6 különleges randevú télidőben, amikkel nem leszel unalmas

Szerző: Zubor Tamás

Két kivételes étterem (melyek közül az egyik az egész világon egyedülálló), ha nagyon azért nem újítanál be, csillagda a Normafánál és Müpa-programuniverzum tudományos/művészeti vonalon, illetve társasjátékos randevú és piacozós légyott – ezek jutottak eszünkbe, mikor arra gondoltunk, hogy milyen programmal tudnád lenyűgözni a meglévő vagy a leendő csajodat télvíz idején Budapesten.

#1 Budapest Makery diy-étterem
a bulinegyedi Dob utcában

A világ első diy-, vagyis do-it-yourself-éttermében úgy lehet gasztronómiai érzékenységet és főzőtudományt villantani, hogy nem kell bevásárolni, előkészíteni, elmosogatni (és rendet rakni is csak akkor, ha utána hozzád mentek föl). Az RTL Klub Cápák között című, befektető-show-jának első évadában is szerepeltek közel három éve, akkor a külföldi terjeszkedéshez kértek 100 millát, de nem kaptak. Azóta kaphattak mástól, mert Bécsben és Pozsonyban már ott vannak, és hamarosan nyitnak Barcelonában, Athénban és Stockholmban is.

Szóval a lényeg, hogy az étlapról választott kajákat magának a vendégnek kell megcsinálnia, vagyis az asztal mellé kaptok egy fullosan felszerelt főzőhelyiséget, gondosan kiválogatott és adagolt alapanyagokat, fegyvert, paripát, mindent, beleértve a segítő szakácsot is. Ugyanúgy az étlapról kell választani, mint egy hagyományos étteremben, tehát olyan nincs, hogy mami kedvenc főztjéhez kérsz alapanyagokat, vagy ott helyben kitalálsz valami nagyon komolyat, és már szállítják is a hozzávalókat a legközelebbi hipszterpiacról.

Az étlap a jelenlegi trendeknek megfelelően nem túl hosszú, és – hát hogy is mondjuk – reális. Előételből összesen négy van, egy leves, ami olyan, mintha pho lenne, de úgy hívják, hogy keleties húsleves marhahússal és üvegtésztával (ezért reális az étlap, egy igazi phót nem igazán lehetne bot-, vagyis randevúcsinálta/buliszakácsokkal megcsináltatni), egy tengeri herkentyűs, egy kacsamájás és egy vega (de nem vegán). Utóbbi mind közül a

legizgalmasabb: sült kovászosuborka cheddar sajtos keksszel. A 12 főételből szintén a kovászos uborkásra kerekedett ki a szemünk: burgermuffinok karamellizált hagymás salátával és kovászossal.

#2 Twenty Six dzsungelétterem
a Király utcában, a Bulinegyedben

Ha inkább az úgymond hagyományos éttermet részesíted előnyben, akkor sem muszáj mondjuk Rácz Jenő és Gerendai Károly új luxushelyére várnod heteket, mire bejutsz. A Király utcai Twenty Six egészen különleges hely, teljesen a hatása alá lehet kerülni, mikor betoppan az ember. A Bulinegyed zajongásához képest teljesen, mármint hogy szó szerint teljesen más világba csöppenünk.

A normál belvárosi bérház udvarát igazi dzsungelkörnyezetté alakították, hatalmas trópusi növényekkel, melyek nemcsak a földön vannak, hanem az udvar háznyi belmagasságú terének köszönhetően a levegőben is lógnak, nyúlnak, behálóznak.

Az esőerdőfíling életteli bujasága, a sejtelmes fényviszonyok, a lüktető, karakteres, de a beszélgetést nem ellehetetlenítő zene ideális randevúhelyszínné teszik a Twenty Sixet.

Mindemellett meghitt sarkokat is találunk a hatalmas pálmák tövében. A csilláron pedig külön leakadtunk.

Az árak sem elszálltak, az egyszemélyes előételekért egy kivételével 1550-et kérnek, és van köztük olyan gyöngyszem is, mint a marhakofta (keleti húsgolyó) humusszal és grillezett paprikával. A főételek között nagyobb szórás, és inkább a különleges alapanyagosok és így drágábbak dominálnak; van például szabadtartású marha bordájából kivágott ribeye-steak (csont nélküli szelet). De simán alkalmas hely arra is, ha nem vacsorázni mennétek, csak meginni egy-két-három italt; a viszki-, gin-, vodka-, likőr-, rum-, vermut- és pálinkaválaszték kifejezetten erős.

#3 Svábhegyi Csillagvizsgáló
a Normafánál

Nyáron, augusztusban próbáltuk ki, akkor jelentősen ráerősített a hely szkilljeire egy klasszikus zenei koncert, melyet a kertben adtak a csillagász-zeneszerző William Herschel összebújósan felemelő szimfóniáival. Télen más lehetőségek nyílnak a csillagvizsgáló-látogatás után: ha havas a Normafa, akár szánkózni, hógolyózni is lehet, a buszállomásnál egy ideje pedig konkrét gasztroudvar működik, de egy sima, kézenfogós séta a város egyik legszebb környékén is elég lehet a csillagda után akár mérsékelten tudományos érdeklődésű hölgyek lábról levételére.

Érdemes jó előre tervezni, a programokra jelentős az érdeklődés, elég hamar betelnek a helyek. Csak úgy nem lehet odamenni,

mint egy műzeumba nyitvatartási időben, ugyanis minden program szakember által vezetett, amit már csak a távcsövezés is indokol.

Január végén ilyenekkel menőznek, mint A Fiastyúk csibéitől az Orion-köd tekergő gázkarjaiig, vagy Grandiózus gázködök a téli égen: az Orion-köd és az Eszkimó-köd. Nappal is lehet menni, nem csak este, továbbá borult időben is megtartanak mindent, „extra látványos programokkal, zenés-fényes mikroszkóp-show-val, látványos kísérletekkel kárpótolva” az elmaradt távcsövezésért.

#4 Művészetek Palotája
a Lágymányosi híd pesti hídfőjénél

Nem, ide nem csak klasszikus zenei koncertekre lehet menni, bár az is tud iszonyúan csajozós lenni. Rendszeresek az elektronikus zenei, dzsessz-, folk- és mindenféle más koncertek is. Aztán évek óta telente jégpálya is kerül az amúgy monumentális hatásával letaglózó épület tövébe, ahol a Müpa saját rádiója szól, leginkább klasszikust sugározva. A környék sétaprogramként is ideális, elég látványos, ahogy az épület esténként színváltós díszkivilágítást kap, a Nemzeti Színháznál az obligát szobrok mellett impozáns és jó nagy, már-már tónak tekinthető szökőkútrendszer működik, és van egy minikiliátó is, amire körbefutó csigalépcsőn lehet feljutni.

De ha túl hideg van, bent az épületben is érdemes szétnézni koncert előtt/után. Itt székel a modern művészeteket bemutató Ludwig Múzeum, ahol majdnem mindig találni valami nem sznobos, nem unalmas és nem avittos kiállítást.

Idén egész évben vár például az Időgép című, ami nem az időutazással foglalkozik, hanem azzal, hogy a műalkotások milyen módon és mélységben utaztatnak az időben. Nos, keresve sem lehetne jobb témát találni egy mélyre ható beszélgetésre, ha szíved választottja kellően intellektuális beállítottságú, meg persze ha te magad is az vagy.

De január 21-én nyílik és március 20-ig látogatható Frey Krisztián, a hatvanas évekbeli magyar neoavantgárd képzőművészet és a nemzetközi computerart egyik nagy alakjának a kiállítása is; ennek megnézése sem tűnik naftalinszagú múzeumi programnak.

#5 Játsz/Ma Társasjáték-kávézó
a Reáltanoda utcában, az Astoriánál

A társasjátékozás az elmúlt mondjuk tíz évben minden szempontból meggyőző előretörést produkált, dinamikusan növekszik a rendszeres játékosok száma, nem beszélve az új játékokéról – csak Magyarországon évente több mint 200 új cím jelenik meg, ami akkor is döbbenetes szám, ha ezek nagy része külföldi megjelenés magyar nyelvű kiadása. A mindezt övező élénk médiaérdeklődés nyomán pedig

manapság már bátran szervezhető társasjátékos randevú, nem fognak se gyereknek, se túl geeknek nézni, ha bedobod az ötletet.

És ezzel aztán szépen megalapozhatod a (remélhetőleg) kifejlődő kapcsolatot, vagy éppen felfrissítheted vele a meglévőt, ugyanis nyertek egy szinte végtelen lehetőséget nyújtó, rendszeresen, változatos alkalmakkor és helyzetekben „használható” közös programot.

Egy rendes társasos légyotthoz tavalyelőttig ugyanakkor nem volt megfelelő helyszín, a normál gamer-bárok vagy túlságosan geekek vagy kocsmásak voltak, vagy egyszerűen nem voltak elég igényesek, hogy csajt vigyél oda. A Játsz/Ma ehhez képest pont megfelelően igényes kialakítású, több mint 400 címből álló (de nyilván folyamatosan bövülő) játékválasztéka, változatos konyhája és italai, illetve felkészült, segítőkész játékmesterei optimálissá teszik, hogy bepróbálj egy játszós randevút.

#6 Piacozás
a Lehel téren, a Mammutoknál és a Fővám téren

Mármint a sima, klasszik piac, ahol fejkendős nénikék és svájci sapkás bácsikák árulják a portékájukat, és ha odamentek az egyikük pultjához, biztos, hogy aranyoskámnak hívnak, és megállapítják, milyen szép pár vagytok. Ezen persze mindketten fülig elpirultok, egymásra mosolyogtok, és zavartan teszitek el a gondosan kiválogatott, pajkos koktélparadicsom-fürtöket a fenntarthatóságos vászonszatyorba.

A legtöbb piacon egyszerű, semmi-faxni-kajáldák is vannak, ahol a minőség azért nem mindig az elvárható, úgyhogy inkább azt ajánljuk, hogy az ott helyben beszerzett árukból egyetek. Minden évszakban vannak friss és egészséges idényzöldségek és -gyümölcsök, melyek alkalmasak erre. Ha viszont bevállalósabb csajjal vagy, menjetek rá bátran a sült hurkára, kolbászra, annál autentikusabb piaci kaja nem létezik Magyarországon.

A budapesti piacok közül talán a Lehel felel meg leginkább a célnak, eggyel fancybb a Fény utcai a Mammutoknál, illetve a Fővám téri.

A Rákóczi téri viszont elég szellős, csomó üzlethelyiség nincs kiadva, egyszerűen nincs elég árus. De nagyon jók az időszakos piacok is, mint például a szombat reggel-délelőttönként a Komjádi uszodánál. A legtöbb piac viszonylag korán zár, tehát semmiképp sem esti programot tervezz. Itt van egy piackereső, de azért csak kritikával a találatokkal, simán nyitva tartónak adja be a Hold utcait is, ami egyáltalán nem nyitott ki tavaly.

Ha valamiért inkább otthon tartanád a hölgyet, arra is vannak ötleteink:

Itt van még jó kis kontent