Ed Sheeran 30 kilót fogyott, mióta nem piál minden áldott nap

Szerző: Bronson

A lánya születése miatt húzta be a féket, mellékesen sikerült a fölösleget is leadnia. Neked is lecsúszik egy-két sör/bor naponta? Gondold át.

“A szabadidő, a turnék elmaradása a lehető legrosszabb volt az egészségemnek, mert így minden nap ittam” – idézte fel a járvány első hónapjait Ed Sheeran a Sunnak adott interjújában.

Saját bevallása szerint azért hagyott fel e szokásával, mert feltett szándéka volt, hogy terhes feleségét, Cherryt ő maga viszi be a kórházba, amikor eljön az ideje. Ezért a lánya, Lyra születése előtt három hónappal befejezte a piálást.

Ezután pedig, láss csodát: több mint 30 kilót fogyott. Majdnem egy mázsáról 70 kiló alá ment.

“Mindig tudtam, hogy túlsúlyos vagyok, és azt is, hogy miért: imádtam a csirkeszárnyat, a bort, a sört, és egyáltalán nem sportoltam. (…) Lyra volt a fő motiváció a detoxikációban, szerintem szülőként mindenkinek át kellene esnie ezen a változáson” – bölcselkedett az ötödik albumának megjelenése előtt álló énekes. (Az album júniusban megjelent első single-je egyébként a Bad Habits, azaz Rossz szokások címet viseli.)

A spanglit is letette

Sheeran lassan egyedül alakíthatna egy addikcióterápiás csoportot: két éve arról számolt be, hogy abbahagyta a szívást. A fű iránt táplált gyengéd érzelmeit a Sweet Mary Jane című számban énekelte meg, még 2015-ben:

Korábban mi is akkurátusan felsoroltuk, miért hülyeség a rendszeres piálás:

Itt van még jó kis kontent