8+1 karácsonyi dal, ami nem tré – idén is

Szerző: NLD

Ahogy tavaly, idén is segítünk, a 2021-es cikkünket bővítve, hogy védekezni tudj az ilyenkor szokásos hangszennyezés ellen.

Egy svéd pár nemrég pénzgyűjtésbe kezdett: rettentően gyűlölik a Wham! Last Christmas című slágerét, és mindent megtennének érte, hogy soha többé ne hallhassák, ezért úgy döntöttek, megpróbálják megvenni a dal tulajdonjogát – eddig több mint háromszázan adakoztak nekik, és picit több mint 23 millió forintnyi összeget gyűjtöttek össze a majdnem hatmilliárdból.

Ha összejön a lóvé, egy nukleárishulladék-lerakóba akarják zárni George Michaelék dalát.

Bár ennyire extrém lépésekre kevesen vetemednek, sokan kivannak a szokásos ünnepi slágerektől. Az üzletekben, a rádióban mindig ugyanazok a rohadt karácsonyi dalok szólnak; még az is előfordulhat, hogy alapjáraton nincs bajod velük, de amikor már tizennyolcadszorra hallod egy nap ugyanazt a negédes dallamot, a fele királyságodat odaadnád egy minőségi füldugóért.

Kevin kivan a karácsonyi kíndallamoktól

Viszont azért a karácsonyi dalok segítenek az ünnepi fíling megteremtésében. Jó bejglihez szól a nóta, meg ilyenek: nem raboljuk az idődet, hoztunk néhány kedvencet, amit benyomhatsz fázás közben.

#8 Ramones: Merry Christmas (I Don’t Want to Fight Tonight)

A bilihajú, Perfecto bőrdzsekis punklegendák karácsonyi dala arról szól, hogy légyszi, ne csesszétek már szét az ünneplést holmi kisstílű veszekedéssel. Ez mondjuk az egész évre/életre vonatkozik: szóval a Ramones dala a szeretet és az asszertív kommunikáció punkrockhimnusza.

#7 Dropkick Murphys: The Season’s Upon Us

Az amerikai-ír keltapunk-rockerek a nagycsaládi ünneplésről énekelnek: összegyűlnek a rokonok a házban, mindenki iszik, mindenki hangos, mindenki hülye – és bár megvan ennek az összejövetelnek a bája, Ken Casey örömmel nyugtázza, hogy hálistennek egy évben csak egyszer kell erre sort keríteni.

#6 Tom Petty: Christmas All Over Again

A 2017-ben elhunyt, kaliforniai rocksztár dala igazi pörgős, feelgood, romantikus szerzemény: fadíszítés, rég nem látott rokonok, éneklő gyerekek az utcán, csók a fagyöngy alatt, boldogság. Az élő felvételt ajánljuk, ezt is tettük ide.

#5 Joan Jett: Little Drummer Boy

Katherine Kennicott Davis 1941-ben egy délutáni szunyálás során megálmodott egy dallamot, amely nem hagyta nyugodni – így született meg a világ egyik legnépszerűbb karácsonyi dala, ami amúgy részben egy cseh éneken alapul. Az elmúlt nyolcvan évben rengetegen feldolgozták, mi most a rockdíva Joan Jett élő verzióját választottuk:

#4 Bruce Springsteen: Santa Claus is Coming to Town

Klasszikus karácsonyi dal a Főnöktől. Nem nagyon lehet vele mellélőni. Springsteen amúgy tavaly eladta az egész katalógusát 500 millió dodóért, ez a zene pedig biztosan a legdrágább tételek közt szerepelt.

#3 Leonard Cohen-Jennifer Warner: Silent Night

Egy melankolikus, spirituális tétel az utánozhatatlan Leonard Cohentől. Nem lesz tőle jobb kedved, de a karácsony nem mindenkinek a felhőtlen boldogságról szól: akkor indítsd el, ha inkább meghitt, picit szomorkodós dallamokra vágysz.

#2 The Pogues feat Kirsty MacColl: Fairytale of New York

A világ legjobb karácsonyi dala. (Nem reprezentatív, egyemberes mintavétel alapján.) A kelta punkot játszó zenekar dalát Shane McGowan és Jem Finer fogadásból írta: akkori producerük, a legendás Elvis Costello azt mondta, a banda biztosan nem tud összehozni egy sikeres karácsonyi kislemezt. Costellónak nem jött be a tippje: a Fairytale of New York a világ egyik legsikeresebb ünnepi dala lett. A szöveg amúgy egy ír bevándorlópár ünnepléséről szól New Yorkban: detoxban fetrengéssel, alkohol- és drogproblémákkal, az ifjonckori remények halálával.

Sajnos a dalban szereplő, csodás hangú Kirsty MacColl története is tragikus (bizarr, vízi balesetben vesztette életét), és az egész dalnak van egy szurkálódós, keserédes hangulata. Nagyon klassz zene, tényleg.

#1 The Hives-Cindy Lauper: Christmas Duel

A fekete-fehérbe öltözött, svéd rockerek és a nyolcvanas évek imádnivaló popdívája kollabolt (illetve párbajozott) egyet, és a végeredmény egyrészt baromi jó lett. Másrészt meg rohadtul vicces. Így kezdődik:

„Idén nem vettem ajándékot, és lefeküdtem a nővéreddel.”

Fantasztikus.

+1 Wham: Last Christmas

Tavaly karácsonykor neked adtam Magyar Hajózási Részvénytársaságot – vagyis „Last Christmas I gave you MAHART”.

A cikk elején említett svéd párral ellentétben én imádom ezt a dalt. Persze, klisé, rommá játsszák a rádiók, meg minden, szóval pont olyan dal, mint amire ellenszert keresel – de vállalom: George Michael zseni volt, a Last Christmas meg örök.

Ha pedig igazán fájdalmas élményre vágysz, told be a Last Christmas és a Metallica One című dalának mashupját.

Boldog karácsonyt!

Ha pedig nem tudod, mit vselj az ünneplés közben:

Itt van még jó kis kontent