A Disneytől igazolt filmesekkel harcolnak a hagyományos családi értékekért

Szerző: Lakinger Béla

A Daily Wire szerint ugyanis a rajzfilmóriás mára elárulta ezeket.

Úgy tűnik, a kultúrharcban is van dezertálás: Eric Caballero, a minden szempontból a mainstream amerikai médiához sorolható Disney egyik alelnöke az erősen konzervatív, anti-woke szellemiségű Daily Wire-hoz szerződött.

A Hollywood Reporter szerint Caballero marketingigazgató lesz a cégnél, amely nagy befektetésekre készül a szórakoztatóiparban – nagyjából azon gondolat mentén, hogy

a nagy múltú médiacégek feladták a hagyományos családi értékeket,

és az így kialakult piaci űrt töltené be.

A Disneytől igazolt szakember fő feladata a Daily Wire+ nevű streamingplatform felfuttatása lesz. Ezen ugyan egyelőre sok a politikai jellegű tartalom, de állítólag 100 millió dollárt fektetnének be a gyerek- és családi tartalmak gyártásába, köztük egész estés filmekbe is. Néhány hete itt van podcastja Jordan Petersonnak is:

Hogy mindezt komolyan gondolják, azt mutatja egy másik Disney-alkalmazott, az Aranyhaj-sorozat showrunnereként ismert Chris Sonnenburg közelmúltbeli leigazolása. Sőt, ide vehetjük azt is, hogy miután másfél évvel ezelőtt a Disney kirúgta Gina Caranót – alapvetően a politikai felhangokkal terhelt közosségi médiás aktivitása miatt -, a színésznő két nap múlva bejelentette, hogy a Daily Wire-rel készít filmet (ez lett a Terror on the Prairie).

Az olyan vállalatok, mint a Disney, elárulták családbarát és Amerika-barát közönségüket az aktivistaként viselkedő részvényesek és alkalmazottak túl nagy befolyása miatt, ezzel pedig pénzt és lehetőséget hagytak az asztalon. De az ő veszteségük a mi nyereségünk – nemcsak a közönség, hanem a tehetségek terén is”

– így kommentálta Caballero szerződtetését Jeremy Boreinget, a Daily Wire társ-vezérigazgatója.

A Daily Wire alapítója egyébként Ben Shapiro konzervatív kommentátor, író, publicista, podcaster. Vallásos zsidóként az amerikai jobboldal egyik fontos személyisége, és ebben a közegben kimondottan önreflexív figurának számít – van például egy oldala, ahol azokat a kijelentéseit gyűjti, amiket ma már hülyeségnek tart. Nem rövid a lista.

Sokfrontos ez a háború:

Itt van még jó kis kontent