Nem azért akaszt ki kizárólag téged a tombolásával, mert nem szeret. Éppen ellenkezőleg.
Sok kisgyerekes szülőnek ismerős az értetlenséggel vegyes frusztráció érzése, amikor a szorongva feltett kérdésre menetrendszerűen érkezik a csodálkozó válasz a nagyszülőtől/bébiszettertől/óvónőtől:
De hát ez a gyerek egy angyal!!”
Az ember ilyenkor hajlamos arra gondolni, hogy ha kizárólag ő kapja meg a kölök nem feltétlenül mindennap, de azért meglehetősen gyakran előforduló ördögi húzásait, akkor talán rosszul csinál valamit.
Vagy esetleg mindent, ezt se zárjuk ki rögtön.
A Psychology Today minap megjelent cikke azzal a jó hírrel szolgál, hogy a dolog épp fordítva áll: az egészséges kapcsolat csalhatatlan jele, ha a gyerek a szüleivel együtt töltött időben sokkal többet enged meg magának, mint a szűk családon túli személyek társaságában.
Ez ugyanis arra utal, hogy biztonságban érzi magát. Tudja, hogy összeomolhat, kiakadhat, kiadhatja magából a feszültséget, és mi így is szeretni fogjuk. Tisztában van vele, hogy megmutathatja nekünk az igazi arcát, nem kell semmi váratlanra számítania. Mások esetében nem lehet ebben olyan biztos, ezért a jelenlétükben visszafogottabb, kontrollálja magát.
Tulajdonképpen egy felnőtt is így működik
Mindez egyébként nagyon hasonló ahhoz a mintázathoz, ahogy a felnőttek viselkednek az idegenekkel, bár kissé más okból. Mi is a legjobb formánkat igyekszünk hozni az ilyen helyzetekben – más szavakat használunk, mint a hozzánk közel állókkal, és az érzéseinket is egészen más hőfokon mutatjuk ki.
Szóval nincs semmi baj azzal, ha a gyereked odahaza az őrületbe kerget, házon kívül meg olyan, mint a ma született bárány (legalább tudod, hogy olyan is tud lenni, ha akar). Mindez pedig arra is rámutat, mennyire fontos, hogy biztonságos légkört teremts neki, ahol semmitől sem kell tartania.
Például erre is gondolunk: