Fantasztikus minőségű képek mutatják, hogy néznének ki a legendák, ha ma is élnének

Szerző: Lakinger Béla

Oké, az ötlet nem túl eredeti, de ilyen pazar műveket ebben a műfajban még nem láttunk.

Nem szokásunk cikket faragni a netes pusztákon ördögszekerek társaságában bolyongó random virális tartalmakból, és most sem tennénk, ha Alper Yesiltas munkái kevésbé bravúrosak lennének. A török ügyvéd-fotós a mesterséges intelligenciát segítségül hívva alkotta meg As If Nothing Happened (Mintha nem történt volna semmi) című sorozatát, és az eredmény egészen bámulatos lett.

Kicsit ijesztő, mit tud már az MI

A fiatalon meghalt ikonok – zömmel zenészek – elképzelt öregkorát a Mymodernmet.com szerint úgy idézte meg, hogy háromféle szoftvert is ráeresztett egy-egy jól ismert fotójukra. (Fentről és balról: Janis Joplin, Tupac Shakur, Elvis Presley, Bruce Lee, Kurt Cobain, Jimi Hendrix, Heath Ledger, John Lennon, Freddie Mercury.)

A többség döbbenetesen élethű lett, talán csak Elvis esetében fogott túl vékonyan az MI algoritmusa: a Király indokolatlanul hamvasnak tűnik ahhoz képest, hogy ma már 87 éves lenne. Illetve ott van még Michael Jackson, aki csak akkor festhetne így, ha a gyerekkorától számítjuk a mintha-nem-történt-volna-semmit (és ennek az az oka, hogy az eredeti fénykép is gyerekkori):

De ne kötözködjünk. Akiket viszont tényleg hiányolunk: Buddy Holly, Jim Morrison, Bob Marley.

És persze Máté Péter.

Itt meg nagy arcok fiatalkori fotói:

Itt van még jó kis kontent

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás