Most megnézheted, mennyi pénzt szakítanak a magyar óriáscégek vezetői

Szerző: Lakinger Béla

A Richter és a Telekom főnökei elég jó évet zártak tavaly.

Két nagy magyar tőzsdei cég is közzétette a napokban, hogy mennyit kerestek tavaly a felsővezetői – vette észre a Forbes internetes oldala. A hazai üzleti életben (ellentétben sok nyugati országgal) korábban jellemzően nem voltak nyilvánosak az efféle adatok, és a Magyar Telekom és a Richter Gedeon sem hirtelen támadt közléskényszer miatt döntött így, hanem mert újabban egy uniós irányelven alapuló törvény kötelezi rá őket.

Azt biztos eddig is sejtette mindenki, hogy a magyar gazdaság legnagyobb, legsikeresebb vállalatait irányító topmenedzserek bére nagyon magas egy átlagfizetéshez képest. Az eddigi információhiány miatt az összegek esetleg így is sokkolóak lehetnek az üzleti életben járatlanok számára, szóval csak az olvasson tovább, aki felkészült a nyugalom megzavarására alkalmas tartalomra.

Kilenc számjegy

A Budapesti Értéktőzsde honlapján, a 2022-es közgyűlési előterjesztések 395. oldalán (pdf) megjelent táblázat szerint a Telekom vezérigazgatójának, Rékasi Tibornak tavaly összesen 325 millió forintot utalt a cég, míg a négy helyettese és a hr-vezető egyenként 160 és 175 millió közötti pénzt vitt haza.

A Richternél szerényebbek a számok. Szintén a közgyűlési előterjesztésben, a 100. oldalon (pdf) találjuk őket, eszerint Orbán Gábor vezérigazgató 257 milliót kapott 2021-ben, és csak az egyetlen helyettesének, valamint Bogsch Eriknek, az igazgatóság elnökének volt hasonló nagyságrendű éves fizetése: 117, illetve 120 millió.

Fix és változó bér

Azon olvasóink kedvéért, akik e pillanatban se köpni, se nyelni nem tudnak, jelezzük, hogy ezeknek az összegeknek a kisebb része (a Telekomnál 30-37, a Richternél 28-46 százaléka) a fix alapbér, a többi úgynevezett változó javadalmazás, a társaság teljesítménye alapján jár. Vagyis a vezetők csak akkor keresnek igazán sokat, ha jól menedzselik a céget. Egyébként pedig:

azért kapnak ennyit, mert ez a munka a piacon ennyit ér.

A kontextus kedvéért érdemes felidézni , hogy a Richter 630 milliárdos árbevétel mellett 141 milliárd forintos adózott nyereséget ért el tavaly. A Telekom április 12-én teszi közzé a 2021-es éves jelentését.

Akinek van, annak nem mindegy, hova teszi:

Itt van még jó kis kontent