Tulajdonképpen mi áll az NFT-őrület mögött?

Szerző: Horvath Kalman

Ahogy egyre több időt töltünk az online térben és fejlesztjük a digitális avatárunkat, logikusnak tűnik, hogy ebben a tartományban is szeretnénk megkülönböztetni magunkat a körülöttünk élőktől. A játékiparban nagyjából 10 éve létező trend, hogy a karakterünk felszerelésére költhető mikrotranzakciók sűrű centjeiből lesz a kiadók igazi haszna, a pár éve megjelent, a blokklánc-technológia előnyeit kihasználó NFT pedig a digitális alkotások monetizálásához lehet jó eszköz. Vagy ez is csak egy újabb kriptós blöff, mint a piacon fellelhető token és kriptovaluták 95 százaléka?

A Beeple nevű digitális alkotóművész 2021 tavaszán 38525 Ethereumért (21 milliárd forintért) értékesítette a Christie’s aukcióján Everyday nevű NFT-formátumú digitális kollázsát, amelybe a megelőző 14 év alatt készített 5000 alkotása került bele.

Beeple: Everydays – The First 5000 days

Az együttműködést mindkét fél annyira sikeresnek értékelte, hogy a Christie’s 2021 novemberében Beeple egy egy újabb NFT-formátumú művét, a Human One-t is listázta, és végül 4700 ETH-ért értékesítette.

Beeple: Human One

Eminem tavaly év végén vásárolta meg a Bored Ape Yacht Club 10 ezer digitális majmából az egyik, a rapperre állítólag kicsit hasonlító főemlőst 123 ETH-ért (145 millió forint) – a többi majommal együtt ez eddig összesen több mint 1 milliárd dollár bevételt jelentett az NFT-ket kibocsátó Yuga Labsnak.

Eminem és a majma (biztos van olyan orgánum, ahol jelölnék, hogy ki van a bal oldalon)

Jack Dorsey, a Twitter egyik alapítója az első Twitteres-bejegyzését NFT-vé alakította és 3 millió dollárért értékesítette.

Ez csak pár a közelmúlt azon NFT-s hírei közül, ahol már tényleg akkora pénzek mozogtak, hogy még a mainstream sajtó is foglalkozott a témával.

Mi is valójában az NFT?

A pár héttel ezelőtti, blokkláncos cikkünkben bemutattuk ennek a rendszernek a legfőbb előnyeit: hamisíthatatlan, időbélyegzővel ellátott adatok vihetők fel ide, amelyek alkalmasak lehetnek tulajdonjog bejegyzésére vagy szellemi jogok védelmére is. Az NFT-k (non-fungible token, vagyis nem helyettesíthető token) pedig pont ezt csinálják.

Hogy megértsük, mi a nem helyettesíthető, először nézzük meg, hogy mi az, ami egyszerűen pótolható. Például a pénz: ha kérünk kölcsön a hónap elején 20 ezer forintot, és három héttel később visszaadjuk, valószínűleg nem pont ugyanazt a sorszámú bankót fogjuk átnyújtani, de ez a kölcsönzőt kevéssé fogja érdekelni. Ha a szomszédtól tejfölt kérsz, majd másnap a bevásárlás után visszaadod neki, akkor azzal is hasonló tranzakciót bonyolítatsz.

Ha viszont egy olyan bankjegyet vagy érmét kapsz (például egy sorozat legelső darabját), ahol

a pénz értékét nem feltétlenül a ráírt összeg, hanem egy numizmatikus sóvárgása adja,

akkor máris egy nem helyettesíthető tárgyról beszélünk.

A digitális ökoszisztémában azért bonyolultabb ilyen nem helyettesíthető állományt előállítani, mert a fájlokat végtelenszer lehet duplikálni. Az NFT-állományok abból a szempontból különlegesek, hogy a bennük tárolt, változtathatatlan metaadatok tanúskodnak az alkotó személyéről, és a blokkláncba szőve kétséget kizáróan igazolják az alkotás eredetiségét.

Az NFT-k emellett csak a kibocsátó/fejlesztő által meghatározott mennyiségben érhetők el, ami a vásárlók számára is biztosítékot jelent, hogy legalább a sokszorítás miatt nem kell aggódniuk az eszközeik értékéért. Fontos tulajdonságuk még, hogy ezek a tokenek nem oszthatók, mint például a kisebb értékű fizetésre is használható kriptovaluták.

Újabb kriptoőrület vagy a digitális értékmegőrzés innovatív eszköze?

Évezredek óta evolúciós örökségként hordozzuk magunkkal a gyűjtögetés szenvedélyét és a társadalmi megkülönböztetettség vágyát. Az NFT-k a digitális térben ezek ötvözetét nyújtják – de mit adnak valójában a tulajdonosaiknak? Nem túl sok mindent: az NFT-k nagy része csak nehezen érvényesíthető digitális tulajdonjogot biztosít. Például aki megvette az égő ház előtt álló kislány mém (disaster girl) NFT-jét magától a főszereplőtől, Zoe Roth-tól, félmillió dollárért, nem követelhet jogdíjat a mém újrahasznosítása során tőlem, ahogy most beszúrom illusztrációnak e bekezdés alá.

Most spóroltam meg neked félmillió dollárt, szívesen!

Befektetési eszközként az NFT viszont elképesztően sikeres, egymás után jelennek meg a különböző digitális és offline alkotásokat tokenizáló startupok. Hogy az egyes tokenekért kifizetett összegek mennyire reálisak, az most még felmérhetetlen. A technológia nálam elszántabb kritikusai nem látják, hogy milyen értéket képviselnek ezek a szabadon másolható, korlátlanul újrahasznosítható digitális vagyontárgyak.

Mint egy értelmetlenül drága bor

De ugyanezt a kérdést fel lehetne tenni, mondjuk, a világ legdrágább bora, a 2018-ban 558 ezer dollárért elkelt Romanée-Conti vörösbor kapcsán is, mert ennél az italnál biztos nem a megecetesedett beltartalomért vagy a szép üvegért lehetett elkérni ennyi pénzt – de akkor miért? Ugyanazért a befektetői észjárásért, ami az NFT-ket is életben tartja: sokan elhiszik, hogy valóban értéket képviselnek ezek az eszközök, és hogy a jövőben még többet fognak érni.

A világ legdrágább bora vagy a számtalan példányban fellelhető Mona Lisa értékét mi adja?

Egy olyan világban, ahol a kereskedelmi forgalomban legnagyobb arányban található devizák (FIAT-pénzek) mögött sincs semmilyen értékfedezet a kibocsátó államba vetett hiten túl, talán nem érdemes lebecsülni a reményt és a kapzsiságot, mint hajtóerőt.

Hogy a felvezetőben megfogalmazott kérdésre azért valamennyire választ adjak: én nem vennék NFT-t, de nem biztos, hogy egy olyan emberre érdemes hallgatni ilyen téren, aki

2014-ben eladta az összes Bitcoinját.

Még Palvin Barbi is NFT-síthető:

Itt van még jó kis kontent