudománynak nincs tudomása arról, hogy hasonlóan komplex szerkezetet bárki is létrehozott volna a XIV. századi angol és itáliai csillagász feltalálók előtt. Még azt sem tudjuk, hogy az antiküthérai szerkezet egyedi darab-e, vagy széles körben használt, hétköznapi eszköz volt, amelyből minden görög hajón akadt egy-egy példány.

De a legfontosabb kérdés: vajon

mennyivel lehettek fejlettebbek a peloponnészosziak annál, ahogy sejtettük, ha meg sem említettek egy ilyen szerkezetet – noha a történelmük kiválóan dokumentált?

#2 Wootz-acél

A Wootz-acél egy különleges, szénből és vasból álló acélötvözet, azaz szilárd oldat, amelyet az ókori India déli részén élő kovácsok állítottak elő. Egyszerre kemény és rugalmas, pedig ezek a tulajdonságok még a mai metallurgusok szerint is kizárják egymást, ezért minden acélötvözetet adott feladatra optimalizálnak.

A mindannyiunk számára ismerős betonvas például aránylag lágy, de rugalmas, míg a késacélok kemények, de ridegebbek.

Több száz vagy ezer évvel ezelőtt természetesen nem álltak rendelkezésre a mai technológiák, ezért még megdöbbentőbb, hogy a korabeli kovácsok primitív eszközeikkel képesek voltak ilyen ötvözet előállítására.

Az ókori indiai kovácsok által készített Wootz-acél az egyik legerősebb és legtartósabb acélötvözet volt a modern idők előtt. Legendás fegyvereket készítettek belőle, szultánok, cárok és királyok viseltek oldalukon ilyen pengéket. Mivel megfelelő felületkezelés után gyönyörű mintázatot kap a felülete, előszeretettel készítettek belőle ékszereket is.

Európai tudósok először a XVIII. század végén tanulmányozhatták a Wootz-acélt laboratóriumi körülmények között. Arra a következtetésre jutottak, hogy az acélban rendkívül kis mennyiségben van jelen a fontos tulajdonságokat kedvezőtlenül befolyásoló szennyeződés, például kén és arzén, ugyanakkor meglehetősen magas majdnem 2 százalékos a széntartalma.

A szén vaskarbidokat képez, de nem ezzel magyarázható a kimagasló minőség. A Wootz-acél

titka, hogy mikroszkopikus méretű, szén nanocsöveket tartalmaz,

amelyek fokozzák az anyag keménységét és rugalmasságát.

A Wootz-acél tovább él az orosz bulatacélban, amely perzsa közvetítéssel került Indiából az Urál-hegység kovácsműhelyeibe. Az eredeti bulatból készült pengét vagy ékszert nem lehetetlen beszerezni, bár könnyfakasztó árat kell fizetni érte. A világ minden táján akadnak mesterkovácsok, akik képesek az előállítására. Igaz, hogy a modern acélok már jobbak, de kétségkívül vonző gondolat egy legendás, ókori módszerrel készült pengét birtokolni.

#3 Starlite

A Starlite egy forradalmian új, hőálló anyag volt, amelyet Maurice Ward angol vegyész talált fel az 1970-es években. A nyolcvanas évek végére az új anyag olyan komoly hírnevet szerzett, hogy a BBC érdeklődését is felkeltette, és 1990-re adásba is került. Itt aztán élőben, kamerák előtt mutatták be, mire is képes.

A Starlite-tal bevont tojás belseje nyers maradt, miután egy lángvágóval melegítették, sőt egy bátor vállalkozó még a kezére is kent az anyagból, és égésnyom nélkül kibírta azt a lángot, amely húsz centiméter vastag acélt is képes lett volna átvágni.

A Starlite hő hatására elszenesedett, a kis sűrűségű szénhab pedig rendkívül hóállóvá vált, kiváló hőszigetelési tulajdonságokkal.

Szakértők szerint szerves és szervetlen összetevőkből állt, például bórvegyületekből és különböző polimerekből, valamint kis mennyiségű kerámiaporból, de az új anyag pontos összetételét és a keverési arányt Ward rendkívül sikeresen tartotta titokban.

A Starlite-nak számos felhasználási területe lehet. Képes megóvni különböző űrjárműveket útjuk egyik legveszélyesebb szakaszában, a légkörbe való visszatéréskor, de rendkívül hasznos lehet számtalan polgári vagy katonai célra is. A lehetőségeknek a puszta felsorolása is külön cikket érdemelne.

Ward a Starlite titkáért nem kevesebb, mint egymillió angol fontot kért. Amikor 2011-ben meghalt, úgy tűnt, hogy találmánya titkát magával vitte a sírba, de később kiderült, hogy a szabadalom egy Thermashield LLC nevű, kaliforniai cég tulajdonába került. A honlapjuk nem éppen meggyőző, éppen két éve nem is frissült, de talán reménykedhetünk benne, hogy a Starlight titka nem veszett el végleg.