Emberségről és megbocsátásról szól a remek sztori, amit Joe Rogan műsorában mesélt el a kanadai Georges St-Pierre, az UFC bajnoka. Fontos, tanulságos.
A megbocsátás képessége szerintem elemi erő. Annak az igazolása, hogy egy szinte ellenállhatatlan késztetésen, a visszavágni akarás zsigeri ösztönén vagy képes felülemelkedni, ami kiváltképp nagy dolog akkor, ha a retorzió egyetlen karnyújtásnyira lenne. Például azért, mert aki neked ártott, már elesett. A becstelen elégtétel azonban nem tesz naggyá.
Fekete-fehér
Joe Rogan Youtube-csatornáján egy interjúban beszélgetett Georges St-Pierre-rel, azzal a bunyóssal, aki aktív korában 28 meccsen csak kétszer talált legyőzőre, és két súlycsoportban is volt bajnok az UFC-ben. Ha valakivel, hát vele nem találkoznál össze tizenöt évvel azután, hogy a suliban elvetted az uzsonnáját. Vagy mégis.
A beszélgetés még tavaly esett, de ha nem láttad, érdemes megnézni (lent linkeltem is). A sztori röviden: Georges-t a suliban rendre vegzálták a nagyobbak, köztük egy nála három évvel idősebb hokijátékos, helyi vagány, aktuális alfa, aki rendszeresen verte, gúnyolta és különféle aljasságokkal terrorizálta. A buszmegállóban a csajok előtt letépte róla a nadrágját például. Egyszer, miután Georges faterja meglátta fia ütlegeléstől duzzadt szemét, átment a gaztevő édesapjához, hogy jobb belátásra bírja gyereke viselkedése ügyében. Visszatérve aztán elújságolta Georges-nak, hogy a bunyó abba fog maradni, mert sikerült beszélnie a rosszfiú faterjával – de azt is hozzátette, hogy ott jártakor látta, amint a pali vedelt, és a jelenlétében is éppen piásan verte a saját gyerekét. A világ nem fekete és fehér.
Next level emberség
Teltek-múltak az évek, GSP-nek (így rövidítik Georges St-Pierre nevét) bejött az élet, a több évtizednyi szakadatlan munkának, fegyelmezettségnek és a megtörhetetlen akaratnak hála teli volt már pénzzel, elismeréssel és sikerekkel. Ekkor, autójában ülve
egy kéregető lépett oda hozzá azzal, némi apróval tud-e neki segíteni. – Jó ég, haver, mit csinálsz itt? – kérdezte St-Pierre meglepetten, amikor felismerte benne az iskolai verekedőt sok-sok esztendővel azelőttről.
A fickó először nem tudta, elszaladjon-e, kell-e tartania a világot végigpofozó bunyós kései vendettájától. Georges viszont csak kiszállt a kocsiból, újra megkérdezte, mi történt, mire a faszi elmesélte, hogy nem jött össze neki az élet, itt kötött ki. GSP erre azt válaszolta: – Nem értem. Magas vagy, jól nézel ki, már gyerekként is olyan akartam lenni, mint te. Teli vagy lehetőségekkel, kezdj magaddal valamit.
Majd odaadta neki a lóvét, ami épp nála volt és némi biztatás után elköszöntek.
Pár hónap múlva aztán ez a bizonyos fickó, a gyerekkori ellenség ellátogatott a családi házukhoz, hogy köszönetet mondjon azért a pár jó szóért. Az a néhány percnyi motiváció, a váratlan kedvesség, a lelkesítő méltatás és a segítő szándék olyan sokat jelentett neki, hogy a hatására erőt vett magán, munkát talált, és újra egyenesbe hozta az életét.
Az elesettnek erőt adni nagyobb hatalom, mint elvenni tőle akár mindent. Ettől is vagyunk emberek.
Az eredeti beszélgetést itt tudod megnézni: