Nem a diákja által kért szót használta annak nemére, végül börtönbe került egy ír tanár

Szerző: Lakinger Béla

Transzneműségről szóló vitának indult, aztán a fegyelmi eljárás idejére felfüggesztették a tanárt. Ellenállt, a bírósági végzésnek is.

Az angolszász jogrendben a “bíróság megsértése” néven ismert vétség miatt meghatározatlan időre egy dublini börtönbe szállították Enoch Burke-öt, egy írországi középiskola tanárát, miután ellenszegült a végzésnek, amellyel a bíróság ideiglenesen megtiltotta, hogy tanítson, illetve egyáltalán bemenjen a munkahelyére.

Elutasította a transzneműség elismerését

A végzés arra az időre szól, amíg a multyfarnhami iskolában fegyelmi eljárás folyik ellene. Az eljárás idejére az iskola felfüggesztette őt a munkavégzés alól, ezt azonban nem tartotta be, ezért fordult az intézmény a bírósághoz – írja az RTÉ ír közszolgálati média internetes oldala.

Az ügy még tavaly júniusban kezdődött, amikor a többek között németet és történelmet tanító tanár jelezte, hogy vallási meggyőződése miatt

nem hajlandó új néven szólítani és új személyes névmással illetni egy tanítványát, aki transznemű lányként azonosította magát.

Az igazgató ismételt felszólítása után is ragaszkodott ehhez, majd egy iskolai ünnepségen felszólalt, és kérte a főnökét, hogy vonja vissza az utasítást.

Az igazgató ezt nem tette meg, majd augusztus végén Burke felfüggesztése mellett döntött. Ő azonban továbbra is bejárt az órarendje szerint az iskolába, és azután is így tett, hogy megkapta a bíróság múlt pénteki végzését. Hétfő reggel vették őrizetbe a Wilson’s Hospital School területén, és a fővárosi bíróságra vitték.

Nem kért a megbánásból

A meghallgatáson a bíró azt mondta, kap némi időt, hogy megfontolja a helyzetet, és alávesse magát a bíróság rendelkezésének, de Burke kijelentette, hogy ezzel

a lelkiismerete és keresztény hite ellenében cselekedne.

Ezután kísérték át a Mountjoy börtönbe.

Nem kommentálnánk bővebben az esetet, de az azért releváns kérdésnek tűnik, hogy az ilyen kifutású, lényegileg csak a szólásszabadság kérdését érintő konfliktusok

vajon segítik-e a transz emberek ügyét, vagy inkább kontraproduktívak.

Van még példa elég:

Itt van még jó kis kontent

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás