Kongó nagyvárosainak nyomornegyedeiben a vakolatlan, közművesítetlen házak előtt elsőre tájidegennek ható, a párizsi divathét eleganciáját idéző koldusokba, túlszaturált, virágmintás zakót viselő, alultáplált munkásokba futhatunk. Ők a La Sapeurs, azaz a gettók piperkőcei – egy teljesen szürreális, mégis szívet melengető társadalmi immunreakció az elviselhetetlen szegénységre és kilátástalanságra.

Pár éve végeztek egy kutatást arról, hogy miért lepték el az avokádós kaják az Instagramot. Az egyik lehetséges okként a millenniálok no future szemléletét jelölték meg, akik számára egy saját lakás vagy bármilyen komolyabb vagyontárgy szinte megszerezhetetlennek tűnik, ezért inkább azonnali örömöt okozó, „megfizethető luxus” kategóriájú tárgyakra és élelmiszerekre költik a meglévő szűkös erőforrásaikat, aztán ezt dokumentálják az instán.

A Kongói Demokratikus Köztársaság (régebben Zaire, még régebben Belga Kongó) fővárosában, Kinshasában is valami hasonló hívta életre a La Sape mozgalmat, még az előző század húszas éveiben.

Két eredettörténet van, az egyik szerint az akkortájt belga gyarmatként senyvedő országba érkező franciák a helyi döntéshozókat nehezen beszerezhető csempészáruval, így elegáns európai használtruhával próbálták megvesztegetni kikötői koncessziókért és kereskedelmi engedélyekért cserébe. A gyarmati sorból kitörni és magukat megkülönböztetni akaró kongóiak számára ez a piperkőcködés az identitásuk hangsúlyos része lett, amit aztán a közép- és alsóbb osztálybeliek is megirigyeltek, a divatos kelmék pedig – a third és fourth hand utat bejárva – végül a gettó népéhez is eljutottak.

A másik verzió szintén a franciákat nevezi meg kiindulási pontként, de alulról építkező mozgalomként mutatja be a La Sape-t: a franciák a házaikban sokszor díszes törzsi öltözetben szolgáló feketéket a saját levedlett ruháikkal próbálták domesztikálni, és aztán ezek az elegáns viseletek, a legszegényebbektől kezdve, sorra meghódították szinte az összes társadalmi osztályt.

Több, mint jólöltözöttnek lenni a szegénysoron

A La Sape amúgy egy rövidítés, kb. Kellemes Atmoszférát Teremtő, Elegáns Emberek Társaságának lehetne fordítani. Az elegáns az elnevezésben amúgy véleményes, mert bár tényleg van egy ilyen vonal is, az keveredik a luxusmárkák ízléstelen és túltolt (vö. stricis) darabjaival. Bármit szívesen viselnek, ami kellően drága volt, amikor az eredeti tulajdonosa megvette, de főleg az Andrássy út kínálatából válogatnak: Versace, Prada, Gucci, Armani, ilyesmik.

A világ legszimpatikusabb sznobjai.

A mozgalom egyébként messze túlmutat a piperkőcösködésen: a mélyszegénység kereteit folyamatosan feszegető, gyakran többhavi fizetésüket egy-egy jobb öltönyre költő Sapeurök közösségük tisztelt és megbecsült tagjai. Amikor egy ilyen nagyon színes, kakadumintás kelmében, tökéletesre vágott frizurával, kontúrozott szakállal végigvonulnak a poros, szürke utcákon, a helyiek megéljenzik őket, pár pillanatra elfelejtve nyomorúságos életkörülményeiket.

Sapeur pride

A Sapeuröknek van közös felvonulása is, ez olyan, mintha egy festékszállító kamion beltartalma ömlött volna az aszfaltra. Egymást érik a rikító, sokszor egymással nem éppen harmonizáló színek, üvölt a helyi folk, és mindenki elképesztően menő. Egy olyan országban, ahol a lakosság nagy része napi 30 centből tengődik, ezek a srácok extrém gazdagnak néznek ki.

Furcsa, de a Sapeurségbe nem férnek bele a hamisítványok: bármi lehet outlet vagy használt, de eredeti minden ruhadarab, így a megvásárlásukhoz akár évekig is spórolnak vagy banki hitelt vesznek fel, esetleg szó szerint éheznek, annyira élni akarják a stílust. Valószínűleg többet költenek öltözködésre, mint lakhatásra. Nyilvánvalóan ez a világ egyetlen szeglete, ahol

a hajléktalanok eredeti Louis Vuitton utazókofferrel mozognak a híd alól a buszpályaudvar várójába.

Európai szemmel persze értelmezhetetlen mindez, de hát azt sem tudjuk elképzelni, hogy milyen a nyomor, amiből ez az egész szárba szökkent. Ezek az emberek annyival élnek a civilizációs létminimum alatt, hogy az innen kiemelkedő keveseknek keszonbetegsége lesz a felemelkedéskor.

Legtöbbüknek azonban nincs reális esélye arra, hogy ebből az állapotból kitörjön. Ha ezzel a beöltözős dilivel ideig-óráig el tudják felejteni, hogy hogyan élnek, még mindig jobban járnak, mintha egy elgettósodott zsákfaluban dizájnerdrogokkal lebbentenék meg a valóság fátylát.

A gettó, legyen bárhol a világon, sajnos nem csak ebből áll: