Rég láttunk olyan őszinte könnyeket, mint a díjazott Brendan Fraser arcán

Szerző: Lakinger Béla

Jórészt örömkönnyek voltak, de bennük volt az amerikai színész sok szenvedése is.

Ha nem is mindennapos, azért kirívó esetnek sem mondanánk, hogy egy filmes díjat átvevő meglett férfi elsírja magát a színpadon, és ez a díjátadóbeszéd egyébként sem egy érdekfeszítő műfaj.

Brendan Fraser hétvégi fellépését mégis érdemes megnézni.

A Múmia-filmek egykori főszereplője hosszú idő után A bálna (The Whale) című tavalyi filmmel tért vissza az A-listás filmek világába, miután mindenféle fizikai és lelki gyötrelmeken ment keresztül, és most nem a B- és C-kategóriás alkotásokban való részvételre gondolunk, hanem sokkal komolyabb dolgokra – itt írtunk minderről.

Szóval az 54 éves Fraser vasárnap megkapta a Critics’ Choice Awards legjobb férfi főszereplőjének járó díját az extrém túlsúlyos tanár megformálásáért, és az említett előzmények miatt meg sem próbálta palástolni, hogy mennyire elérzékenyült.

Megindító látni, hogy ugyan egy kis viccelődéssel indít, de valójában már akkor remeg és eltorzul a hangja, amikor bedobja, hogy “Herman Melville egyszer azt írta, Amerikában csak öt kritikus van, a többiek alszanak. Nem tudom, ez mit jelent, de örülök, hogy felébredtek miattam.” Aztán jó adag öniróniával a kritikusok szemére veti, hogy bezzeg a Drágán add a rétedet (Furry vengeance) című filmje elment a radarjuk alatt (a Brooke Shieldsszel forgatott 2010-es vígjáték hírhedten csapnivaló, az Imdb-n például 3,8 ponton áll).

Fraser ezután elmondja, szerinte miről szól A bálna: a megváltásról, illetve arról, hogy megtaláljuk a fényt a sötétségben. Meg is szólít mindenkit, akiknek a karakteréhez hasonló problémái vannak:

“Ha te – mint Charlie, akit ebben a filmben játszottam – bármilyen módon küzdesz az elhízással, vagy csak úgy érzed, hogy reménytelen helyzetben vagy, szeretném, hogy tudd: ha neked is lesz erőd, hogy felállj, és a fény felé indulj, jó dolgok fognak történni veled!”

A könnyeit elnézve: le sem tagadhatná, hogy ehhez a szerephez sok személyes élményből is kellett dolgoznia.

Volt olyan díjátadó, amire nem ment el, és megvolt rá az oka:

Itt van még jó kis kontent