Fordulat a könyvpiacon: már kevesebb cím jelenik meg férfiaktól, mint nőktől

Szerző: Lakinger Béla

Legalábbis az Egyesült Államokban. Sőt, a nők által írt könyvek átlagosan több példányban is kelnek el.

A férfi szerzők által kiadott címek aránya nagyjából 50 év leforgása alatt 80 százalékról 50 százalék alá esett az amerikai könyvpiacon – derül ki egy frissen publikált tanulmányból, melyet a Qz.com idéz.

Joel Waldfogel, a Minnesotai Egyetem közgazdásza a Goodreads, a Bookstat, az Amazon és a Kongresszusi Könyvtár adatai alapján végezte el a kutatást, és azt találta: először 2020-ban fordult elő, hogy a megjelent címek több, mint fele női szerzőkhöz kötődött.

A bővülésből főleg a nők profitáltak

Ez egyébként nem feltétlenül azt jelenti, hogy a férfi írókat nők váltották fel, a könyvpiac ugyanis jelentősen növekedett – az Amerikai Könyvkiadók Szövetségének adatai szerint 2021-ben például 12,3 százalékkal volt nagyobb, mint az előző évben, így meghaladta a 29 milliárd dollárt. Az viszont tény, hogy a nők által írt könyvek ma már átlagosan több példányban kelnek el, mint a férfiak által írtak.

„Míg a nők részvétele a szellemi tulajdon létrehozásában általában véve továbbra is elmarad a férfiakétól, a könyvkiadásban az elmúlt fél évszázad forradalmat hozott a nemi arányok terén”

– írja Waldfogel.

Egyébként arra jutott, hogy a női szerzők beáramlása összefügg a bevételek növekedésével, mert sok új olvasót szerzett az iparágnak. Elismeri ugyanakkor, hogy a módszertanának vannak korlátai, a női és férfi szerzőket ugyanis a keresztnév alapján különböztette meg, és mivel az angolszász országokban viszonylag sok olyan név van, amely egyik nemhez sem sorolható kizárólagosan, akadhatnak tévedések.

Nem is szólva arról, hogy az algoritmus vajon mit kezdett az olyan formában feltüntetett nevekkel, mint a JK Rowling.

Waldfogel szerint ugyanakkor akkora adathalmazokkal dolgozott, hogy az ilyen problémákból adódó torzítások biztosan nem számottevők.

Ezeket még jobbára férfiak írták:

Itt van még jó kis kontent