Mondjuk, állítólag egyszer már megtette, de az idő begyógyít minden átmeneti elmezavart. Nem szabad fullba’ nyomni a kretént.

Érdekes módon 2008 egyik (szó szerint) legnagyobbat robbantó és instant klasszikussá váló vígjátéka, a Trópusi vihar már abban az érában is botrányfilmnek számított, amikor a „cancel culture” és „woke” fogalmak még senkinek nem mondtak semmit. Legalább két csoport utálatát sikerült kiprovokálnia a filmnek a fekete sminkkel és a szellemi fogyatékossággal való viccelődés miatt, de eltörölni a mai napig nem sikerült, köszönhetően a józan észnek, a színészek emberi minőségének és az egész stáb őszinte beleállásának.

Hogy miért került most mindez elő? Egy teljesen légből kapott feltételezésből indult, miszerint Ben Stiller, a film rendezője és főszereplője canossát járna a témában. Egy szelsőjobbos, sátánista háttérhatalomban hívő trumpista generált magának egy kis médiafigyelmet egy tweettel, amelyben felszólította Stillert, hogy ne kérjen soha bocsánatot a Trópusi vihar nevű remekműért. Stiller meg csak simán dobott erre egy pontosítást, miszerint ilyen nem történt, mivel bár

a film már a megjelenésekor is indulatokat szított, ő továbbra is baromi büszke a munkájára.

Korábban amúgy állított olyat, hogy ő szabadkozott már a filmje miatt, de ezt a bocsit azóta se találja senki.

De amúgy járna a filmnek a bankalapács?

Maximum, ha cenzúra volt a jeled már az oviban is. Én hiszek benne, hogy egy hangot sem szabadna elhallgattatni, ugyanakkor értem, hogy van az a humor, ami sok esetben direkt rossz szándék nélkül ugyan, de fölöslegesen megbánt embercsoportokat vagy egyéneket. Mind ismerünk és szeretünk olyan régi komédiákat, amelyeket ma már nem forgatnának le, és nagy valószínűséggel minket is meglepne az elkészültük. Elég pár elavult poén vagy kínos kifejezések váratlan felbukkanása, és kellemetlenül is érzi magát az ember.

A Trópusi vihar azonban még ilyen értelemben is tökéletes safe space, mivel

minden geg a hollywoodi képmutatást, a lelketlen díjhajhászatot és az egész kokainmámorban lebegő buborékot célozza.

Stiller karaktere nem azért játszik szellemi fogyatékost, hogy röhögjünk a fogyatékosokon, hanem mert vicces, hogy egy színész teljesen hülyét csinál magából az Oscar-díjat hajszolva. Downey Jr. pigmentbeültetett karaktere nem azért nevetséges, mert fekete szlenget tol, hanem mert van pofája pont neki beszólni egy fogyatékos szerep érzéketlen elbaltázására. És Cruise nagyf*szú producerében sem az a poén, hogy szétoltja a pösze ázsiaiakat, hanem mert annyira mélyen van a saját seggében, hogy sikerül egy terrorista szervezetet elküldenie az anyjába.

Ha az Apple streamingplatformján megugró nézettséget és a visszajelzéseket nézzük, akkor úgy tűnik, hogy most az egyszer a liberálisok és a jobberek meg tudtak egyezni valamiben: a Trópusi vihar az évszázad egyik legviccesebb filmje, ami pont azzal nem bánt meg senkit, hogy indirekt módon mindenkit megbánt.

Ha kicsit nagyobb hullámokba akarsz ütközni, akkor itt az előző hét legmeredekebb vakvágánya: