Jason Momoának egy igen rokonszenves megjelenésű mexikói színésznővel sikerült összejönnie házassága után

Szerző: Bronson

A neve Eiza González, és 32. Pedig nemrég még mi is arról cikkeztünk, Drogo mennyire rajta van a házassága megmentésén.

Momoát feleségével való szakítása után hírbe hozták Kate Beckinsale-lel is, miután a Vanity Fair Oscar-díj-afterpartyján odaadta neki a kabátját. Akkor a színész lehűtötte a kedélyeket, és

egyértelműsítette, hogy csak azt tette, amit minden férfinak tennie kell, ha egy nő fázik a társaságában. Függetlenül a szándékaitól.

Viszont az Eiza Gonzálezzel épp kibontakozó kapcsolatát nem tagadja. Bár ő maga még nem nyilatkozott róla – a barátai annál inkább, és mivel nem cáfolt, az nagyjából beismerésnek tekinthető. Az új liebling Eiza González 32 éves mexikói színész-énekesnő, aki egy mexikói telenovellában kezdte pályáját, aztán feltűnt több komoly produkcióban is, például a Hobbes&Shaw-ban (a The Fast&The Furious spinoffjában), és az egészen gyalázatosan tré, I Care a Lot című Netflix-szégyenben. Nemrég mutatkozott be első komolyabb szerepében, melyben Jake Gyllenhaallal együtt játszik főszerepet – ez az Ambulance című akcióthriller Michael Bay-től.

Na, de ami nem kevésbé fontos, hogy Eiza González így néz ki:

Kellemes megjelenésű. Szerencsés alkat. Rokonszenves kisugárzású.

Az Ambulance (Rohammentő) premierjén Momoa is megjelent, bár még nem együtt vonultak a vörös szőnyegen. Az új kapcsolat ellenére a hírek szerint a színész exével is kifejezetten jó kapcsolatot ápol, amit mertünk is remélni, tekintve, hogy Jason Momoát talpig úriembernek ismeri a világ.

Katt a képre Eiza González Instajáért. Van jó kontent.

Legutóbb Momoa falmászásával motiváltunk – érdemes rá egy pillantást vetni, ha az ember híján a tesztoszteronnak:

Itt van még jó kis kontent

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás