Bárki megnézheti a számítógépet, mellyel a legelső Star Wars animációit csinálták

Szerző: Zubor Tamás

Mégpedig a Ludwig Múzeum Frey úr ír című lenyűgöző kiállításán.

Izgalmas tárlat látható a Ludwigban Frey Krisztián, a nemzetközi computerart korai alakjának műveiből, melyet szőrmentén említettünk már a különleges téli randevúprogram-ötleteket adó, január közepi cikkünkben. És elég érdekes ahhoz a kiállított anyag, hogy külön cikket szenteljünk neki.

Csúcsmágnes egyértelműen az a gép, amelynek megfelelő típusúval készítették a legeslegelső, 1977-ben bemutatott Star Wars, az Egy új remény számítógépes grafikáit, beleértve a Halálcsillag sugarának foszforzöld animációját.

Ezzel, a Neumann Társaság szegedi, állandó Informatikatörténeti Kiállításáról Budapestre utaztatott PDP-11/45-tel csinálta Frey Krisztián is az első komputergrafikáit. A típus korának topkategóriás gépe volt, például méretével, úgy is hívták, miniszámítógép – ami akkoriban egyébként kábé egy mai hűtőszekrénynek felelt meg.

A PDP-11 széria története, benne a 45-ös számúval

Persze ahhoz, hogy Frey ilyesmikkel tudjon alkotni korát megelőzve, el kellett hagynia Magyarországot, pedig még ezelőtt, hazai munkásságával is elérte, hogy a kortárs neoavantgárd egyik legnagyobbja legyen. 1970-ben a svájci Zürichben telepedett le, ahol a helyi egyetem biztosított neki lehetőséget, hogy kikísérletezze a következő évtizedek egyik meghatározó nemzetközi képzőművészeti irányát.

A Ludwigban március 20-ig látható gyűjtés minden eddiginél teljesebb képet ad munkásságáról,

külföldi és hazai múzeumok, illetve magángyűjtők által összeszedett alkotásokból kialakítva a kiállítás anyagát. És mint írják, ezzel a „nagyszabású életmű-kiállítással régi adósságukat is törlesztik”.

Az ideiglenes kiállításhoz kapcsolódóan több programot is szerveznek. Az egyik lazábban kapcsolódik: február 23-án, szerdán az NFT-technológia kapcsán a Neumann Társaság meghívott szakértőkkel online-meetupon vitatja meg digitális művészet aktuális dolgait. Majd három nappal ezután, szombaton délelőtt fél 10 és este fél 8 között egész napos programsorozat szól a Frey úr írról. Ezen kívül március 13-ig minden vasárnap délután 4 és 5 között tartanak egyórás tárlatvezetést – ezekről minden részlet itt található.

Nemrég itt jártuk körbe alaposan az NFT-technológiát:

Itt van még jó kis kontent