„Átok a gazdagság” – elajándékozza sikercégét az amerikai milliárdos

Szerző: Lakinger Béla

A gyerekei tovább dolgozhatnak a cégnél, de abból kell élniük, amit megkeresnek.

Ahelyett, hogy örököseire hagyná az általa felépített vállalatot, inkább megválik annak tulajdonjogától a Hobby Lobby nevű amerikai üzletlánc alapítója – írja a USA Today.

A 80 éves, visszavonulására készülő David Green azt mondta, ez a saját belső küzdelmére vezethető vissza arról, hogy a cég tulajdonosának vagy gondnokának tekinti-e magát.

Amikor rájöttem, hogy valójában csak gondnok vagyok, könnyű volt meghozni a döntést”

– újságolta megkönnyebbülve.

„Egy tulajdonos szíve joga, hogy eladja a céget, és a nyereséget megtartsa magának és a családjának. Ahogy növekedtünk, ez a gondolat egyre jobban kezdett zavarni. Jó szándékú ügyvédek és könyvelők azt tanácsolták, hogy egyszerűen adjam át a tulajdonjogot a gyermekeimnek és az unokáimnak. De nem tűnt igazságosnak, hogy meghatározzam vagy akár tönkretegyem olyan utódaim jövőjét, akik még meg sem születtek” – magyarázta.

Ha ezen a ponton az a logikus kérdés vetődik fel az olvasóban, hogy egy, a Forbes által

14 milliárd dollárosra (5800 milliárd forint) becsült vagyon vajon hogyan tenné tönkre szegény ivadékokat,

Green erre is megfelelt:

„A gazdagság átok lehet, és a legtöbb esetben, ha mélyebbre ásunk, a házasság, a család kontextusában valóban az” – jelentette ki a Fox tévécsatorna Fox & Friends című műsorában. Hozzátette, a koncepciója ezért az, hogy a továbbiakban család gondozza a vállalat sorsát, a gyerekei bejárnak dolgozni, és abból kell élniük, amit ezzel a munkával megkeresnek.

Nem ő az első, talán valami járvány lehet

Hogy a dolog pontosan hogyan zajlik le, arról Green egyelőre nem árult el részleteket, csak annyit, hogy a szavazati jogokat biztosító részvényeinek 100 százalékát egy közelebbről nem definiált alapba helyezte át.

Alig egy hónapja a Patagonia alapítója, Yvon Chouinard közölte, hogy – hasonló megoldással, egy alapnak átadva a tulajdonjogokat – lemond a ruházati márkáról, hogy hogya a keletkező profitot mostantól a klímaválság elleni küzdelemre lehessen fordítani. Green motivációja azonban más, mint elmondta, ő alapvetően vallási indíttatásból vagyontalanítja a családját.

Iron Mike is rájött már:

Itt van még jó kis kontent