Szeptemberi streetwear hírek

Szerző: Mack

Egy nagyobb, fájó hiátus után ismét visszatér a streetwear rovatunk, amit stílusosan a legelső ősz-kompatibilis ruházatokkal avatunk fel újra, hogy legyen miből szemezgetnie annak is, aki a funkciót nem áldozná fel a konzumdivat oltárán. Ugyanakkor cipők terén még nem adtuk be a derekunkat az ősznek, elvégre most fut be kettő is az év legjobban várt megjelenései közül, meg van kötve a kezünk. 

Ugyan még nehezünkre esik elengedni ezt a megkésett, de a végsőkig kitartó nyárias időjárást, de a szakítás hűvös szelét már érezzük a farmerünk alól kikandikáló csupasz bokáinkkal, úgyhogy első körben végigvesszük a legmegborítósabb réteges szetteket (úgynevezett kabátokat), amikért mélyen ki kell kotorni a dellát a vászontyatók aljáról, ha nem akarunk beállni a sorba valami háendemmes széldzsekivel. Közben a Nike őrülten pakolgatja a szenet a hypevonat kazánjába, mert egyből három kollabbal is nekimennek a következő negyedéves szezonnak, hogy a többiek a sínek mentén loholva próbálnak felcsimpaszkodni az utolsó vagonra.

Istenfélő oversized

A viszonylag új játékos Fear of God márka úgy megy neki az ősznek, hogy immáron szám szerint hatodik kollekciójukban többet közt Jared Leto habtestén promózzák azt a kismilliónyi ruhadarabot és lehetséges kombinációt, ami az idei felhozatalukat kiteszi. Aki ismeri őket, az nem lepődik meg túlságosan azon, hogy ismét a letisztult színek dominálnak a fekete, homok barna, denim és lágy szürkék képében, ahogyan az sem meglepő, hogy ezt a túlméretezett (oversized) attitűdbe oltott westernkedést tolják továbbra is.

Az viszont külön megsüvegelendő, hogy sok vetélytársukkal ellentétben nem tévednek szándékosan túltolt, meme-gyanús területekre, ezek a darabok

pont annyira vannak csak méretügyileg eleresztve, és formatervezésben megfűszerezve, hogy még maximálisan hordhatóak legyenek

és ne válj egyből egy két lábon járó sztétmenté, ha valamelyik szolidan felcímkézett cuccukat húzod magadra.

Fotók: Fear of God

Akadnak itt bomberdzsekik, hoodiek, zsebekkel agyonszórt nadrágok, de még kesztyűk is, amitől az embernek minimum olyan bőségzavara van, mint amikor alacsony vércukorral megy be a sarki fagyizóba. Cipők terén hozzák a tőlük elvárt formát kreppgumis talpú surranókkal, de most a Nike-val is összeálltak egy igazán odabaszós sneakerboot erejéig – erről azonban a maga idejében!

A-Cold-Wall kapszula

A színpalettát kicsit feldobva a progresszív, de íróbarátnak nem nevezhető elnevezésű A-COLD-WALL* érkezik egy piros, kék, szürke, és fekete széldzsekikkel és rövidgatyákkal (érdekes kombináció) operáló kapszulával, ami szemmel láthatólag techwear alapokat dédelget, de a legelborultabb képviselőktől így is eltávolodik és többnyire csak a grafikák terén mutatja ki a foga fehérjét. Nem tennénk olyan kijelentéseket, hogy büdzsébarát lenne a kollekció, de láttunk már combosabb árcédulákat pusztulatosan ergya dizájnokkal, szóval panaszra semmi okunk.

Fotók: A-COLD-WALL*

Shadow Project a Stone Islandtől

A Stone Island masszív őszi/téli dobása is hasonló irányból érkezik, ők éppen a Shadow Project nevű szériájuk jubileumi évfordulóját ünneplik régi és új szettek piacra dobásával, amik közül elég nyilvánvaló módon

azok a szintén techwearesen betonízű ultrakabátok emelkednek ki, amik amolyan holografikus/olajfoltos felületeket is kaptak.

Néhol egészen elrejtve, máshol pedig úgy az ártatlan szemlélődő arcába tolva, hogy jobban betrippel tőle, mintha még kaktusz formájában feszült volna rá egy adag meszkalinra.

Fotók: Stone Island

Svédelés

Ebből az illusztris összeállításból már csak egy kis fellélegzős játékosság hiányzik, amit kik mások szállítanának, mint a svédek: a hipszter alapkellék táskáiról ismert Fjällräven összeállt a Acne Studios-szal, hogy állítólag a svéd identitást ünnepeljék, de mi a részünkről csak

fasza pasztellszíneket, fényes pufikabátokat és reverzben működő camouflage mintákat látunk.

Mindezt olyan lookbook képekkel megküldve, hogy elgondolkodunk rajta, komolyan gondolják-e egyáltalán tőlünk északabbra a hideg évszakokat, vagy nyíltan trollkodnak, mert ők úgyis pólóban mennek neki a mínuszoknak. Bárhogy is legyen, úgy bekajáltuk, mint az ikeás húsgolyót.

Fotók: Acne Studios

Sneakerek

Kezdjük a mustrát a már emlegetett Nike x Fear of God szántással, amiről eddig összesen egyetlen promóképet kaptunk, valamint egy videót Jared Leto-val, illetve az is ismeretes, hogy nem fogják olcsóban mérni ezt a „katonai sneaker” néven futtatott sneakerboot monstrumot. Kicsit olyan, mintha a Vissza a jövőbe futurisztikus Nike lépőjét látnánk egy közel-keleti harctéren edződve és taktikai fűzőkkel megküldve. Ha ebből nem lenne világos: nagyon bírjuk.

Fotó: Fear of God

A Nike React Element 87 alapból egy tisztességtelenül tisztességes szník, amihez

az UNDERCOVER-rel készült kollab variáns pont annyit tesz hozzá, mint anno a klasszikus Converse-hez a vulkanizált OFF-WHITE trítment.

Hónapok óta foglalja a helyet az Instagram falakon és mi is írtunk már róla, de a mai megjelenés kapcsán megint megéri izgalomba jönni és rácuppanni a monitorokra, hátha sikerül behúzni egyet bolti áron, mielőtt a viszonteladók felküldik az árakat a csillagokba, ahonnan csak a lottóötös hozza le.

Fotók: Hypebeast

A szöget a koporsóba pedig az ACRONYM x Nike Air Presto Mid újbóli kiadása veri be, ami nem is annyira egyszerű újrázás, mintsem a 2016-os dizájn felfrissítése. A sziluett és a színsémák nagyjából változatlanok, de az előző közös kollabból okulva itt is helyet kaptak ezek az oridzsinál geometria kamó minták, amitől az egész lépett még egy szintet. Nem hittük, hogy lehetséges, de ha szerencsénk van, akkor nem gyűrődik be ez a kollekció is ismételten a hype csikorgó kerekei alá, és talán egy egyszerű halandó is hozzájuthat ezekhez újfent. Álmodozni szabad.

Fotók: Sneaker News

Reebok Classic Berlin 1985

Ekkora Nike dominancia mellett egyedül a Reebok és az Overkill szerelemgyereke rúghat labdába, az is csak azért, mert gyönyörűen hoz egy rendszerváltás előtti mélyszocialista hideglelést. A „Berlin 1985” névre keresztelt kapszula részét sportzoknik, rondazöld pólók és rövidgatyák adják, de a koronaék az új Reebok Club C 85 lépő, ami

tökéletesen idézi meg egy korabeli német (és en bloc európai) háztartás szecessziósan tapétázott poklát

a maga eklektikus belső mintázataival és bordázott trapéznacikra hajazó külső felületeivel, megküldve mindezt egy kis minimál aranyozott giccsel. Nem vagyok benne biztos, hogy csak koncepció szintjén erős vállalás, vagy talán még hordható is (hacsak nem egy tematikus retró bulira), de a lookbooktól te is úgy fogsz öklendezni, mint aki másnaposságra vurstlit zabált reggel.

Fotók: Overkill/Reebok

LOL Zóna

Ne menjünk el amellett sem szó nélkül, hogy ebbe a hónapba annyi mestertrollkodás is belefért, hogy kis túlzással lopják a reflektorfényt a valódi tételek elől. Kezdetnek itt van a mostanra rogyásig cikizett Balenciaga „kabát” potom 9 rugóért, dollárban, nyilván (ez 2,5 misi jó magyar forintban – a szerk.). Ez azzal nyitotta ki mindenki zsebében a röhögéstől befeszült hasfalakat felmetsző bicskát, hogy kilenc rétegből dobtak össze egyetlen ruhát. Az rétegenként egy ezres, tesó.

Fotó: Matches

Valaki a tervezőasztal mellett Jóbarátok maratont tarthatott, mást nem lehet elképzelni ennek a hátterébe.

Kanye West meets poresz

Kanye West és a Pornhub összefogása a hetekben jobban berobbantotta az internet falait, mint anno a rapper/életművész kedves feleségének hátsófele, épp ezért stílszerű, hogy a pornóoldal első díjátadójának levezénylése után egy pulcsikból álló kollekciót is bedobott a közösbe a jóember. Felmerül a kérdés, hogy ezek a nem-munkahely-kompatibilis (NSFW) festményekkel ellátott cuccosok művészetnek minősülnek-e, mindenesetre az biztos, hogy hatalmas fless lehet pornósztárok díjakban mért elismeréseit magadon viselni, ráadásul olyan kategóriákban, amiktől még az MTV Awards is sírva menekül a legközelebbi sarokba.

Fotók: Yeezy Supply

Végül itt van az év legszebb marketinghúzása, ahol a Farmland Foods nevű húsipari vállalat vágott vissza pofátlanul a Supreme-nek, amiért az lenyúlta a logójukat egy dizájnhoz.

Két valódi farmer állt a kamerák elé a legnagyobb hypebeasteket sírásra kényszerítő Supreme szettekben,

hogy egy pereskedés helyett a saját malmukra hajtsák a vizet az ingyen publicitás érdekében. Az öreg McDonald-nak nem csak farmja van, de gógyija is.

Itt van még jó kis kontent