A Lamborghini ezekkel a gyönyörű digitális műalkotásokkal száll be az NFT-bizniszbe

Szerző: Zubor Tamás

Ami az emberiség eddigi egyik legnagyobb tette és egyértelműen leghosszabb utazása, az első holdraszállás előtt tiszteleg. A tét öt digitális alkotás a Lamborghinitől.

A Lamborghini is beszáll az NFT-őrületbe, mégpedig egy csomó, Fabian Oefner svájci művész által tervezett digitális műalkotással. Egyik képe úgy ábrázol egy Lambót, ahogy az kirepül a világűrbe, majd föl is robban ott.

A dizájn nagyságrendekkel jobb, mint bármelyik eddigié, sőt, kár lenne tagadni, kifejezetten jól néz ki.

Összesen öt NFT-t dobnak ki február elsején délután 4-kor indítva a licitet, majd negyedóránként egy újabbat. Mindegyik egész pontosan 75 óráig és 50 percig tart majd – ez épp annyi, amennyi idő alatt az Apollo-11 űrhajó eljutott a Földről Hold körüli pályára (majd végrehajtotta az első sikeres holdraszállást).

Lambóék alapvetően azért szállnak be ebbe az egyelőre nem teljesen tisztázott megtérülésű üzletbe, mert több hamis NFT-re bukkantak, amik Lamborghininek „adták ki magukat”. Azt előre leszögezték, hogy kriptopénzt nem fogadnak el, annál ők azért óvatosabbak.

Hasonlóan óvatosak egyébként az elektromos átállásban is, aminek terveit csak tavaly év végén mutatták be. E szerint ’24 végén minden modelljüknek elérhető lesz a hibridváltozata, majd egyelőre nem tudni, pontosan mikor, de még ebben az évtizedben mutatják be az első teljesen elektromos modelljüket. Az első terveit viszont már most áprilisban kidobják, majd augusztusban és októberben jön a második és harmadik. Azt sem tudják még, hogy milyen platform lesz ezekben, de az biztosnak tűnik, hogy nem az anyavállalat Volkswagené.

A NFT-őrületet amúgy épp most jártuk körbe:

Itt van még jó kis kontent