Az amerikaiak többsége számára a kanadaiak irracionálisan kedvesek, például köszönnek, rendszeresen használják a kérem és a köszönöm szavakat, meg ilyenek. Számos humoripari termék forrása ez a nemzetkarakterológiai differencia, és elméletem szerint ez lehet Ryan Reynolds sikerének egyik kulcsa is.

Ryan Reynolds számomra a Deadpoollal kezdődik, ezt megelőzően csak egy volt a kicsit unalmasan jóképű színészek közül, akit ráadásul mindig összekeverek Ryan Goslinggal. Pedig mire Wade Wilson megkapta a maga szeletét a Marvel-tortából, addigra Reynolds már több tucat filmen volt túl, melyek között ordas baklövések és korrekt iparosmunkák egyaránt vannak, de a nagy áttörés valahogy nem akart összejönni.

Ha meg akarod mutatni, miért gondolod, hogy a világnak jót tenne egy kicsit több Ryan Reynolds, elég végignézni, hogyan hozta tető alá ezt a pet projectet, ami aztán sokkal több pénzt hozott, mint amennyit bárki remélt volna.

A színész saját bevallása szerint 2005-ben gondolkodott el először komolyan azon, hogy külön filmet készít az egyik legunortodoxabb szuperhősnek. El is kezdte a kuncsorgást a Marvelnél, ahol időről időre elhajtották, mert nem láttak elég kraftot a karakterben. Reynolds sosem adta fel a tervét, gyártotta tovább a jobb-rosszabb filmeket szakmányban, forgatta a pénzt ügyesen, mígnem maga is be tudott szállni producerként, és végre összeállt a zsé, és megkapta az esélyt, amire vágyott.

A Deadpool első része 2016-ban 58 millió dollárból készült, ami – ahogyan Reynolds fogalmazott David Lettermannek –

kábé a Thor kokainbüdzséje.

Hollywoodi, pláne szuperhősfilmes mércével mérve ez eszméletlenül low budget, már önmagában azért járna a taps, hogy ez a végeredményen akkor se látszik, ha leveszed a hangot, és csak a vizuált nézed. Reynolds pénzügyi intelligenciája és extrém jó problémamegoldó képessége végig megmutatkozott ennek a filmnek a létrejöttében. Például abban, hogy a film elejének autós szecskázását a fancy és méregdrága Los Angeles helyett szülővárosában, Vancouverben forgatta le a normál költségek töredékéért.

Ryan, az üzletember

Reynolds ügyesen forgatja a pénzt, van is neki bőven, de az eddigi manőverek azt mutatják, hogy nála sosem kizárólagos cél a della vég nélküli fialtatása. Újra-meg-újra olyan projekteket választ, ahol van valami, ami személyesen megérinti annyira, hogy pénzt fektessen a dologba, és többnyire nem csendestársként van jelen, hanem igyekszik kivenni a részét a működtetésből is. Érdemes megnézni a Netflixen futó Letterman-interjút, ahol elmeséli, hogyan szállt be egy gingyártó cégbe, és miért tűnik számára jó ötletnek sok-sok pénzt és hosszú éveket szánni egy ötödosztályú walesi focicsapatra, a Wrexhamre – erről egyébként mi megemlékeztünk.

Úgy tűnik, ez a kedves srác jól kombinálja a rációt az érzelmekkel (és valószínűleg jó pénzügyi tanácsadókkal veszi körül magát), eddigi befektetései ugyanis többnyire izmos profittal zárultak, az Aviation American Gint például 610 millió zöldhasúért vásárolták fel két éve, amiből jócskán csurrant emberünknek is, lehetővé téve a jóval kockázatosabb focibiznisz tető alá hozását.

Nem beszélve arról, hogy több mint harmincéves pályafutása alatt Reynolds a filmstúdióknak is elég szép summát összekalapozott. A Deadpoolon kívül egyelőre nem sok olyan mozit lehet mondani, mellyel szakmailag beírta volna magát a filmtörténetbe, a kasszáknál viszont nagyon is szépen csengetett a sok évnyi munka. A színész

nagyjából ötven filmmel több mint ötmilliárd dollárnyi bevételt termelt,

amivel ott van a legprofitábilisabb csepűrágók között.

Mindezek ellenére ha valaki végignézi a fentebb említett interjút, azt láthatja, hogy Reynoldsék celebmércével mérve teljesen emberi körülmények között élnek. A színész egy olyan konyhában rakja össze a pizzát, ami nem nagyon lógna ki felfelé egy hazai felső középosztálybeli milliőből.

Feleség, gyerekek, kutya

A 2011-ben bemutatott Zöld lámpás az általános vélekedés szerint meglehetősen gyehennára sikeredett, egy pozitívuma azonban mégiscsak volt: összehozta Ryan Reynoldsot és Blake Livelyt, akik azóta is boldogan élnek három lányukkal és a Netflixen látottak alapján meglehetősen cuki kutyájukkal. A házaspár híres arról, mennyire normálisan élik meg a házasság mindennapjait, amit hajlamosak meglehetősen vicces prankekkel feldobni – ahogyan erről szintén megemlékeztünk korábban:

De mielőtt a családapaság békés, pizzasütős vizeire evezett volna, Reynolds kétszer is volt álompasi egy álompárban, először otthon, majd az Egyesült Államokban. A mai fiataloknak már nem feltétlenül mond bármit is Alanis Morissette neve, de (azon kívül, hogy ő játszotta Istent Kevin Smith Dogmájában) az ezredforduló környékén elég nagyot ment mint a kicsit intellektuálisabb, de azért érzelmekkel csurig pakolt, igényes popzene kanadai üdvöskéje, mert kellett valaki, amíg Avril Lavigne befejezi az általános iskolát. Ő az:

Morisette és Reynolds öt évig éltek együtt a kétezres évek elején, az eljegyzés is megvolt, de aztán végül szétment a kapcsolat, aminek fájdalmát az énekesnő egy dalban is megörökítette.

Pár évvel később aztán emberünk egy két évig tartó házasságig is eljutott akkori szerelmével, akit úgy hívtak, hogy Scarlett Johansson.

Blake Livelyval szinte napra pontosan tíz éve házasodtak össze, és arra tippelek, ismét számíthatunk némi mókázásra a közösségi médiában e jeles nap alkalmából. Mindenesetre innen is a legjobbakat kívánjuk nekik, mert tényleg balzsam a léleknek, ha ilyen normális embereket láthat a médiazajban, mint ők.

Az odabent lakó kis ember

Azt gondolná az egyszeri filmrajongó, hogy aki ennyi évet eltöltött a szakmában, az már nem nagyon parázik semmin, rutinból teszi, amit kell. Reynolds több interjúban is beszélt arról, ez mennyire nincs így. Rendes introvertáltként nagyon is hajlamos a szorongásra, és a mai napig szinte a rosszullétig tud izgulni egy-egy tévés fellépés vagy interjú előtt. Saját bevallása szerint úgy küzdi le ezeket a helyzeteket,

hogy átengedi az irányítást a benne élő kisembernek, vagyis a személyisége higgadt és professzionális részének, aki annak idején kihúzta a legkínosabb gimis szitukból is, és akinek végső soron a sikereit, az egész karrierjét köszönheti.

Reynolds nemrég fejezett be egy forgatást Will Ferrell-lel, ami az álmoskönyvek szerint általában nem sok jót ígér, főleg, hogy egy Dickens-regény (Karácsonyi ének) musicalfeldolgozásáról van szó. Mindenesetre a film még idén kijön állítólag, és látva a kanadai jóarc lelkesedését, ahogyan beszél róla, még az is lehet, hogy – a Deadpoolhoz hasonlóan – minden várakozással szemben nagyon is szerethető lesz. Tiktokos danolászásukat mindenesetre eléggé kajálják a népek: