“Olyan embereket is agyonlőttünk, akik öncsonkítással próbálkoztak” – 80 éves Sztálin ellenállási parancsa

Szerző: Barry

Nyi sagju nazad! “Egy lépést se hátra!” Így szól a hírhedt 227-es számú parancs leghíresebb mondata, amit épp 80 éve 1942. július 28-án adott ki a főtiszteknek Sztálin, amivel az volt a célja, hogy az összeomlás szélén álló Vörös Hadsereg harci morálját fenntartsa. A mai napig nehéz megmondani, hogy a szovjetek védekezésében mekkora szerepe volt a hősi ellenállásnak, és mekkora a terrornak.

Lev Levovics Liakov geológiát szeretett volna tanulni. Egy olyan tantárgyat, ami miatt utazhat: bejárhatja a Szovjetuniót, barátokat szerezhet és mindenféle izgalmas dolgokat láthat. Ilyen pályára azonban a harmincas évek világában leginkább a párton, illetve annak valamilyen szervezetén keresztül lehetett kerülni. Liakov azonban talált még egy utat: a hadsereget. Ezzel a döntéssel később valóban komoly kalandokba keveredett, bár nem valószínű, hogy ilyeneket képzelt magának.

1941. június 22-én a Harmadik Birodalom megtámadta a Szovjetuniót. A kezdeti sikerek ellenére decemberben Moszkva alatt a szovjet csapatok megállították a Wehrmacht előrenyomulását. Sokak szerint ez az a csata, ami fordulópont volt a háború menetében, azonban a Vörös Hadsereg ekkor még mindig az összeomlás szélén állt.

Ez a szovjet bélyeg egy komisszárt ábrázol, felette a 227-es parancs hírhedt mondatával: “Egy lépést se hátra!”

A kitartás végsőkig való fenntartása érdekében Sztálin, aki számára az emberi élet egyébként sem jelentett sokat, 1942. július 28-án kiadta a 227-es parancsot. Ebben a következőket olvashatjuk:

A pánikkeltőket, a gyávákat a helyszínen ki kell végezni. A visszavonuló-mentalitást gyökerestül ki kell irtani. Azokat a parancsnokokat, akik engedélyezik az állások önkényes elhagyását, haladéktalanul le kell váltani, és haditörvényszék el kell állítani.

A 227-es parancs szövege

A teljes szöveg természetesen nem csak ebből állt: tele volt érzelmekre ható, hazafias fordulatokkal. A katonák lelkiismeretére akartak hatni azzal, hogy felhívták a figyelmüket a visszavonulás következményeire. Azzal például, ha saját életüket mentik, kiszolgáltatják a németeknek a civil lakosságot, vagy hogy „a Szovjetunió nem puszta földet jelent, hanem embereket, munkásokat, parasztokat, értelmiségieket, apáinkat, anyáinkat, feleségeinket, testvéreinket, gyerekeinket”. Nem csoda, hogy a fent említett Liakov ekképp emlékezett vissza a parancsra idős korában: “Egy szükséges és fontos lépés volt. Mikor meghallgattuk, akkor már tudtuk, hogy hol a helyünk.”

Győzelmi parádé a Vörös téren 1945-ben. A tribün közepén Sztálin integet, balján Zsukov marsall

Az utasítás következtében a hadseregnél külön egységek jöttek létre azért, hogy a visszavonulókat kivégezzék. Mondani sem kell, hogy e parancs számtalan igazságtalanságot is szült: több tiszt (főleg tábornokok) kereshetett ez alapján bűnbakot magának egy-egy félresikerült lépés elleplezésére.

Szovjet katonák harca Sztálingárdnál 1942-ben (színezett kép)

Ilyen volt például Alekszandr Obodov hadnagy esete. Egy aknavetős század népszerű parancsnokának számított, amikor egy ezredes csak azért tartóztatta le, hogy a többi katonát gyorsabb haladásra bírja. Elfogásakor Obodov a következőképp védekezett: “Komisszár elvtárs, én mindig jó katona voltam!” Egy barátja a következőképp idézte fel halálát: “A letartóztatást végző tisztek felhergelték magukat és tüzet nyitottak. Obodov a karjával próbált védekezni a golyók ellen, mintha csak legyek volnának. A harmadik sorozat után összerogyott.”

“Olyan embereket is agyonlőttünk, akik öncsonkítással próbálkoztak” – emlékezett vissza egy hadügyi jogász. “Már nem voltak jók semmire, és ha börtönbe küldjük őket, akkor elérték volna azt, amit igazából akartak.”

A történészek között a mai napig vita tárgyát képezi, hogy szükség volt-e erre az utasításra. Vannak, akik szerint csak ezzel a végsőkig való kitartással lehetett elérni a győzelmet, enyhébb módszerekkel a Vörös Hadsereg biztosan vereséget szenvedett volna. Mások inkább Sztálin felelősségét hangsúlyozzák, aki már a háború előtt gyakorlatilag lefejezte a vezérkarát, ezért nem volt más út, mint ez az embertelen szigor. Egy biztos: ez a direktíva nem hozott azonnali eredményt, hiszen a Vörös Hadsereg egészen 1942 őszéig még nem tudott előre törni.

A 227-es parancs működését jól illusztrálja a 2001-es Ellenség a kapuknál című film alábbi jelenete:

Legutóbbi háborús-történelmi cikkünk:

Itt van még jó kis kontent

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás