Ha nincs, az sem gáz, ha van, az sem baj, de ha elhanyagolod, könnyen lepattant lehet a formád: mi az? Naná, hogy a szakállad, borostád, arcpihéd (tudjuk, hogy ilyen is van), vatevör, amit arcszőrzet alatt fel tudsz mutatni (vagy amit pont hogy nem). Aminek a megléte (vagy épp a hiánya), a fazona, a színe, na, és persze az ápoltsága legalább annyit ad hozzád, mint a legdurvább kencék, amiket egy nő csak magára kenhet.
Vannak felismerések az életben, amik csak úgy jönnek, mondjuk, egy random, szimpla kedden. Például, hogy apámat szőrrel, az emberemet meg szőr nélkül nem láttam még soha. Pedig egyik sem ad kevésbé magára, és még
a maszkulinitásukat sem tudnám alacsony volumenre becsülni.
De a divat és a stílus nekik mást-mást jelent, ami nem is annyira meglepő közel 40 év (kor)különbségeinek tükrében.
Apám szerint az úriember minden napját frissen borotvált, finoman illatosított arccal kezdi. Az erre szánt legnagyobb befektetése pusztán az évek óta ugyanazon az összetéveszthetetlen hangon berregő villanyborotvája, ami
már fél 5 magasságában jelzi, hogy ő bizony aznap sem lesz kevésbé gentleman.
És ezt sem betegség, sem sietség, sem a jelen, vagy bármely kor divatja meg nem változtathatja. Ezzel szemben életem másik legfontosabb férfiját talán meg sem ismerném a szakálla nélkül. Neki pedig nem csak egy célszerszám lapul a fiókjában; mi több, még szőrkencéi is vannak, szintén többesszámban.
A fodrász/borbély mellett olykor ő maga is hosszú, lopott perceket tölt pepecseléssel a fürdőben, amivel én először akkor szembesülök, amikor meglátom a szakállvégekkel borított, magányosan hátrahagyott csatateret. Ami mellett persze ő közel ugyanolyan szőrös marad, mint előtte.
Szóval én már legalább egy szőrös és egy szőrtelen hímet ismerek, akik egészen biztosan valakinek a legszebbek, úgy, hogy az egyetlen közös bennük ilyen téren az ápoltságuk fontossága. Meg az, hogy
ha változtatni próbálnának az ábrázatukon, akkor mindkettőjüknek meggyűlne a baja a maga asszonyával.
De persze tudjuk, hogy rajtuk kívül van még az extrém szőrös, a kicsit pihés, a trendi borostás, a festett szakállú, a kontúrozott, a naturalista, meg persze az is, aki minden vágya ellenére is szőrszálmentes, tükörsíma bőrrel van megáldva.
Annak idején egyébként próbáltuk megfejteni a megfejthetetlent, hogy mire gerjed igazán a nő. Ehhez még egy oda-vissza lekutatott tanulmányt is átnyálaztunk. Akkor kiderült, hogy
„a leghosszabb szakáll bizonyult a legvonzóbbnak a hosszú távú kapcsolat vonatkozásában (második a hosszú borosta), ami nagyjából azt jelenti, hogy összeköltözésre, esetleges jövőbeli házasodásra ezeket az embereket tartották a résztvevő nők a legesélyesebbeknek. Másrészt viszont a rövidtávú kapcsolatokra, vagyis egyszeri ismerkedésre, egyéjszakás kapcsolatra a legnyerőbbnek a borostás férfiak bizonyultak, beelőzve a full beardet és a frissen borotvált jelölteket.”
Szóval a tanulmány szerint
a nők többsége egy borostással menne haza szombat hajnalban, de egy szakállasnak szedné a vasárnapi húslevest a családi asztalnál.
Még szerencse, hogy az arcszőrzet gyorsan nő. De mit érnek egy kutatás adatai, ha nincs melléjük pár hitelt, vagy épp cáfolatot adó, korrekt vélemény is, ami legalább általam ismert nők száját hagyta el. Gondoltam, megkérdezek egy 20-as, egy 30-as és egy 40-es nőt is, hátha az évek mást mondatnak velük, és felfedezhetek valami eddig fel nem tárt összefüggést az arcszőrzet szeretete és a nők öregedése között.
A 20-as véleménye: 1 pont a borostának, 1 pont az igényességnek
„Én szeretem, ha van legalább egy kis borosta. Ha látszik egy srácon, hogy elmúlt 18, de a hosszabb arcszőrzet nem jön be. Van, akinek jól áll, de a többségnek sajnos ritka és foltos, ami inkább igénytelen. Viszont akinek szép szakálla van, azon egyből látom, hogy ad magára, mert tudom, hogy legalább annyi munka van benne, mint egy szép női hajban.”
A 30-as véleménye: 1 pont az igényes borostának
„Ha végletek, akkor inkább legyen babapopsi, mintsem szőrmók. Egyébként viszont egy jó borosta vagy egy rövid szakáll sose rossz. De igazából mindegy is, csak legyen egyben, és tudja viselni, amit választott, meg adjon magára legalább annyira, amennyire tőlem elvárja.”
A 40-es véleménye: 1 pont a rendezett rövidségnek
„Én a most divatos, hosszú, tömör szakállat kifejezetten nem szeretem. Taszít, ahogy megáll rajta a sörhab és a kaja, ami gondolom nehezen kivédhető egyébként. De ez olyan, mint a mellkasszőr, van, aki abba is szeret belebújni, én azt sem bírom. Rövid, rendezett keretek között minden oké persze, de a túl sok, az mindig sok.”
Plusz egy a 30-asoktól, azon belül is tőlem
Én egy jól ismert képpel össze tudnám foglalni a véleményem.
Kiegészítve azzal, hogy a szőrtelen is lehet férfias, és szerintem a szőrös is lehet taszítóan feminin az agyonkontúrozott, hibátlanul egységesre festett, már-már sminkhatású szakállfestmények esetében.
Akinek adott a teremtő, az viselje, de ne csak magán, hanem a gondját is.
Akinek nem, vagy csak nagyon nagy hézagokkal, az meg inkább keresse meg magában az ifjú Leót, akinek egyetlen szál szőrre sem volt ahhoz szüksége, hogy női szívek milliói dobogjanak érte.
Összegezve pedig elmondhatjuk, hogy az a legjobb, ha megtanulsz a legjobban gazdálkodni azzal, amid van, és megleled a középutat a piperkőc és az igénytelen között – és persze ha szakállvágás után rendben hagyod magad mögött a fürdőszobát.