Az Apple még nem is létező autója máris az egyik legnépszerűbb típus

Szerző: Bronson

Megvan a chippelt 4-es Golf füstokádó tédéível, mattfeketére fóliázva, peres gumival nagy papucson, elöl morcító szemöldökkel, hátul pedig fehéren virító Apple-matricával? Na, most figyelj!

A San Diego-i Strategic Vision egy nemzetközi konzultációs cég, mely arra összpontosít, hogy segítsen megérteni és előre jelezni a vásárlók személyes preferenciáinak és döntéshozatali mechanizmusainak ismeretében többek közt egy termék várható sikerességét és a fogyasztói márkahűséget. Specialitásuk az értékközpontú pszichológia és az emográfia.

Már 28 éve futtatják New Vehicle Experience Study (NVES) nevű közvélemény-kutatásukat, amely évente több mint 200 000 új gépjármű-tulajdonos tapasztalatait vizsgálja több száz egyedi változó figyelembe vételével. És most őrülsz meg: a legfrissebb felmérésükön a megkérdezettek 26 százaléka nyilatkozott úgy, hogy határozottan fontolóra venné egy Apple személygépkocsi megvásárlását – köztük a teslások mintegy fele. Ezzel a kaliforniai techóriás rögvest a harmadik lett a Toyota (38%) és a Honda (32%) mögött, olyan neveket megelőzve, mint a Ford (21%) és a Tesla (20%).

Ebben ugye az a vicces, hogy az Apple egyáltalán nem is gyárt autót, sőt még csak be sem jelentette hivatalosan soha,

hogy tervezne ilyesmit, még ha nagyjából biztosra is vehető, hogy szinte küszöbön áll a belépése a piacra.

Az Apple ereje azonban itt nem ér véget. A többiekre nézve aggályos, hogy az Apple nagyobb kedveltségi mutatót generál, mint bármely más autóipari vállalat, kétszer annyit, mint az olyan erős márkák, mint a Honda, a Toyota és a Tesla. Például a Tesla-tulajdonosok több mint fele határozottan fontolóra venne egy jövőbeli Apple-járművet.

– mondja Alexander Edwards, a Strategic Vision elnöke.

Az Apple a legmagasabb kombinált pontszámot kapta, ha a két kulcsfontosságú mérőszám közül az úgynevezett top-box-válaszokat nézzük: a jövőbeli mérlegelés (határozottan fontolóra venné: 26%) és a személyes minőségi benyomás (imádom: 24%).

A Car Play rendszer következő generációjáról szóló friss hírekkel együtt értékelve nagyon is úgy fest, hogy az Apple arzenálja képes lehet fényéveket verni az autógyártókra, de persze attól is függ, hogyan reagálnak majd a versenytársak.

Ha a többiek nem készülnek fel mihamarabb, könnyen azon kaphatják magukat, hogy azt kérdezik maguktól, mi történt, hasonlóan ahhoz, amikor a Tesla piacra lépett. Az iparág jelenlegi szereplői többnyire saját kezükben tartják a sorsukat. Ha továbbra is minden leleményességüket villanymotorok, ledvilágítás és síkképernyők hajhászására fordítják, több ezer alkalmazással és minden olyan csúcstechnológiás funkcióval, amelyekről álmodni sem mertél, akkor az Apple bizony könnyen kirúghatja őket a saját házukból az értékesítés terén

– vélekedik Christopher Chaney, a Strategic Vision vezető alelnöke.

Az Apple helyzetének egyetlen gyenge pontja az, hogy még nem gyártottak járművet, ezért az újautó-vásárlók 34 százaléka nyilatkozta azt, hogy nem tud eleget arról, milyen lehet egy Apple-gyártmány.

A jó hír a jelenlegi márkáknak az, hogy az Apple diadalához vezető út egyelőre nem adott. A jövőbeli stratégia megtervezése és a valódi innováció alapján fejlesztett autók építése komplex és szerteágazó képességeket, a művészet és a tudomány keverékét foglalja magában. Az ügyfél érzelmeihez és értékeivel összekapcsolódó, rendkívül motiváló tulajdonságok azok, amik egy potenciális Apple-autó számára viszonylag egyenlő feltételeket biztosítanak

– fejezi be Chaney.

Nos, azért nem lennénk manapság autógyártók. Nem elég a félvezetőhiány, a klímaválság és a globális recesszió árnyéka, most még egy hipszter IT-techbrand is simán leuralná szinte a teljes mezőnyt úgy és azért, mert egy hipszter IT-techbrand.

Itt van még jó kis kontent