Éljen a 25 éves South Park! Éljen a szólásszabadság!

Szerző: Duncan

Már vannak olyan mesterszakot végzett, diplomás emberek, akik még nem éltek, amikor a South Park elkezdődött. Ezt rágjuk meg kicsit. Negyedszázados minden idők egyik legfontosabb televíziós produkciója, két bátor, okos, a politikai és közéleti témákban páratlan éleslátású haver pótolhatatlan kreálmánya. A média ennek a jeles évfordulónak nem tulajdonít elég nagy jelentőséget, pedig őszintén gondolom: hálával tartozunk Trey Parkernek és Matt Stone-nak. Az egész világ hálával tartozik.

1997-ben indult el a South Park, a 21. század történetének egyik legfontosabb popkulturális jelensége, hipokrita hírességek rettentő ostora, egy generáció mémes bibliája. Jelentősége nem pusztán az önfeledten végigmulatott órák számában mutatkozik meg, sokkal inkább abban, micsoda hitelességgel képes követni a korszellemet, és

minő munkát végez a korlátlan és korlátozhatatlan szólásszabadság fenséges eszméjének fennmaradásáért.

A világ sorsát azok az emberek határozzák meg, akikben a késztetés, hogy a saját véleményüket elmondják erősebb, mint a félelem, hogy mások emiatt becsmérlik majd őket. Ők a politikusok, az újságírók, a humoristák és Elon Musk. Illetve két csávó a Columbia Egyetemről, aki fanatikusan imádta a Monty Pythont, és úgy maradt.

Trey Parker, a kíméletlen

Kevés embert tisztelek jobban az univerzumban, mint Trey Parkert, a South Park-epizódok vezető íróját és kvázi szerkesztőjét. Matt Stone-nal, állandó alkotótársával még az egyetemen spanoskodtak össze, és először a teljes Monty Python-őrületük, azután a közös érdeklődés és a kreatív összhang kötötte össze őket. Pályájukat a Terry Gilliam által készített, kultikus animációkra hajazó kisfilmekkel kezdték, illetve próbálkoztak egy roppant balul sikerült élőszereplős produkcióval. Utóbbiról maguk is ugyanazzal a kíméletlen, fölényeskedő, obszcén kritikával beszélnek utólag, mint bármiről, amit károsnak, hibásnak vagy egyszerűen rettenetesen szarnak tartanak.

Az explicitás férfi műfaj

Nem tudtad, de most elmondom, hogy gátlástalan szókimondásának köszönhetően

a South Park jelenleg a leginkább férfiak által nézett műsor az amerikai televíziózásban.

Az auditok szerint a nézőinek 74 %-a férfi, több még a kimondottan geek-témájú Silicon Valley-énél és a Rick&Mortyénál is, és 10%-kal több mint az NFL- vagy az NBA-közvetítéseké.

Minden adás egy válságmenedzsment

Van az az ismert vélekedés, hogy a South Park-részek azért készülnek egy hét alatt, mert így tudnak azonnal reagálni a világ történéseire. Ez csak részben igaz, van ennél két nyomósabb is. Az egyik, hogy halogatják a tényleges melót, mert lusták, mint az állat, a másik, hogy ha több időt hagynak maguknak a forgatókönyv megírására, jellemzően azok bénábban sikerülnek. A sorozat gyártási procedúrája kicsit olyan, mintha a haverjaiddal az éjszakába nyúló röhögéseiteket nyomnák le a tévében, hogy aztán az eredmény a maga obszcén direktségével mindig egy kicsit átformálja a világot. Képzeld el például, hogy ilyen hangulatban melózol:

Parker az általam meghallgatott tizenháromezer interjú egyikében őszintén bevallja, hogy a munka elkezdésének odázása olykor nevetséges méreteket ölt: ha egy hetük marad megírni és legyártani az epizódot, az első pár napot még akkor is ellinkeskedik, dumálnak, viccelődnek, sztorizgatnak, hogy aztán a végén pánikolva keressék az ötleteket félkómásan, hajnalig sírva-röhögve-nyüszítve. Ez a látszólag amatőr munkamódszer azonban kiegészül Parker bámulatos maximalizmusával és precizitásával, és ebből a szimbiózisból állnak össze a legjobb tempójú jelenetek, remek dramaturgiák és felejthetetlen poénok:

A legjobb minőséget tehát akkor produkálják, amikor szorít az idő, ennek viszont az az eredménye, hogy

Parker rendszeresen könyörög a kiadónak: tolják el a következő rész bemutatóját, mert szerinte a végeredmény szégyenletes, vállalhatatlan.

Döbbenetes, de az egyik, róluk szóló dokumentumfilmből kiderült: gyakran annyira későn küldik el a kész alkotást, hogy még arra sincs idő, a csatornánál végignézzék azt adás előtt. A legendás WoW-részt (Make Love, not Warcraft – 10. évad, 8. rész) sem akarta kiengedni, sőt, azon majrézott a producerekkel, hogy a gémerek szétszedik majd amiatt, hogy túl béna lett. Aztán kiérdemelte az Emmyt és az örök kultstátuszt.

A South Park olyan, mintha a legjobb fej haverjainkat valaki tévedésből beengedte volna a tévébe

Matt és Stone feltehetően a két legátlagosabb csávó a globális médiapiacon. A mai napig imádják az élő RPG-t, vagyis a mesélős szerepjátékokat, sőt, Trey ismert mesélő: játszott már közösen Elon Muskkal is AD&D-t. Rengeteget videojátékoznak, a fantasztikus, Red Dead Redemption cowboyszimulátorról szóló epizódért (Time to get Cereal – 22. évad, 6. rész) és a WoW-részért sem fizetett nekik a játékok kiadója. Ahogy egy velük készült riportban fogalmazták meg kiválóan kettejükről,

őket nem érdekli a politikusok vagy a sajtó véleménye, nem csinálnak közönségfelmérést, és az egyetlen célközönségük: egymás.

Az amerikai infantilizmus céltáblája

Az alkotópáros a világ legbefolyásosabb rajzfilmkészítőiként sem hagyta magát az erkölcsi konvencionalizmus által megregulázni. Amikor elkészítették az USA külpolitikájának gúnyolásáról a teljes estés filmjüket, a Team Americát, elképesztő energiát és pénzt költöttek arra, hogy minden a helyén legyen.

Természetesen akkor is kifutottak az időből, Matt Stone beszámolói szerint egész nap koffeinen éltek, aztán éjszaka meg altatót szedtek, hogy pihenni tudjanak. Ennek ellenére – figyelj –

időt szakítottak rá, hogy az egyik jelenetben megengedhetetlenül ordenáré szexjeleneteket bábozzanak el csak azért, hogy azon röhöghessenek, az irritáló cenzoroknak mindezt muszáj lesz majd végignézniük.

Parker szerint jól tudták, hogy a snitteket ki fogják vetetni az alkotásból, de a tudat, hogy a szigorú, öreg, szemüveges szerkesztőknek perverz marionettfigurák nemi szervét kell bámulniuk, totálisan megérte a befektetést.

Amíg South Park van, addig nagy baj nem lehet

A sorozat legnagyobb erénye mégis, hogy kiiktathatatlan és elfojthatatlan szócsöve a szólásszabadságnak, a nyugati civilizáció egyik legkardinálisabb pillérének – ami mostanság mintha kissé inogni látszana. Parker azt mondta: ők már 25 éve várják, hogy valaki előszedje és betiltassa őket egy irdatlan kemény poénjukért, de ez eddig nem történt meg. Rájuk egyszerűen nem hat semmiféle újhullámos érzékenységmozgalom, intézményük egy repedés nélküli betonbunker, amelyen a nyugati világot sújtó cancel culture egyetlen robbanófejes töltete sem tudott még lyukat ütni.

Azt mondanak, amit akarnak és úgy, ahogy akarják, és ez az egész szabad nyugati civilizáció számára felemelő hír.

Az újságok és a televíziók artikulálják azt, amire a maguk modorosságában képesek, a South Park meg elmondja azt, amit az otthonok, kocsmák, társasjátékos éjszakák bizalmasságában az emberek valójában gondolnak, és abban a féktelen őszinteségben, ahogy az ember a barátai előtt is csak adott számú whisky után beszél.

Ezek ellen a srácok ellen minden rikácsolás hasztalan

Amikor a Tom Cruise-epizód miatt (ahol gyakorlatilag levetítették a szcientológusok titkolt hitelvi dogmáit Xenuról – Trapped in the Closet, 9. évad, 12. rész) az egyház perrel fenyegette őket, Parkerék a Comedy Centrallal közösen hirdetéseket készítettek, amelyekben megköszönték a szakmának a szólásszabadságért folytatott küzdelmet. Ezt a tapintatosnak aligha nevezhető üzenetet sikerült ráírniuk:

“Hajrá zsidók, mutassátok meg, ki irányítja igazából Hollywoodot!”

Az USA-ban roppant kényes kérdés az N betűs szó ügye is, amit tulajdonképpen a feketebőrű humoristákon kívül senki, semmilyen kontextusban nem mer a szájára venni a mainstream médiában. Helyette, mint ismeretes, az USA-ban szó szerint kimondják, hogy n word. Stone-ék ellenben készítettek egy részt (With Apologies to Jesse Jackson – 11. évad, 1. rész), melyben szinte minden jelenetben elhangzik, és ezt levetítették közel hárommillió embernek.

Mit tehettem volna, Sharon? Azt hittem, nyerni fogunk 30 000 dollárt! – Randy Marsh

De a poén most jön. Később valahol kiszámolták, és

mielőtt a szóban forgó epizód adásba került, a South Parkban az a bizonyos N word már elhangzott 42 alkalommal

anélkül, hogy bárki perelte volna őket, felgyújtotta volna a Comedy Central vagy az HBO épületét.

Sőt, a színesbőrű érdekvédelmi szövetség, az NAACP a feketéket ért verbális abúzusok hatásos bemutatásaként tekintett rá. De szinte ugyanez volt a helyzet az amerikai zsidó közösségekkel, amelyek kimondottan tréfás és hatásos ábrázolásnak találták azt, ahogyan a sorozatban Eric Cartman Kyle-t a származásával vegzálja folyvást. Stone-ék alkotása bizonyos tekintetben tehát egy globális horderejű kulturális tanulmány, amellyel igazolják, hogy egyetlen szó kimondását önmagában még egy olyan szenzitív légkörben sem szabad korlátozni, mint amilyen az amerikai közélet.

Mit adott nekünk az SP?

Ez a négy kisfiú jelenti a kapcsot a mi valóságunk és a túlszaturált média formakényszerbe erőszakolt valósága között. És tudod, miért? Azért, mert ugyanúgy lehántották a képmutatást a kínos közéleti kérdésekről, ahogy a képmutatás a baráti mekizéseken vagy a házibulik alkoholmámoros konyhai vitaköreiben sincs jelen.

Talán a világ attól lesz jobb hely, ha nem rejtjük el épp a legfontosabb igazságokat óvatoskodva, mások érzékenységén átszitált modorosság mögé.

Márpedig a valóságot jelenleg nyolcéves gyerekek szájába kell adni ahhoz, hogy engedtessék kimondani. De legalább így a felnőttek is megértik.

Köszönjük, Matt és Trey!

Itt van még jó kis kontent

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás