50 éves A Keresztapa – felújítva mutatják be újra

Szerző: Lovasi Andrea

A maffiafőnök és családja históriáját éppen fél évszázaddal ezelőtt, március 15-én mutatták be Hollywoodban. Az 50 éves évforduló alkalmából a filmet felújították, és újra játsszák az olasz mozikban.

Hiszek Amerikában. Vagyont szereztem ebben az országban. A kislányomat amerikai elvek szerint neveltem. Szabad szellemben, de arra tanítva, hogy a családjára soha ne hozzon szégyent.

Tudom kívülről, biflázás nélkül memorizáltam A Keresztapa első sorait. Nem valami rendkívüli szürkeállomány-kondicionáló stratégia volt ez, egyszerűen csak annyiszor néztem már meg a Corleonék sztoriját, mintha gázsit kapnék a lejátszásáért. A film mindegyik epizódja nagyjából háromórás, mégsem lehet csak úgy lestoppolni, hogy majd később folytatom. Don Vito patriarchális társadalma az illegális szerencsejátékok, a zsarolás és az erőszak világa. De ez a világ ugyanakkor védelmez is, és az alvilág feje egyetlen mondatban megmondja a frankót arról is, hogy mitől lesz valaki igazán férfi.

A második világháború utáni New Yorkban, a szicíliai bevándorló famíliában a pénz és a sziklaszilárd elvek a mozgatórugók. Az összetartás hatalmat garantál, a maffiafőnök szava szent, személye sérthetetlen. Ezen az erőteljes alá-fölé rendeltségi viszonyt és szövevényes emberi kapcsolatokat elénk táró alapsztorin az dob még nagyot, ahogyan a rendező döbbenetes érzékkel választotta az egész film alaptónusának a sötét árnyalatokat.

A színek és fények erősen szürreális hangulatot adnak az amúgy sem kispályás alkotásnak, amihez Nino Rota zeneszerző csepegtetett plusz melankóliát.

Bár a színészfelhozatal már önmagában is előre vetítette a kasszasikert, azt talán maguk a The Godfather megálmodói sem gondolták, hogy

a 7 millió dollárból készülő film már a bemutató évében kolosszális, közel 300 milliós bevételt hoz.

A három Oscar-díjas Keresztapa feltámasztotta a Paramount Picturest nehéz gazdasági helyzetből és újjáélesztette Marlon Brando karrierjét, piedesztálra emelte Francis Ford Coppola rendezőt és Al Pacino, Robert Duvall és James Caan színészeket.

A premier 50 éves évfordulójára eltüntették a filmből az idő nyomait. Kiretusáltak minden foltot, szakadást, karcolást, de ezen kívül nem nyúltak a filmhez, meghagyták korhű, eredeti, „vörös szőnyeges” állapotában. Az olasz mozik március elején már játszották a felújított filmet, amit a hónap végére megint műsorukra tűztek.

Legutóbbi filmajánlónk:

Itt van még jó kis kontent