Hagyjuk az egyre infantilisebb C. Ronaldo-e a legjobb, vagy a másik vitát. Sokkal érdekesebb, hogy a győzni akarás két lábon járó szoborba oltott etalonja mit tesz azért, hogy ő legyen a legjobb. Aki közelről látja, alig hiszi el.

„Egyszer Kínából repültünk vissza Európába, hajnali fél három volt, mire hazaértünk. Az én fejemben csak a fürdővíz járt. Ő bement a szobájába, átöltözött, és azzal jött ki: menjünk futni. Ez a csávó egy őrült, gondoltam. De mentünk.”

A történetet a Barcelona egykori portugál jobbhátvédje, Nelson Semedo mesélte el tavaly a Record nevű sportnapilapnak Cristiano Ronaldóról. Az utóbbi években megszaporodtak róla az efféle anekdoták a nemzetközi sportsajtóban – mintha most kezdenék el felismerni az emberek a CR-jelenség legérdekesebb vonását: azt a tántoríthatatlan fanatizmust, ami még a profi sport csúcsán is egészen egyedi.

Mivel a fickó mostanában is válogatott gólrekordokat és efféléket döntöget, még mindig nehéz erre figyelni, de a jelek szerint azért csak feltűnt sokaknak, hogy 36 évesen is úgy néz ki, mintha 22 lenne.

Meg aztán egészen úgy is mozog. Nem véletlenül.

Már halljuk az ellenkórust, de zene állj: nem kell őt szeretni. Elismerjük, nevetségesek a latabárkodó gólörömei, eltúlzott gesztusai. Igen, hajlamos hisztizni, ha valami nem úgy történik, ahogy elképzelte. Néha valóban narcisztikus seggfejnek tűnik (azt nem állítanánk, hogy tényleg az is), különösen obligát ellenpontjához, a szerény zseni képét sugárzó Lionel Messihez képest.

Mindez nem változtat azon, hogy CR hozzáállása, profizmusa még azokat a társakat és riválisokat is megbabonázza, akik eleve azért vannak ott, ahol, mert kiemelkedően elkötelezettek, vasakaratúak, és kivételes szívóssággal képesek küzdeni. Ez az ember még számukra is példakép tud lenni, és ezt nem is szégyellik bevallani.

“Sejtettem, mire számíthatok, amikor a Juventushoz szerződtem, mert az élfutball világa viszonylag kicsi, terjednek a történetek, előbb-utóbb minden eljut az emberhez. Szóval mesélték többen, hogy milyen, de közelről látni így is lenyűgöző. Ha késő este játszunk, előfordul, hogy hajnali kettőre érünk haza, és akkor ő még edz egy keveset. Az ember ilyenkor elkezdene viccelődni, de mit mondasz valakinek, akinek ennyi aranylabdája van? Mentálisan borzasztó erős” – ezt a Juve brazil középpályása, Arthur mesélte a Marcának.

Hajdani válogatott csapattársa, Deco így beszélt róla az ESPN brazil csatornájának: “A srác egyszerűen beteg, soha életemben nem láttam senkit, aki úgy edzett volna, mint ő. Nagyon nehéz lehet ezt csinálni. Tényleg szinte kóros, hogy mindig a legjobb akar lenni. Mindenben versenyez.” Mivel Deco egyike azon keveseknek, akiknek volt szerencséje vele és Messivel is együtt játszani, hozzátette: “Ők ketten teljesen mások. Messi úgy figyel a dolgokra, mint bármelyik másik lelkiismeretes élsportoló. Amit Ronaldo művel, az hihetetlen.”

De mi az, amit másképp csinál, mint mindenki más?

Nézzük, mit mondott erről volt manchesteri csapattársa, Rio Ferdinand. “Ő volt az első, akinél azt láttam, hogy pénzt áldozott egy saját csapat felépítésére. Egyszer nála jártam, és láttam vagy tíz, számomra ismeretlen embert a házban. Kérdeztem tőle, kik ezek. Mire elsorolta, hogy az ott a szakácsom, az a fizikoterapeutám, az az orvosom, az pedig a személyi edzőm.” Ferdinand elbeszéléséből tehát kiderül, hogy Ronaldo nem egyszerűen egy megszállott, hanem a kellő józanság és intelligencia is megvan benne ahhoz, hogy felmérje, milyen külső segítségre van szüksége a céljai eléréséhez.

Legendák keringenek a focisták körében arról, hogy milyen aprólékosan odafigyel, például, az étkezésére. (Az Eb-n is láthattuk, milyen arckifejezéssel tolta el az elé rakott kólát.) Lee Grant, a Manchester United cserekapusa mesélte a Talksportnak a mostani szezon elején, hogy az első közös étkezéskor rögtön azt nézték, mit rak a tányérjára. És amikor látták, hogy csak minden szempontból egészséges dolgokat eszik, ez olyan hatással volt rájuk, hogy Grant szerint senki sem nyúlt a desszertekhez. Holott a MU keretében nem nyeretlen kétévesek tolonganak, hanem vb- és BL-győztesek.

Ez a minden tekintetben sportszerű életmód az oka annak, hogy 36 évesen is húzóember tud lenni, és a hozzáértők állítják, még évekig játszhat a legmagasabb szinten. A Gazzetta dello Sportban nyilatkozta nemrég egy korábban a Man United stábjában dolgozó erőnléti edző, hogy Ronaldo előtt Ryan Giggs volt számára az etalon, és ha a walesi 40 éves koráig a pályán volt, akkor a portugál még 41 évesen is simán játszhat. “Sokat edz, de ügyel a pihenésre és a regenerálódásra, saját szakácsa van, tudja, hogyan kerülje el a stresszt. Egyszóval törődik minden aprósággal, ez a titok” – fejtegette Mick Clegg.

A legmeglepőbb, hogy a maximalista hozzáállás már abban a korban a sajátja volt, amikor sok fiatal focistát éjszakánként a kapufához kell pányvázni, nehogy valami sztriptízbár pultján hortyogva érje a hajnal. Tonito, a pályafutása egy részét a Sportingnál (CR nevelőklubjánál) töltő spanyol csatár úgy emlékezett vissza a csapatba kerülésének időszakára, hogy az edzéseken vissza kellett őt fogni:

„Kölyökként is olyan volt, amilyen férfi lett belőle: megvolt benne az alázat, az ambíció, az eltökéltség és a minden elképzelést felülmúló profizmus.„

Tonito azt is elmondta, hogy gyakran vitte haza Ronaldót az edzések után, és volt, hogy egy órát is várnia kellett rá: “az edzőterem ablakán dörömböltem, hogy fejezze be végre”. Innen nézve nem is olyan megdöbbentő a közismert sztori, miszerint a 2008-as BL-döntő utáni éjszakán bulizás helyett szintén tréningezni ment.

Elvégre olyan csip-csup ügyek, mint egy BL-győzelem, nem boríthatják fel az edzéstervet!

Cristiano Ronaldo rendkívülisége különösen jól kirajzolódik, ha gondolatban odatesszük olyan figurák mellé, akik hasonlóan nagy formátumú játékosok voltak, de nyilvánvalóan nem hozták ki magukból azt, ami bennük volt. A legjobb példa talán Ronaldinho. Az utóbbi 40 évben aligha volt nála tehetségesebb focista, de már barcelonai fénykorában is mindenki tudta, hogy legalább annyira érdekli az éjszakai élet, mint a meccsek. Lényegében a Milanba igazolásának napjától, azaz 28 éves korától elkezdett levezetni. (Más kérdés, hogy még így is mindent megnyert, amit megnyerhetett.)

Vagy ott van Neymar, aki épp a napokban utalt rá, mentálisan annyira igénybe veszi a profi futball, hogy valószínűleg a jövő évi lesz az utolsó vb-je. Pedig még csak 29 éves. Ebből a perspektívából képzeljük magunk elé a 36 éves CR-t, amint ugyanolyan fegyelemmel sanyargatja magát a haspadon és az ebédlőasztalnál, mint húszévesen, amikor tervezgette, hogy a világ legjobbja lesz.

Ha a fent idézett Cleggnek igaza van, még legalább öt évig emelgethetjük előtte a kalapunkat.