Május 30-án és 31-én két, minden bizonnyal teltházas koncertet ad a szervező Live Nation által „újjáélesztett legendás amerikai metálcsapatként” aposztrofált Pantera a Barba Negrában. A banda – akkor még eredeti felállásban – eddig egyszer, 1998-ban lépett fel nálunk. Most egy felerészben más összetételű zenekar érkezik. Vajon mit várhatunk ilyen körülmények között a metáltörténelem egyik legnagyobbjától? És milyen nyomot hagyott a megmaradt tagokon a különféle addikciókkal folytatott harcuk?
A bajnok felállást alkotó Abbott testvéreket, Dimebag Darrell gitárost és Vinnie Paul dobost, Phil H. Anselmo énekest és Rex Brown basszusgitárost az 1990-ben megjelent Cowboys From Hell című nagylemezük indította el a világhírnév felé, miután elengedték a tupírozott hajakat, a cicanadrágokat és a KISS-nyúlásokat. Az ezt követő négy album és a kapcsolódó turnék metálistenné avatták a Panterát, az egykori déli konföderáció szellemiségével átitatott, brutális, whiskey fűtötte trailer thrash atombombaként pusztított a koncerteken. Közben a tagok pusztították saját agysejtjeiket is,
a még a metálszintér szereplőit is sokkoló mennyiségű alkohol abszolválásával.
A pia, a drogok, a kemény album-turné-album ciklusok lassan megették a csapatot, 2001-ben léptek fel együtt utoljára Japánban, hogy aztán mindenki saját zenekarban folytassa a karrierjét. Phil Anselmo és az Abbott tesók között annnyira megromlott a viszony, hogy biztosnak tűnt, a Panterának örökre vége. A gitárzseni Dimebaget 2004 decemberében máig tisztázatlan okból agyonlőtte egyik rajongója a szülővárosában, az Ohio állambeli Columbusban, ahol a fivérével alapított Damageplannel lépett fel. Bátyját, Vinnie Pault 2018-ban vitte el a szívkoszorúér-elzáródás.
Tisztelgés, vagy lehúzás?
A zenekar látványos és viharos haláltusája után sokkoló volt a bejelentés, miszerint Phil Anselmo és Rex Brown a Black Label Societyből és Ozzy zenekarából ismert Zakk Wylde-al, valamint az Anthrax szuperdobosával, Charlie Benantéval kiegészülve Pantera néven vállal fellépeseket. Az Abbott tesvérek és a metál ünneplése, vagy a rajongók lehúzása? Újjáalakulás, vagy tribute-zenekar? Bármelyikről is legyen szó, az biztos, hogy 2023-ban kevés megosztóbb turnéra vehetünk jegyet.
„Ez nyilvánvalóan nem a Pantera – szögezte le egy interjúban Zakk Wylde gitáros. –
A Pantera Phil, Rex, Dime és Vinnie voltak. De ahogy a Led Zeppelin is összeállt Jason Bonhammel a doboknál, úgy most is fenomenális lesz újra élőben hallani, játszani ezeket a számokat. Én úgy fogom fel, mintha Noel Redding és Mitch Mitchell, a Jimi Hendrix Experience basszerosa és dobosa felkérné Eric Claptont, hogy tisztelegjenek együtt Jimi munkássága előtt, és turnézzanak, mondjuk ‘Jimi Hendrix Ünnep’ néven.”
Valóban, egy egész generációnyi rocker nőtt fel úgy, hogy nem láthatta már élőben játszani a Metallica óta talán legmeghatározóbb metálzenekart. Nekem is először a dollárszag csapta meg az orrom, de annyiféle érdek és indulat szerepel ebben az egyenletben, hogy talán nem naivitás azt hinni, ezt a projektet nem csak a rengeteg dodó rakja és tartja össze. Charlie Benante – aki civilben a New York-i thrashlegenda, az Anthrax kíváló dobosa és dalszerője – így emlékezik vissza az ötlet születésére Eddie Trunk podcastjében:
„Sokszor felmerült a vicc szintjén ez a dolog. Még Vinnie-vel is beszélgettünk erről annak idején, hogy ha élne Dimebag, akkor hajlandó lenne-e elásni a csatabárdot Phillel, összeállhatna-e a Pantera. Később többször is felmerült Zakk neve, mint az egyetlen lehetséges jelölt Dimebag helyettesítésére. Sajnos azóta Vinnie is távozott közülünk. Ennek a konkrét felállásnak az ötlete 2021 decembere körül vetődött fel. Először Rex hívott fel, hogy vállalnám-e. Naná, hogy vállaltam, micsoda megtiszteltetés! A rockszakma szokásos működésével ellentétben az egész ügyet titokban tudtuk tartani 2022 augusztusáig. Ez kisebb csoda!
Sokat szenvedett családom a megmondhatója, hogy mennyire beleástam magam a Pantera-életműbe, ezzel keltem és feküdtem. Teljesen más összeállítású cuccon játszom, mint rendesen, mindenben igyekszem hűnek lenni Vinnie hangzásához. Azt szeretném, ha csukott szemmel nem lehetne hallani a különbséget kettőnk játéka között. Az első bulink Mexico Cityben volt a Knotfesten. Kb. 75 percet játszottunk a világ legőrültebb közönsége előtt. A kezemen Dimebag csuklószorítója, a zsebemben Vinnie doboskesztyűje lapult, így is megidézve a szellemüket. Tényleg ott voltak, aki jelen volt, érezhette.”
Mexikó, Kolumbia, Chile és Brazília népe kitörő lelkesedéssel fogadta a metál-frankensteint. Aki kíváncsi, Charlie csatornáján belekóstolhat a dél- és közép-amerikai vendégszeretetbe:
A csapat finoman szólva is ellentmondásos frontembere, a New Orleans-i Philip H. Anselmo volt az, aki felgyorsította a csapat széthullását a hátproblémáival összefüggő, később eszkalálódó heroinfüggésével, de ő volt az is, aki kibékülve Dimebag özvegyével, kezdeményezte a tribute/cover band létrejöttét, és megszerezte a szent Abbott-hagyatékok őrzőinek jóváhagyását.
A szélsőséges figura egyszerre a mérgező, agresszív kocsmatöltelék archetípusának megtestesítője, és érzékeny, értelmes művész. Az a haverod, aki ha tökrészeg lesz, nem tudhatod, hogy leüt, vagy a válladon fog zokogni. A kiszámíthatatlan, mindig piás és/vagy beszívott énekes körül rendszeresek voltak a balhék, és bár 2005 óta nem használ keménydrogokat, a mai napig szembe kell néznie – mind neki, mind a zenekarának – hol polgárpukkasztó, hol nettó náci veselkedésének következményeivel.
A vulgar display of fehér felsőbbrendűség
A két legnagyobb német rockfesztival, a Rock Im Park és a Rock AM Ring is lemondta a Pantera idén nyári fellépéseit Anselmo elhíresült 2016-os karlengetéses esete és korábbi, sokak szerint rasszista kiszólásai miatt. A Rock im Parkot a nürnbergi Zeppelin-mezőn, a hitleri Németország monstre pártrendezvényeinek egykori helyszínén rendezik meg, így érthető, hogy a helyi politikai erők, a szervezők és a nézők is különösen érzékenyen reagáltak a fellépés hírére. Jogos a kérdés persze, hogy egyáltalán minek hívták meg őket.
Az alábbi linken látható videók szerint Philip már 20 éve is beiktatott a koncertjeibe egy-egy nem túl magasröptű kirohanást a fekete rap ellen, melyek végén mindenkit megnyugtat azért, hogy vannak rendes négerek is…
Erről az esetről a hülyeség ártalmatlanabb, de egyben szórakoztatóbb esete jut eszembe, amikor 1988-ban az ossianos Paksi Endre az Iron Maiden előtt arról szavaztatta meg a tömeget, hogy repatarurgyán márhívó melyik zenekar a cikibb: a Pet Shop Boys, vagy a Modern Talking. (Ez kérdés?)
Anselmo az igazi faux pas-t egy 2016-os buli végén követte el, amikor a nyilvánvalóan seggrészeg stb. énekest egy kínjában vigyorgó technikus megpróbálta lekísérni a színpadról, ám Phil az angolos távozás helyett egy szabályos náci tisztelgést és egy echte bőrfejűt megszégyenítő „white power!” üvöltést gondolt illő búcsúnak. Később a sok fehérborra fogta (tényleg), aztán mindenkit vastagabb arcbőr növesztésére bíztatott, de végül szembe kellett néznie a világ dühével, és megbánta tettét. A semmilyen igazi konkrétumot sem tartalmazó, elég mellébeszélős bocsánatkérés itt látható:
Aki jobban beleássa magát a művész életébe, nyilatkozataiba, láthatja, hogy nem vegytiszta fajgyűlölővel van dolgunk, inkább egy nagyon ellentmondásos, sok démonnal küzdő, kiszámíthatatlan emberrel, aki illuminált állapotban időzített bombaként jár-kel.
Kézenfekvő lenne a mostani turnét a szokásos sika, kasza, léc kategóriába tenni, de óvatos cinizmusom ellenére azt gondolom, ez valóban egy
izgalmas, hiánypótló, precízen, érzéssel és alázattal összerakott tribute/reunion hibrid, amin azért persze mindenki nagyot szakít. A közönség az élményt tekintve, a másik oldal meg anyagi értelemben.
Ha megnézzük, miért pont most jött el a pillanat, elég organikusnak tűnik a történet. 2018 júniusában Vinnie Paul úgy hal meg, hogy nincs beszélő viszonyban az énekessel. A dobos halálának híre nagyon megviseli Philt, a kibékülés lehetősége oda, a közös életmű a levegőben, ez a hajó elment. Vagy mégsem? Már 2021 áprilisában összekalapál Anselmo zenekarával, a Philip H. Anselmo and the Iillegalsszal egy Pantera-dalokból álló livestreamet A Vulgar Display of Pantera címmel.
„Vince halála után óriási nyomás nehezedett ránk, hogy játsszunk még több Panterát. Itt-ott persze bekerült egy-egy szám a műsorba, de ahogy akkor énekeltem, az fiatal csávóknak való stílus, alig bírtam kipréselni magamból azt az intenzitást.”
Öregedés ide vagy oda, a stream nagy siker, a fogaskerekek kattognak, menedzserek, ügynökök, promóterek, ügyvédek, bennfentesek és szarkeverők bábáskodása mellett megszületik a turné. A hype és az ígéretes első koncertek ellenére a legnagyobb kérdés az maradt, hogy az Abbott fivérek nélkül van e bármilyen létjogosultsága ennek a koncertsorozatnak.
Mit tudott ez a fantasztikusan színes és sikeres életét tragikusan befejező testvérpár, ami miatt pótolhatatlanok? Dimebag Darrell és bátyja, Vinnie az átlag szemlélő számára két déli tahónak tűnhetett, akik a rabszolgatartó államok zászlajával ékesítették a hangszereiket, elkötelezett Bush-szavazók voltak, és úgy ittak, buliztak, kurváztak, mint senki más. Scott Ian, az Anthrax legendás ritmusgitásora önéletrajzában úgy emlékszik egy hosszabb közös turnéra a Panterával, hogy „az ivás egy egészen új dimenzióját nyitották meg számára”.
„Időbe telt, mire megszoktam azt a mennyiséget, amit Dimebagékkel meg kellett innom. Amikor aztán a turné után hazamentem, és beültünk egy kocsmába a cimboráimmal, döbbenten figyelték, hogy mindjárt egy egész tálca felest kértem ki, és kis híján az egészet meg is ittam. Az alkoholtoleranciám az egekben volt, lassan álltam csak vissza a halandók szintjére.”
Vinnie egyszer vendégül látta a házában a Stanley-kupát nyerő Dallas Stars jégkorongcsapatát, hogy aztán az egyik játékos a sporttörténeti relikviának számító trófeát a medence mellé ejtse az emeleti teraszról, elvétve a vízbe szánt dobást. De a két tesó különlegessége nem merült ki hedonista életmódjukban. Teljes szívvel rajongtak a zene iránt. Dimebag a Van Halen testvérek utódjaként tekintett magukra, ahol szintén a báty, Alex játszott fantasztikusan a dobokon, míg Eddie korának talán legnagyobb rockgitárosa lett.
A KISS volt a másik vezércsillag az életükben, Dime már akkor sminkben, jelmezben, Ace Frehleyként pózolt a tükör előtt első gitárjával, amikor még egy hangot sem tudott játszani rajta. Countryproducer apjuk és szabad szellemű anyjuk addig támogatta a fiúk zenei terveit, amíg Dime minden környékbeli gitárversenyt megnyert, és már csak zsűrizni engedték, Vinnie pedig érett dobos lett.
A Van Halen-párhuzam
A déli rock, country és heavy metal autodidakta keverékéből Dimebag teljesen egyéni, egyszerre agresszív, gyors, mégis feelinges, sokszor bluesos stílust hozott létre, amely meghatározta az őt követő gitárosgenerációk hangzását, mentalitását. Bátyja szintén kiváló muzsikus lett, vad, pontos, egyedi dobolása a Pantera-hangzás alappillére volt. Ez a két óriási, nagykedvű, mindig vidám személyiség 100 százalékban élte, amit prédikált, padlógázon száguldottak az álmaik felé. Ezt a tüzet, eredetiséget, karizmát valóban nehéz lesz pótolni. Dimebaget stílusosan egy Gene Simmonstól (a KISS magyar származású alapító basszusgitárosa) kapott koporsóban helyezték örök nyugalomra, és
mellétemették Eddie Van Halen legendás, Bumble Bee nevű gitárját is, melyet a rocklegenda ajándékozott a családnak fiuk halála után.
A negyedik eredeti tag Rex Brown, a zenekar basszusgitásrosa. Az aszketikus megjelenésű, 1964-es születésű texasi, bár általában a háttérben maradt, amíg zenekara extravertáltabb tagjai vezényeltek a non-stop bulikon, szép csendben majdnem halálra itta magát. Jellegzetes, Dimebag brutálisan komplex és gyors témáit gyakran egy az egyben lekövető, feszes és pontos játéka a Pantera lemezein kívül hallható többek között a Down, a Kill Devil Hill és a Crowbar lemezein is. Az új turnéról egy rövid Insta-poszton kívül nem nagyon nyilatkozott, a rivaldafényt az új tagoknak engedte át.
A Pantera egyre hízó mítoszának és kultuszának legfontosabb eleme minden fent említett érdekesség ellenére mégiscsak a zenéjük. Ha a korai, sztreccsnackós hajmetál-lemezeiket nem nézzük (ők nem nézték), akkor öt nagylemezzel betonozta be magát a négyes a metál-Valhallába. A szigorúan véve ötödik, már pólós-farmeros, úttörően durva Cowboys from Hell című nagylemezzel rúgták be az ajtót. Emlékszem, amikor először láttam a klipet az MTV Headbanger’s Ball című műsorában, mennyire izgalmas volt az éles, friss, aggresszív hangzás és látvány. Anselmo megjelenése inkább a hardcore-szcénát idézte, de a zene színtiszta metál volt.
„A Metallica 1991-es Fekete lemeze nagy űrt hagyott a metálszintéren. Szerettük azt a lemezt, de tudtuk, hogy nagyon sokan valami durvábbat, gyorsabbat akarnak. Ide lőttük be a Vulgar Display of Power-t” – nyilatkozta nemrég Anselmo. A haditerv bevált, a lemez valóban tökéletes esszenciája annak, amit a Pantera megtestesít. Az album ’92-es megjelenését követő turnéra mindenki kíváncsi volt, óriási tömegek előtt játszottak. A Vulgar tele van a műfaj olyan klasszikusaival, mint a Mouth for War, a This Love, a Hollow, vagy a Walk, hogy csak a kislemezes dalokat említsük.
Opiátok rabságában
1993-ban Far Beyond Driven címmel jött ki a harmadik lemezük, és bár sokak szerint nem hozta az elődje intenzitását, színvonalát, ez lett első listavezető nagylemezük az USA-ban. Érezhetően nőtt a nyomás a zenekaron, és közben Anselmo hátproblémája egyre több gondot okozott a fellépések során. Szégyellve romló állapotát, fájdalomcsillapítókkal és heroinnal próbál meg úrrá lenni a fájdalmain, fokozódó függése előrevetítette a zenekar végét. Van azért bika darab bőven a korongon, így az I’m Broken, egy jó Black Sabbath-feldolgozás, a Planet Caravan, a Five minutes alone, vagy a Becoming.
Három év múlva jött ki a Great Southern Trendkill, de ezt a lemezt már egy krízisben lévő csapat írta és vette fel. A drogok miatt egyre jobban elszigetelődő Phil nem is volt jelen a zenei sávok rögzítésekor. A Pantera legdurvább, (minden értelemben) legmélyebbre hangolt lemezét a közönség jól fogadta, annak ellenére, hogy sokkal kisérletezőbb volt, mint a korábbiak. Dimebag a Floods című számban játszott szólóját később beválasztották minden idők legjobbjai közé:
2000-ben jelent meg a csapat hattyúdala, a Reinveting The Steel. A folyamatos turnézástól kimerült brigád úgy döntött, hogy visszakanyarodnak a gyökereikhez az előző nagylemez extrém iránya után, és elsősorban a zenekarról, példaképeikről és rajongóikról írnak metálhimnuszokat. A Cowboyst idéző klasszikus metál keveredett a későbbi gyorsabb darabokkal, újra csapatként tudtak működni, Phil is élvezte a felvételeket. Az utolsó Pantera-lemez fénypontjai: a Revolution is My Name, az I’ll cast a shadow és a Hole in the Sky.
Akit bővebben is érdekel, a Revolver magazin nemrég összeszedte, hogy szerintük melyik a 25 legjobb Pantera-szám. Aki most ismerkedik a repertoárral, annak jó sorvezető lehet a cikk.
A vég kezdete
Sajnos az utolsó lemez felvételeit jellemző jó hangulat nem tartott sokáig. Az album turnéját először el kellett halasztani Anselmo egészségi állapota miatt, majd le is kellett mondani a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás következményeként. A hirtelen felszabadult időt Phil és Rex a második Down-lemez felvételeivel töltötte, aztán turnéra is indultak vele, az Abbott testvérek nem érték el Philt, aki egyre mélyebbre süllyedt kiújult addikcióiba. Másfél év várakozás után Dimebag és Vinnie úgy döntöttek, nem várnak tovább: megszületett a Damageplan.
Az akkor már Superjoint Ritual nevű formációján dolgozó énekesnek ekkor esett le, hogy nagy a baj, vége lehet a Panterának, de késő. Nem tudtak megegyezni a folytatásról, és nem sokkal később Dimebag meghalt. Vinnie soha többet nem állt szóba Phillel, Rex pedig szomorúan figyelte mindezt a pálya széléről. Hivatalosan sohasem oszlott fel a zenekar. E görög drámába illő történet egyik végső felvonásának lehetnek szemtanúi, akik májusban elmennek a Barba Negrába megnézni a zenekar fellépését.
A metál-Hall of Fame másik nagyja: