Személyesen érintett kollégánk véleménycikke a férfiakat világszerte sújtó tragikus jelenségről.

Az elmúlt néhány hónapban három ismerősömet vesztettem el, akik úgy döntöttek, hogy kilépnek az életnek hívott szimulációból – egyikük neve pár napja az országos hírekbe is bekerült. Senki sem kérdezheti meg tőlük, hogy mi vezetett ehhez, mert vélhetően ők úgy érezhették, hogy eddig sem érdekelt senkit a válasz. Életkorban, társadalmi státusz tekintetében is teljesen különböző történetek értek véget, amelyeket az élők próbálnak ellátni lábjegyzetekkel, hogy megértsék az elfogadhatatlant és el tudják fogadni a megérthetetlent.

„Férfiak, kezdjetek beszélni!”

Paddy Pimblett szokatlan győzelmi beszédet mondott egy fontos, július végi UFC-meccse után. A győzelmet egy barátjának ajánlotta, akinek a halálhíre néhány órával a mérlegelés előtt érte. A világ egyik legbrutálisabb kontaktsportjában hasonló szituációban talán először nem az izmok keménységéről, hanem a lélek törékenységéről esett szó – kiemelve, hogy le kell számolnunk azzal a stigmával, hogy egy férfinek kvázi kötelessége minden körülmények között elpusztíthatatlannak és erősnek lenni, vagy legalább annak tűnni.

Biztosan nem fogok statisztikákkal és hipotézissekkel dobálózni ebben az írásban, mert maga a jelenség jóval személyesebb annál, mintsem számokkal körülírható legyen. Az öngyilkossághoz vezető kivilágítatlan utat nem szabályozza sem a KRESZ, sem bármilyen más általános társadalmi megegyezés, nincs bőrszíne vagy vallása, és gyakran a legszorosabbnak hitt emberi kötelék, a család sem számít.

Hogyan lehetséges mégis, hogy hiányzó testrészekkel a koszban bukdácsoló, éhező emberek nap mint nap elindulnak átélni a fizikai lét fájdalmait, mások pedig, akiknek látszólag mindenük megvan, önként és végérvényesen feladják ezt a bizonyos mindent?

Nyilván vannak olyan területek, amelyek éteribb húrokat pengetnek, amelyekre tudat alatt fogékony a lélek, olyan síkok, amelyeket a művészet gyűjtőnév ír le talán legjobban: gyakorlati hasznuk nincs, mégis a legbelsőbb világot, az önkifejezést, önazonosságot építjük ezekre a láthatatlan alapokra.

A művészi lét alapfeltevése, hogy mer kérdezni, és érdekelt a válaszban. Az átlagember pedig hajlamosabb megelégedni a kialakult helyzethez való alkalmazkodással. Mégsem fogjuk megtudni, hogy mi állhatott Chris Cornell döntésének hátterében, amikor az új lemezen dolgozó és turnézó Soundgarden detroiti koncertje végén átkötötte a Slaves and Bulldozerst az In My Time of Dyingba a Led Zeppelintől, aztán a hotelszobájában felakasztotta magát, újabb kétségeket támasztva a boldogság és a siker viszonyának kérdésében.

Nem a gyávák menedéke

Gyakori toposz az öngyilkosságról, hogy a gyáva emberek menekülése a problémák elől. Ilyesmit azok szeretnek pufogtatni, akik épp a megalkuvásban lelik megnyugvásukat vagy annak illúzióját, és megelégszenek a kész válaszokkal. Valószínűbb, hogy a végső elhatározást pont az előbb említett megfoghatatlan alapokra való építkezés kudarca, a probléma mindenáron való megoldásának kísérletei eredményezik.

Életünket legzsigeribb módon talán félelmeink és függőségeink befolyásolják. A kontroll elvesztése és az ebből fakadó kudarcélmény pedig szinte kijavíthatatlan sérüléseket okoz a kenyérárakon hümmögő lét szappanbuborékán. Az emberi elme hihetetlen kreativitása sajnos nem korlátozódik a szülinapi meglepetésekre, rengetegen nevelgetnek magukban olyan komplexitású szorongásbonszaiokat, hogy szakember legyen a talpán, aki megbirkózik a metszésükkel.

Agyunkat minden másodpercben érik olyan impulzusok, amelyekről nem tudjuk eldönteni, hogy valósak-e.

Merjük megkérdezni ismerőseinket arról, hogy vannak, és ne elégedjünk meg egy kurta válasszal, ha tudjuk, hogy szimpla udvariasság, mert a „mit tehettem volna, ha” semmire sem lesz elég!

Ha tanácsot nem is lehet adni ebben a végtelenül magányos küzdelemben, a gondok kimondatásával és egy konstruktív beszélgetéssel már óriási segítséget nyújthasz.

Ha te magad vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, segítségre szorul, hívd a mobilról is ingyenes a 116-123 lelkielsősegély-számot!