Könnyek, ájulás, fagyási sérülések: a Squid Game élőben pont olyan szörnyű, mint amilyennek hangzik

Szerző: Neményi Márton

Nemcsak arról kapunk ijesztő képet, hogy mire képes egy stúdió a nézettségért, hanem arról is, hogy mit művelnek magukkal egyszerű emberek a pénzért.

Lassan eltelik egy hónap 2023-ból, gyanús is volt, hogy semmi olyasmi nem történt, amiről azt gondoltuk volna:

„Na, kezdődik, ez az év sem lesz könnyű!”

Aztán most tessék. A Netflix végtelen bölcsességében kitalálta, hogy elkészíti a Squid Game (Nyerd meg az életed!) című, elképesztően sikeres koreai sorozat brit változatát. Mármint nem egy adaptációt vagy egy újabb évadot, hanem konkrétan magát a sorozat alapját képező játékot, egy reality show formájában.

Szerencsére ott még nem tartunk, hogy meg akarnák ölni a saját játékosaikat (az ilyesmi egyelőre legfeljebb a szintén a Netflixen futó Black Mirror egyik epizódjában férne el), az erőszak és a vér csupán szimuláció, de a kegyetlen feladatok ettől még nagyon is valódiak.

A 3,7 millió fontos fődíjért versengő, jellegzetes overallba öltöztetett 456 játékos a Sun szerint több órát töltött mínusz 3 fokban a célegyenes felé kúszva.

Az egyik résztvevő beszámolója szerint olyan volt az egész, mint egy háborús övezet, a játékosok sírva, megalázva távoztak, volt, akit hordágyon kellett elszállítani, mert elájult a hidegben, miközben a Piros lámpa, zöld lámpa nevű játékot forgatták. Az igazán döbbenetes az volt a megszólalók szerint, hogy az emberek az ájulás határán is igyekeztek kitartani, még akkor is, amikor már a lábukat sem tudták megmozdítani – ennyire vonzó volt a nyeremény gondolata. Hogy még súlyosabb legyen a helyzet: ha valaki elkiáltotta magát, hogy segítségre van szüksége, ellátták ugyan, ám emiatt a többieknek plusz fél órákat kellett várakozniuk, amitől még jobban kimerültek.

Becsszó, vigyázunk

Ettől persze még zavartalanul folyik a forgatás, a legnagyobb titokban, egy volt légibázisból átalakított szabadtéri stúdióban, a bedfordi Cardingtonban. A Netflix mindössze egy szűkszavú közleményben tudatta, hogy igenis figyelnek a játékosokra, és komolyan senki sem sérült meg.

A valóságshow-ipar durvulása és a tévében mutatott valódi erőszak által felvetett etikai kérdések persze nem újak, de most lett igazán aggasztó a trend:

ahogy a nézők egyre inkább immunissá válnak arra, amiből évekkel ezelőtt még botrány lett volna, a producereknek egyre durvább, a fizikai és mentális bántalmazást kimerítő feladatokat kell kitalálniuk.

Messze sem kell mennünk: a Való Világ körül idén a szokásosnál is nagyobb a botrány, miután a készítők a jelek szerint már nem elégszenek meg azzal, hogy lazán, természetesen ábrázolva, mindenféle reflexió nélkül mutogassák a párkapcsolati erőszakot és az elnyomást. A játékosoknak legutóbb Guinness-rekordokat kellett megdönteniük, ezért az egyik lány 50 tojást vert szét a saját fején, persze fel is szakadt a homloka. A sebesülést a műsorban később egy sapkával takartatták el: nincs itt semmi látnivaló, minden a legnagyobb rendben.

Közszolgálati kötelességünk filmeket ajánali a témában: Sydney Lumet A hálózat és David Cronenberg Videodrome című mozija évtizedekkel előtt megmutatta, mi vár ránk. A lelki sérülésekért felelősséget nem vállalunk, de így is arra kérünk, inkább ezeket nézd, mint a fenti műsorokat. Ha pedig kifejezetten a Squid Game érdekel, inkább várd meg a most készülő második évadot, mint a realityt nézd.

Itt van még jó kis kontent