Így rakta össze magát Brendan Fraser, miután az élet darabokra törte

Szerző: Mack

Kevés olyan inspiráló történet van manapság, mint Brendan Fraser ünnepélyes visszatérése a filmkészítés világába, amiből egyszerre tanulhatunk egyéni kitartásról és alázatról, de a kollektív támogatás erejéről is.

Néha olyan érzésem van, mintha csak álmodtuk volna, hogy valaha Brendan Fraser az amerikai filmkészítés egyik megkerülhetetlen és kikezdhetetlen megasztárja volt. A kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején bankot robbantó akciófilmjei és vígjátékai, vagy a kettő keveréke, az akkori tévéműsoros magazinokban nagyot menő akcióvígjátékok bebizonyították, hogy megvan benne az iksz: humoros, közvetlen, sármos, és még izmos is. Vagyis

minden olyan attribútummal rendelkezett, ami filmszínészt egyszerre repít a Variety és a Bravo magazin címlapjára.

Aztán, egy ilyen kaliberű karaktertől szokatlan módon, egyik percről a másikra eltűnt a színről, mintha sose lett volna abban a pozícióban, hogy az akkoriban feltörekvő DiCapriót is kispadra tegye. Láttunk már rövid életű hullócsillagokat, de benne azért több szerep és kilométer volt annál, hogy csak úgy kipukkadjon a lufi. Pedig még csak drogozni se kezdett, nem perelte milliókra a felesége, és a politikai nézeteit se szedte szét a Twitter híján még jóval megengedőbb közvélemény.

Akkor mi történt?

Az ember, aki mumifikálta saját magát

Az akkori cikkeket újraolvasva, Fraser az volt a korában, ami a korosodó Tom Cruise ma: egy félbolond, félprofi kaszkadőr, aki mindenféle valós indok nélkül dobáltatja magát le épületekről, járművekről és épített szettekről. Hogy ez egyszerű hősködés, illetve annak valami extrém verziója, vagy új filmművészeti potenciálok kiaknázása önfenyítés által, az jó kérdés. Mindenesetre Fraser fizikumát jobban megviselték a forgatások, mint Cruise-ét.

Nem törött lábakról volt szó, hanem megismételt gerincműtétről és szigszalaggal rögzített jégakkukról. Regenerálódásra esélye se volt, ezernyi projekten dolgozott egyszerre, hogy szórakoztassa a népet.

Fraser egy jelenség volt, megállíthatatlannak tűnt.

Aztán valakinek csak sikerült: a Golden Globe díjátadót futtató újságíró-szervezet egyik nagykutyája, az azóta a pozíciójából amúgy kicsapott Phil Berk szexuálisan bántalmazta Frasert, amiről ő több, mint egy évtizedig csak az exfeleségének mesélt. Ez a szégyenérzettel fűszerezett hallgatási kényszer ismerős lehet más hasonló esetekből, ahogy a vele járó depresszió is. Meg persze a nem bevallott, sőt, egyenesen letagadott feketelistázás a későbbi díjátadókon. Szóval Hollywood egyik üdvöskéje pár év alatt mentálisan és fizikálisan is megpusztult, a karrierje a lassú lejtés helyett egy halk puffanással simán csak beesett a színpad mögé.

A Fraser visszatér

Amilyen hőfokon lángolt a kék szemű félisten iránti kollektív szerelem, a karrierje bedőlését követő közöny egészen meglepő. Tegye fel a kezét, aki kettőnél több agysejtet állított valaha arra a kérdésre, hogy vajon mi történhetett A múmia-filmek sztárjával! Vagy aki egynél többször beírta a keresőbe, hogy “hol van most Brendan Fraser?”. Aztán a nagy le-se-szarás közepette, a 2010-es évek derekán és végén elkezdett pár apróbb szereppel visszakúszni a köztudatba, de az állapota nem igazán javult. Saját bevallása szerint majdnem elbőgte magát egy interjún, egyrészt mert éppen elhunyt az édesanyja, másrészt nem értette, mit keres ő ebben a helyzetben már megint. Megöregedett, kiégett, hagyja őt mindenki békén.

Mindenközben az érdeklődés újra feltámadt iránta, de nem akárhogy. Az állandóan vizenyős szemeiből és az állítólagos nincstelenségéből úgy született mémszintű paródia, hogy az internet anonim masszája valójában a viccelődés mögé rejtette az aggodalmat és a drukkolást. Senkit sem érdekelt a túlsúly, a lehangolóan szomorú tekintet, meg az egykori sárm teljes hiánya. Helyette a színész visszatérését szorgalmazó hashtagek születtek.

Az internet olyat csinált, amit már nem is gondoltuk, hogy tud: segített.

Fraser ismét megkapta a jószándékot, a jóindulatot és a jó sajtót, csak élnie kellett a helyzettel. Meg is tette: úgy összekapta magát, hogy azt tanítani lehetne. Nem lett hirtelen sokkal soványabb és fiatalabb, de drámai szerepekkel bizonyította, hogy nem nosztalgiából kell neki szurkolni, hanem azért, mert rengeteget tud még adni a világnak. Úgy néz ki, Scorsese mesterrel fog legközelebb együtt melózni, legutóbb pedig a Velencei Filmfesztiválon 6 perces állótapsot kapott A bálna című új filmben nyújtott alakításáért, amitől jól el is bőgte magát. De ezek már végre örömkönnyek voltak.

A nagy visszatérésről testvér(szak)lapunk, a Puliwood is megemlékezett, érdemes elolvasni.

Egyébként meg: öreg színész nem vén színész!

Itt van még jó kis kontent