Drake egyetlen sportfogadással elbukta Tuvalu kétheti GDP-jét

Szerző: Lakinger Béla

Hiába, a UFC-ben még egy címvédővel is nehéz biztosra menni.

Szeretnénk megvigasztalni mindenkit, aki az elmúlt napokban mikuláscsomagot kapott az autójára, elhagyta a kesztyűjét vagy rádöbbent, hogy egy lehúzós boltban vásárolt jó előre karácsonyi ajándékot: Drake 2 millió dollárt veszített egy rosszul elsült sportfogadással.

Na? Így már jobb érzés?

A történet persze nekünk úgy lenne az igazi, ha kiderülne, hogy a kanadai rapper a Fehérvár-Kisvárda NB1-es bajnokival bukott ennyit a Tippmixen, megtolva kicsit a Szerencsejéták Zrt. ez évi osztalékát, de sajnos nem ez a helyzet. Az Alex Pereira-Israel Adesanya UFC-címmérkőzésre tett fel 780 millió forintnak megfelelő dodót.

A mérkőzés előtt Instagram-sztoriban posztolta a szelvényét, a következő szöveggel:

„az utóbbi időben az új albumra koncentráltam, most vissza kell térnem a felhalmozáshoz”.

Nem jött be. Pedig még csak azt sem mondhatjuk, hogy a Grammy-díjas színész-zenész nagyot kockáztatott, mert a középsúlyt évek óta uraló Adesanyára fogadott. 900 ezer dollárt nyert volna a nigériai-új-zélandi bunyós győzelmével, akit Pereira korábban csak kick-boxban vert meg, az oktagonban még sohasem.

Most azonban, hiába rendítette meg a brazilt már az első menetben, Adesanya a végét nem bírta:

Drake egyébként eddig sem volt szégyenlős a nagy összegű fogadásokkal. Még júliusban 1 millió dollárt nyert éppen Adesanya Jared Cannonier elleni sikerével, de rendszeresen feltesz nagyobb össszegeket más sportágakra is, amerikaifutballtól kosárlabdán és jégkorongon át egészen a Forma-1-ig – írja a CBS Sports.

Emberünk azért értelmes dolgokra is tudja fordítani a pénzt:

Itt van még jó kis kontent