A videójátékozás egy hobbi, egy kikapcsolódási forma, akár az olvasás, a sportolás vagy a filmnézés. Igaz, hogy nem leszel tőle izmosabb, jó eséllyel nem a FIFA-ból tudod majd meg, hogyan vélekedett Jean-Paul Sartre a létről és annak értelmetlenségéről, de semmi baj nincs azzal, ha az énidődet a tévé előtt ülve akarod eltölteni. A problémák ott kezdődnek, amikor kibújsz a csajoddal közös programok alól csak azért, hogy megszerezd a lila fegyverfestést a Call of Dutyban – de ugyanígy problémás, ha inkább a teremben nyomsz még hatszor tízet, állandóan a haverokkal sörözöl, és inkább megnézed a Knight Rider összes évadát hatodszor is, hogy ne kelljen szembenézni a párkapcsolati problémáiddal. Erdei Patrik vendégcikke következik.

A párkapcsolatokra mérgező hatással lehet, ha az egyik fél hobbija túlterpeszkedik az egészséges kereteken. A videójátékokat a nők egy része felesleges időtöltésnek érzi, akár infantilisnek, és az ellenérzés a férfi játékkal eltöltött idejével arányosan növekszik. Azon nők, akik elfogadják a játékot mint rekreációs aktivitást, többnyire heti 2-3 órában határozzák meg a tolerálható limitet, ami meg sokak számára csekélynek bizonyul a kikapcsolódáshoz. A témáról kevés szó esik, pedig rendkívül széles kört érint. Más hobbikhoz képest jellemzően több időt vesz igénybe, és nagyobb tömegeket érint – nézd meg, hány golfütőt és horgászbotot adnak el, és mennyi Call of Dutyt. Az önfejlesztés segítése a Bronson.men fontos célja, ennek első lépése pedig a szembenézés. A témában ezért diskurzust kezdeményzetünk, és megkértük kolléganőnket, hogy egy őszinte, vitriolos vitaindítóban írjon arról, miért zavar sok nőt a férfiak videójáték-szenvedélye. Az írás – ahogy vártuk – vitákat szült. A válaszcikkben Erdei Patrik, hazánk legnagyobb videójátékos közössége, a GameStar főszerkesztő-helyettese beszél az érem másik oldaláról. Mindenkit kérek, álljon nyitottan és konstruktívan a témához. Személyeskedésektől mentes beszélgetést várunk – Duncan

Kezdem egy vallomással: szoktam játszani. Mi több, a GameStar Online főszerkesztő-helyetteseként abból élek, hogy játszom (vagyis nem, abból élek, hogy játékokról írok, de azért tény, hogy az átlagosnál többször tartok kontrollert a kezemben). Hasznos időtöltésnek tartom? Nem jelenteném ezt ki. A saját szempontomból az, mert a szakmámhoz kell a tájékozottság, de ha, mondjuk, pék lennék, kevésbé tudnám hasznosítani a tudást, amit a videójátékok adnak.

Jobb, értékesebb ember lehetnék, ha a szabadidőmben inkább ismeretterjesztő dokumentumfilmeket néznék Afrika élővilágáról, nyelveket tanulnék, beülnék a könyvtárba, és egészségesebb, ha eljárnék rendszeresen sportolni. Csak hát az van, hogy

nem kell minden elfoglaltságnak hasznosnak lennie, és az énidőnek nem az agy terheléséről kell szólnia, sőt.

Semmi haszna sincs annak, hogy az Instagramot vagy a TikTokot pörgeted, sem annak, hogy popcornfilmeket nézel – a Halálos irambannak például határozottan a szórakoztatás a célja, még ha közben meg is tanít arra, hogy a család, az fontos. Azért teszed, mert kikapcsol, mert végre nem kell dolgoznod, helytállnod a mindennapokban, végre foglalkozhatsz azzal, ami boldogít, ami segít, hogy egy kicsit kiszakadj a felelősségeid közül, és csak magaddal foglalkozz.

Nem az a baj, hogy a kikapcsolódás ezen formáját választod. Az a baj, ha mértéktelenül teszed. A pszichológiában van olyan fogalom, hogy problémás videójáték-használat. Akit mélyen érdekel a téma, annak ezt a podcastot, valamint ezt és ezt a cikket tudom szívből ajánlani – akit csak felületesen, annak röviden annyit érdemes tudni, hogy akkor beszélhetünk erről a betegségről, ha a videójátékozás következtében az érintett elhanyagolja a mindennapi teendőit, magát, kapcsolatait, munkahelyi vagy iskolai feladatait. De

attól, hogy valaki szeret játszani, még sem függő nem lesz, sem mentális beteg.

Gondolkodj el egy kicsit: azért játszol, mert a játék átvette az irányítást az életed felett, a játékba menekülsz a mindennapi problémák, a párkapcsolati nehézségeid, a munkahelyi kihívások elől? Vagy szimplán kikapcsolódásként lenyomsz egy-két meccset, haladsz egy kicsit a sztoriban, futsz néhány kört a Forzában, aztán elmentek hétvégén a csajoddal kirándulni, jártok randizni, beszélgettek és egymással is foglalkoztok?

Képzeljünk el egy olyan ideális helyzetet, ahol mindkét fél nyitott a világra, új dolgok megismerésére. Tegyük fel, hogy a pár egyik fele jártas a videójátékok világában, a másik meg a Farmville értesítéseit is csuklóból letiltotta annak idején, mégis vannak olyan kvalitások, amelyek a nem gamer fél érdeklődését felkeltik. Ilyenkor a „Fú, te szoktál játszani? Az olyan gyerekes!” felkiáltás helyett meg lehet próbálkozni például kérdések feltevésével, érdeklődéssel, hátha két mondat után kiderül, hogy a videójátékok világa sokkal tágabb, mint addig hitte.

Még olyan is van, ami hasznos

A The Last of Us vagy az Uncharted például úgy mesél történetet, ahogy filmek nem tudnak, az It Takes Two konkrétan párterápia, de hogy ne menjünk nagyon mélyre, ott vannak mondjuk az olyan VR-élmények, mint a ritmusra kaszabolós, nehezebb szinteken edzésnek beillő (tényleg, előre szól, hogy jól melegíts be) Beat Saber vagy a kommunikációs készségeket bombahatástalanítás útján fejlesztő Keep Talking and Nobody Explodes. Ezek azonnal megváltoztathatják, amit egy külső
szemlélő negatív sztereotípiák alapján a játékokról gondol.

Egy párkapcsolat működéséhez nem kell, hogy mindkét fél élvezze ezeket, bár lehet közös időtöltés, akár úgy, hogy az egyik irányít, a másik nézi. Nyitottság kell, kompromisszumkészség mindkét fél részéről, és mértékletesség.

A videójáték önmagában lehet, hogy nem szexi.

Én se csajoznék úgy, hogy „Szia, Gyula vagyok, és a kedvenc játékom a Destiny”

– és nem azért nem, mert nem vagyok Gyula. De aki annyira felületes, hogy a gamereket (és ebbe a kategóriába nem csak a csibészbajszos, fényre érzékeny, energiaitalos dobozokból trónt építő kockákat kell érteni, hanem mindenkit, aki a kikapcsolódás ezen formáját választja) élből kizárja, annak lesznek nehézségei a pártalálás egyébként is kalandos terepén.

Tévhit, hogy csak a férfiak csinálják

A geek tematikájú összejövetelek több tízezer látogatója között azért csak-csak akad egy-két lány, aki szintén játszik, és szeretné, ha ez a leendő párjával közös hobbija lehetne. A játékipart vizsgáló Newzoo 2020-as adatai alapján az év végére globálisan 2,69 milliárdra nőtt a játékosok száma. Ők nem mind hímneműek és nem is csak fiatalok: ahogy azt a FinanceOnline kiváló cikkéből is láthatjuk, világszinten a játékosok 38 százaléka 18-34 év közötti, de az Egyesült Államokban 35-44 az átlag. Sőt, bár a mérleg még mindig a férfiak felé billen, az USA-ban a nemek aránya már 59-41 százalék.

A statisztikák mögött

Annyit érdemes tudni, hogy ezek a felmérések mindenkit játékosnak tekintenek, aki bármilyen videójátékhoz nyúl, legyen az a Cyberpunk 2077 vagy a Candy Crush Saga, és így árnyaltabb a kép, de az tény, hogy

a gaming már rég nem csak az önmagukat elhanyagoló tinik és a gyerekes férfiak hobbija.

Nehéz egyensúlyban tartani az életet, nehéz jó apának, jó párnak, barátnak, sikeres dolgozónak, fittnek, egészségesnek, ápoltnak, okosnak, kedvesnek lenni. De lehet jól menedzselni, hogy mi férjen bele 24 órába. Lehet priorizálni a feladatokat. Lehet szennyesbe dobni a zoknit,

lehajtani a vécéülőkét, játszani a gyerekekkel, foglalkozni életed szerelmével, anyádékkal vacsorázni, és még emellett videójátékokkal is időt tölteni.

Vagy bárhogyan időt fordítani arra, ami boldoggá tesz. Ha meccset néznél, akkor arra, ha végre elolvasnád a Háború és békét, akkor arra. Ahogy a párod is dönthet úgy, beül a kádba, és egy órán át pihentető zenére ázik – ami ugyanúgy nem viszi előre a világot, mint a Destiny, de nem is ez a lényege.

Senkinek sem jó, ha az együtt töltött idő kényszer, nem örömforrás.