Kezdő apukának lenni majdnem annyira nehéz lehet, mint anyukának, és ennek a tortának csak vékonyabb szelete a gyerek okozta napi problémakör. Mellette olyan dolgok ütik fel a fejük, melyek egyrészt a korral, másrészt a megváltozott élethelyzettel jönnek: mikor egyszerre kell menedzselni a családot, a munkát, a szociális eseményeket, és akkor még magadra is kéne jutnia egy kis időnek. Akár ha magad is apuka vagy, akár ha bele akarsz látni a jövőbe, összeraktunk egy listát, mellyel egyszerűbben veheted be a kanyarokat, tarthatod szinten az önbizalmadat és spórolhatsz időt.
Nem foglak közhelyekkel fárasztani, azzal traktálva, hogy ne dobd le magad a hídról, ha 0-24-ben lóg úgy rólad a gyerek, mint a borostyán, miközben te félted a stílusod és a férfiasságod. Utóbbival neked kell kezdened valamit, papa, de az előbbivel nem lehetnek különösebb problémák, ha eddig is benne voltál a divatban, az nem kopik le csak úgy. Ugyanakkor
ez az életszakasz az önfelismerés következő, expert-szakasza, amikor igazán észnél kell lenni és alkalmazkodni, különben könnyen leragadhatsz a múltban, hülyét csinálva magadból.
Meg a gyerekeidből is. Felejtsd el, hogy te akarsz lenni a cool dad, ennél jóval mélyebbre ásunk, hogy ne csak menő legyél, hanem inspirációforrás is.
#1 Super Size Me
Ordas nagy általánosítás, de a közhiedelem mégis részben joggal tartja úgy, hogy az utódnemzés mindkét nem testét megviseli valamilyen módon, nem véletlenül terjedt el a dadbody kifejezés sem, ami általában többnyire a sörhasra utal, meg a felszedett kilókra. Vagy csak többet kezdesz el lejárni a kondiba, feltételezzük a legjobbakat! Akárhogy is legyen, ha azt látod magadon, hogy kezded kinőni a ruhatáradat, akkor
ne ragaszkodj feltétlen a kedvenc superslim gatyádhoz, mert egyből leesős lesz mindenkinek, hogy a hiúságod úrra lett rajtad.
Ne ringasd magad abba a tévhitbe, hogy pár számmal nagyobb göncökben nem lehetsz ugyanúgy stílusos, mint azelőtt, ellenben a benézett méretezés a legsvágabb dedit is kicsinálja, úgyhogy csak okosan. Arról is érdemes szót ejteni, hogy ennek az érési folyamatnak része lehet a hajkoronád átalakulása is, azonban itt sem kell a feleséged szoknyája mögé bújni:
#2 A neutrális zsaru
Újdonsült apukaként nem egy rossz elgondolás, ha kicsit visszaveszel a rikítóbb színek és minták használatából, és inkább a camel, navy, szürke és fehér irányába kezdesz el tapogatózni. Ennek a oka, hogy ettől egyrészt kicsit komolyabban vehető leszel mint férfi, aki tud gondoskodni egy csöppnyi rendőrszirénáról.
De ha nem adod az ilyen társadalmilag előírt kényszersanyargatást, akkor csak abba gondolj bele, hogy mégis mi ellen lázadjon a cseperedő pulya, ha az apja egy kimaxolt hypebeast?
Van abban a szociális normában valami praktikusság, hogy
az apukák törvényszerűen visszavesznek magukból és kicsit beszürkülnek, hogy utat engedjenek a fiatalabb generációnak
és az ő kísérletezgetésüknek, ahelyett, hogy ragaszkodnának a bevett formához, ami idővel így is úgy elkopik. Helyette öltözz minimalistább, elegánsabb szettekbe.
#3 Egy szebb holnapért
Ha be tudtál vállalni egy vagy több gyereket, akkor egyrészt feltételezhető, hogy hosszú távú tervezésekben vagy, másrészt talán az is, hogy rendben vannak az anyagi dolgaid, szóval ideje, hogy az öltözködésed is reflektálon erre. Ennek semmi köze a rongyrázáshoz, sokkal inkább ahhoz, hogy kiépíts egy olyan ruhatárat, mely hosszú évekig intakt marad, hogy ne kelljen erre is tetemes időt fordítanod.
Fastfashion-turkálás helyett ezért javallott olyan alappilléreket beszerválni, mint bőrkabátok, kötött pulcsik, különböző gyapjúcuccok, meg végtelen mennyiségű blézer. Sose mennek ki a divatból, nem fog ki rajtuk az intelligens mosópor, és az unokáidnak is le lehet passzolni, ha már színben nem mennek a májfoltjaidhoz. Easy win.
#4 Branding
Egy elsőre ugyancsak kellemetlennek tűnő záradék az lehet, hogy bizony a megváltozott élethelyzet megkövetelheti, hogy lejjebb adj a bejáratott brandek használatából, és helyette olyanokat kezdj preferálni, melyek jobban tükrözik, hogy hol jársz most az életben.
Ez alól persze kivételt képezhetnek örök érvényű márkák örök érvényű darabjai. Például a háromcsíkos Stan Smith csukától lehet, hogy sosincs ideje megszabadulni, ahogy egy jó Air Max is kortalanul koptatható alapkellék lehet, de az ilyen feltörekvő hip-márkákkal, illetve szubkulturális relikviákkal ildomos leállni bizonyos kor felett.
Kissé beégetnéd szegény gyereket a barátai és a szülői munkaközösség előtt, ha látják, hogy
a Supreme pulcsid egymagában drágább, mint a gyerekedre aggatott normcore ruházat egésze, vagy ha még mindig a nyűhetetlen vászon Vans dorkóidban csapatod, pedig már motorizált négykerekűt hajtasz smirglipapíros fapalánk helyett.
Túltolni ugyanakkor bármilyen létező branddel lehetséges, ha nem egy visszafogott Lacoste krokodil figyel a sweater mellkasán, hanem mondjuk egy hirdetőtáblához méretezett Kenzo felirat, ami után még a kisovisok is fejcsóválva fordulnak utánad.
Bármilyen márkáknál is horgonyozz le, a lényeg mindig az, hogy ne akard senkinek az arcába mutogatni, illetve hogy a korodhoz és családi helyzetedhez passzoló darabokon szerepeltesd őket, mint amilyen egy farmer, vagy épp egy galléros póló. Egy kikandikáló Levi’s-fityegőt még senki se nézett le, sőt.
#5 Pakolj fel
Tudod mi a király abban, ha megfogadtad az eddigi tanácsokat és neutrális színekbe, meg időtálló ruhadarabokba fektettél bele? Hát az, hogy játszi könnyedséggel tudsz magadra dobni kismillió olyan kiegészítőt, melytől nemcsak határozottan érettebb kisugárzásod lesz, de még a babakocsik is satufékbe nyomják magukat.
Azt talán mondani sem kell, hogy az első és egyben legfontosabb lépés egy tisztességes karóra beszerzése, amit követhetnek különböző letisztult karkötők, nyakláncok és pecsétgyűrűk, amennyit még a jó ízlés enged. Ha okosan egy blézert is bepattintasz az állandó rotációdba, akkor rá lehet feküdni a legpatentabb selyemkendők és díszzsepik megtalálásába, hogy aztán így a pocsék idő berobbanásával megtold az egészet valami kifinomult sállal, esetleg kalappal.
#6 Groom Guru
Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a megfelelő testápolás mennyire fontos mind kinézetileg, mind egészségügyileg. Te se leszel fiatalabb, szóval tessék odafigyelni arra, hogy ne csak a Toyotád ragyogjon, hanem esetleg te is.
Az egyszerűség kedvéért most ide fogjuk sorolni a megfelelő hajápolást is, és a rendszeres viziteket a fodrászhoz, hogy mindig tiptopapuka-fejed legyen (valami rövid formátumot képzelj ide, mely barátságosan rejtegeti az esetlegesen ritkuló részeket is), de talán ennél fontosabb a szakállad ápolása, vagy akár megszüntetése, ha nem akarja az igazságot, illetve a bőröd hidratálása.
Utóbbit biztos meg fogod köszönni, amikor jóval később veszed észre a szarkalábakat, mint a gittegyleted többi tagja.
Parfümökre is érdemes rágyúrni, mert ha apaságért oklevelet adnának, akkor az lenne az egyik kötelezően teljesítendő kurzus,
de még véletlenül se merészkedj a nagypapáspacsuli-területre, arra azért még rengeteg időd van. És akkor utolsóként barátkozz meg a körömápolás gondolatával is.
#7 Apuka-to-date
Ez már életmód-tanácsadás, de abból talán a legfontosabb, ami közvetlen kihatással van a nevelési módszereid minőségére. Nem foglak azzal inzultálni, hogy tudd kezelni az okostelefont, meg nevezz be egy tabletre is, ha még nem tetted volna, mert őszintén szólva nem ez a lényege annak, hogy valaki felkészült legyen kortárs technológiából. Inkább azt mondanám, hogy
akkor is érdemes képben lenni azzal, hogy merre halad a tech, ha te magad nem is feltétlenül veszed ki belőle a részed,
mert annál nagyobb szakadékot kevés dolog ver apa és fia/lánya közé, mint amikor előbbinek lövése sincs arról, hogy min pötyög a gyerek.
Ez pedig nem csak azért fontos, mert így megérteni és kontrollálni is lehet a genetikai végtermékedet, hanem mert a gyerek gondolkodását elég erősen meghatározzák ezek a kütyük, és azok a módok, ahogy ezekkel kifejezi magát.
Ma meg körülbelül olyan tempóval száguld ez az ipar, hogy már a húszas-harmincas éveidben teljesen orra bukhatsz, és mész vissza a sor végére, ha nem figyelsz eléggé. Ezek mellett arra is rá kell fegyelmezni magad, hogy betéve ismerd a különböző média-outputokat, illetve az ezeken hemzsegő, influenszernek mondott arcokat.
Van amúgy kispapás sorozatunk, ez a legutóbbi, amúgy elég fajsúlyos része: