DiCaprio játssza Teddy Rooseveltet a júliusban érkező Scorsese-filmben

Szerző: Bronson

Theodore Roosevelt fiatal politikus volt még, mikor egyszerre érte két váratlan, súlyos csapás. De ő talpra állt, és alig több mint tizenöt év múlva elnök lett belőle. Sztorijából készülő filmet idén júliusban mutatják be.

“Eltűnt az életemből a fény”

– egy nagy X-et és ezt az egyetlen mondatot írta naplójába Theodore Roosevelt 1884. február 14-én, csütörtökön:

Teljesen érthető, hogy az alig 28 éves republikánus politikus képtelen volt ennél többet lejegyezni a maga mögött hagyott napról. Aznap hajnalban ugyanis tífuszban meghalt az édesanyja, délután pedig ugyanabban a manhattani házban – két nappal azután, hogy megszülte egyetlen közös gyermeküket – a felesége.

Előbbi 49, utóbbi 22 éves volt.

Az akkor már New York állam törvényhozásának tagjaként dolgozó Rooseveltet édesanyja, Mittie gyorsan romló állapota miatt hívták haza Albanyból, de mire megérkezett, nemcsak ő haldoklott, hanem már a felesége, Alice is, akinek feltehetően a terhessége miatt nem vették észre súlyos vesegyulladását. A két nőt egyszerre temették el két nappal később, amint arról a gyászoló fiú, illetve férj beszámol a naplóban.

Mittie és Alice

Roosevelt ugyan két év múlva újraházasodott, de első feleségének elvesztése annyira megviselte, hogy egy rövid megemlékezés kivételével később sosem hozta szóba, sőt még közös lányuknak sem mesélt róla.

Innen szép felállni

A tragédiát tehát lényegében eltemette magában, ami nem egészen az a módszer, amit a mai pszichológiatankönyvek ajánlanak, de akkoriban egyáltalán nem volt ritka. Sokat elmond Roosevelt erejéről, hogy egy önként vállalt vidéki száműzetés után újra belevetette magát a munkába, és 1901-ben 42 évesen ő lett az Amerikai Egyesült Államok legfiatalabb elnöke.

George Washington, Thomas Jefferson, Theodore Roosvelt, Abraham Lincoln a Rushmore-hegybe vájva

Akkor még ugyan William McKinley elnök meggyilkolása juttatta ebbe a pozícióba, de 1904-ben választáson is sikerült győznie. A történészek általában az öt legjobb amerikai elnök sorolják, akit a tevékenységét érő, kétségkívül létező kritikák mellett is sokra tartanak a demokraták is.

Nyilván nem véletlen, hogy az ő arcát is belefaragták dél-dakotai Rushmore-hegy oldalába,

az államalapító George Washingtoné és Thomas Jeffersoné, illetve a polgárháborút megnyerő és ezzel a rabszolgatartással végleg leszámoló Abraham Lincolné mellett.

Történetéből olyan nagyágyúk készítettek filmet, mint rendezőként Martin Scorsese és főszereplőként Leonardo DiCaprio. Bemutató július 23-án. Kedvenc, jelenkorról szóló történelmi sorozatainkat itt szedtük össze nemrég:

Itt van még jó kis kontent