Szubjektív szöveg, vélemény következik egy olyan témában, amiben egyébként szinte kizárólag nők szólalnak meg. Hangosak, büszkék, és nincs igazuk.
Nemrég egy igazán kiváló írás jött szembe a Facebook-falamon, ami tökéletes példája annak a képmutatásnak, amit a nők részéről a témában gyakran olvasok, hallok. Most akkor vagy az van, hogy mi férfiak vagyunk teljesen hülyék, akik a világ legegyszerűbb összefüggéseit sem tudjuk megérteni, vagy pedig a nők viszonyulása a saját ideáljukhoz mellőz ténylegesen mindenfajta ésszerűséget. A példaértékű idézet ilyesmiket tartalmaz:
Nincs szükségünk borotvált mellkasra. Sem lábra. Nincs szükségünk szedett szemöldökre. Nincs szükségünk feszülős nadrágokra, amik összenyomják a férfiasságotokat. Nem vágyunk a felállított, felnyírt hajatok látványára.
Meg aszongya:
Nem érdekel a kockás has. Nem érdekel, ha lesz pocakotok. Nem érdekel, ha felszedtek néhány kilót. (…). Nem vágyom olyanra, aki undorral az arcán tolja félre a tortaszeletet (…), és előre lecsomagolt csirkéket zabál minden nap. Mi vagy te, élsportoló?
Vagy éppen:
Szükségem van a látványra, amint megizzadva öntözöd a virágokat a ház előtt. Nem akarom, hogy több parfümöt fújj magadra, mint én, és azt sem, hogy több ideig készülődj a fürdőben.
Először sommázom a véleményemet közérthetően:
Egy percig se hidd el, hogy a férfi számára az igényesség rendjén való mértéke a csapzottan kócos, ápolatlan haj, az állig lógó orrszőr, a hajléktalanok kezéből kicsavart, térdközépig lógó farmer és a szőrös hónalj, amit a verejtékszag és egy lejárt szavatosságú dezodor izgalmasan harsány keveréke tesz ellenállhatatlanul erotikussá. Ezt mondják, de nem ezt gondolják.
Alant pedig megpróbálom kifejteni, hogy miért extra gáz az, amikor a férfinek az önmagára való kényes odafigyelését egyes nők ilyen megvető fölényeskedéssel büntetik.
Azért gáz ez, mert
Kíváncsian megnézném például a pillanatot, amikor egy romantikus találkozón (vagy bármilyen alkalommal) az idézett hölgy párja a maszkulinság általa említett, karakán jegyeivel ajándékozza meg.
– Drágám, te is érzed ezt a furcsa bűzt?
– Csak a hormonjaim ingerlik az orrcimpádat, bébi.
– Úristen, de férfias! Szeretlek! Hol vagy még ilyen?! Szagolni akarom.
Aha.
Számoljuk akkor össze közösen, hogy hány bárban, szórakozóhelyen, hány kényes ízlésű lányt, asszonyt sikerült férfiembernek megkörnyékeznie hömpölygő testszagban úszó, pisztolytáskás ingben, értelmiségi pocakkal, szőrös háttal és nyakkal valaha! Vagy tán csak nem az van, hogy a közösségi oldalakon büszkén hangoztatott, orrba-szájba megosztott, nők ezrei által szétlájkolt
lózungokkal ellentétben a valóságban nem is ez kell nekik?
Nem, szinte biztosan nem lehet, hogy a nők egy része nem ugyanazt állítja publikusan, mint amit ténylegesen igényel a gyakorlatban. Egy világ dőlne össze bennem.
Hipokriták, FTW!
Hiszen akkor miként is magyarázhatnánk meg, hogy C. Ronaldóra, Colin Farrellre meg Jude Law-ra vannak rápörögve ugyanők nullától százéves korig, nem pedig Pityura a szomszéd kertből, amint épp a libatopot gereblyézi a kőmívesdekoltázsból kikandikáló altesti szőrzettel? Vagy azt, hogy miért hoz egy ilyen film 120, meg 160 millió dollárokat kizárólag női mozizóktól.
A társkeresőkön is bizonyára hatékonyabb lennél a megnyerő mosoly helyett egy túlszaturált makróval a pocakodról, háttérben a kikötői rakodásban összeizzadt alsógatyáiddal egy halomban. Az mennyivel férfiasabb már, a klasszikus értelemben.
A „pocak szexi” és társaik
Nemrégiben volt szerencsém egy teremben edzeni a nők körében kultstátuszú alfahímnek cseppet sem nevezhető Chris Noth-szal. Legközelebb majd megkérdezem tőle is, hogy így hatvan fölött miért nem engedi már el ezt az edzésdolgot. Miért bicepszezik, meg erőlteti a fekvenyomást, amikor szerfelett öntudatos, bölcs nőktől azt hallom, hogy őket bizony a fizikai adottságok úgysem érdeklik.
Ha van is a hipokritaságnak egy határa, drága hölgyeim, akkor Marvel-szuperhősökért, valamint jól szituált angol filmsztárokért rajongani, és ezzel párhuzamosan nálunk még szőrösebb mellkasért és izzadtabb, büdösebb, zsírosabb testért siránkozni messzemenően áthágja azt.
Mi teszi a férfit?
A kifogásolt véleményt fennen hirdetőknek szeretném megjegyezni, hogy a férfi önnön férfiasságába vetett hitét többnyire a külvilág hozzá való viszonya határozza meg. Ha tetszik, ha nem, a legtöbb esetben ezek ti vagytok ám, csajszikáim. Ti vagytok a felelősek azért, hogy a férfi a modern társadalmak természetes kiválasztásában a partnerszerzés garanciáját a parfümben, a testedzésben, a tudatos táplálkozásban és az igényes öltözködésben látja. Nem azért, mert piperkőc, hanem
mert ez válik be nálatok, nőknél.
Ezt igazolja a gyakorlat, ezt mutatják a számok. Ha valaki titeket akar, akkor ezt ésszerű csinálnia. Így lesz egy férfinek csaja, basszus.
Hidd el, rögtön megváltozik majd ez, amint like-vadász Facebook-posztok helyett kecses, de rém magabiztos legyintéssel elhajtjátok a jóképű, izmos, jól öltözött srácot, ha az odalép egy piával a pultnál. Szabad ám nem szemezni a céges partin az ápolt, szolizott gyerekkel, akinek jó a haja, és a pomarose, meg a tiaré virág kellemes aromája lengi körül.
Lehet a magyar Dwayne Johnsonok, Richard Gere-ek és Ryan Goslingok helyett a Zack Galifianakisokat jobbra rántani a Tinderen. Miért nem teszitek akkor? Hamar megtanulnánk mi, buta férfiak, hogy felesleges fodrásszal, edzéssel meg csirkehússal szarakodni.
Rajta!
És ne legyetek kétszínűek: nem a borotvált mellkas/hát/talp, a szűk naci vagy a nyaktájékra hintett au de toilet mennyisége itt a téma, hanem hogy néha jól esik nektek a képmutatás. Gúnyosan odavetni álszentül, hogy ami a tévében meg a moziban megy, az mind csak a férfiak nevetséges tévképzete, mert nektek a Másnaposokból nem is Bradley Cooper kéne ám, hanem az a kicsi, szőrös. Persze.
Ha valaki (ebben a vonatkozásban a nő) elvár tőlem valamit kettesben, majd burkoltan lehomokosoz ugyanezért a hátam mögött, akkor vagy nála van valami gebasz, vagy tényleg mi keressük rossz helyen az üdvözülést.