Nem csak a jegygyűrű lehet férfias

Szerző: Nevermore

A férfiak által viselt gyűrűkről ritkán esik szó, így most készítettünk egy kisokost, amiben minden fontos viselési szabályt összeszedtünk. Írtunk erről már egy cikket korábban, de ott inkább a szimbolikus jelentés volt a középpontban, míg ebben az esetben a gyakorlati szempontokat helyezzük előtérbe.

Ugyan írtam már olyat, hogy a karóra az egyetlen vállalható férfi ékszer, de mióta a rocker barátaim kiengedtek a pincéjükből, és újra nőni kezdett a szakállam a letépett Duct Tape helyén, átgondoltam a dolgot, és úgy érzem, meg tudok barátkozni pár visszafogott fém, bőr vagy szövet kiegészítővel.

Mint azt Zúzó, Killer és Csabi – ja ez az utóbbi név nekem is fura volt – barátaim azt kifejtették nekem, miközben a rám csatlakoztatott Lada akkumulátort újratöltötték, a gyűrű viselése a férfiaknál több ezer éves hagyománnyal bír. A sima ékszerektől a nemesi pecsétgyűrűn keresztül a mai, különböző pozíciót vagy hovatartozást jelző darabokig vagy bajnoki gyűrűkig.

Nem is beszélve a szimplán csak „tetszik, és kész” okból viseltekről. Ja, és persze a jegygyűrűről, bár Brooke cikke után nem is értem, hogy ezt miért említem meg.
A lényeg tehát, hogy mivel én ehhez nem értek, de elfogadom immár a gyűrűs szubkultúra létjogosultságát, megkértem Viiquinnt, hogy nézzen már egy kicsit körbe, és világosítson fel engem és velem titeket is arról, hogy ha már gyűrűt hordotok, hogyan tegyétek.

Ő pedig össze is gyűjtött 5 szabályt a gyűrű viseléséről. Amennyiben úgy látjátok, ez pont annyi, ahány ujjatok van egy kezeteken, az azt jelenti, hogy egyrészt nem fűrésztelepen dolgozok, másrészt hogy ügyesen látjátok meg az összefüggéseket. Itt átadnám tehát a szót Viiquinnek.

Sziasztok, akkor bele is vágnék. Haladjunk mondjuk kintről befelé:

A kisujjgyűrű

Tony_Soprano_Pinky_Ring_Cash_to_Strippers
Egyre elterjedtebb viselési forma a kisujjon hordott apró darab. Ilyet például Snoop Dogg visel, valamint egy halom maffiózó a filmeken, mint például Tony Soprano. Ennek az előnye, hogy nincs semmilyen vallási vagy spirituális jelentése, így abszolút kijelenthetjük, hogy a divat köszön vissza a kisujjunkról. A másik nagy előnye, hogy garantáltan nem akadályoz téged a mindennapi dolgaidban, hiszen a kisujjadra elég ritkán van szükséged.

A gyűrűsujj

jegygyűrű

Itt a leggyakrabban akkor van gyűrű, ha házasságkötés során felkerült rá, így ez egy az esetek legnagyobb százalékában egyszerűbb, homogénebb darab. Ezt a gyűrűt ugyanis jó esetben egy életen át viseli az ember, és nem gond, ha minden helyzetben jól harmonizál az öltözékünkkel. Az pedig alap, hogy nem mindegy, melyik kézen hordod a gyűrűt, de biztos vagyok benne, hogy ennél pontosabban sokan nem tudnák ezt a szabályt leírni. Pedig pofonegyszerű: a házasság pillanatától mind a nő, mind a férfi a jobb kezén helyezi el a jegygyűrűt. Ezzel pedig tartjuk az ősi hagyományokat, és legyen bármilyen is a választott ékszerdarab, messziről jelzi az üzenetünket, hogy “szabadok vagyunk-e”.

A középső ujj

ring
Az ember kezén általában a leghosszabb és legnagyobb ujjon a gyűrű viselése igen ritka, de ennek is megvan a maga divatja. Az utóbbi években egyre többen választják a gyűrűt jelképező, de tetovált jeleket. Talán a legfontosabb tényező a középső ujjon hordott szimbólum esetében, hogy ha már ott van, legyen minél feltűnőbb és kirívóbb. Az amerikai bajnoki gyűrűket például gyakran itt hordják.

A mutatóujj

ring
Ez az ujjunk van szinte a legtöbbet használatban, és emiatt esetként kényelmetlen is lehet az itt hordott gyűrű, viszont kétségkívül megadja a hangsúlyt. Itt a gyűrű is sok esetben egy extrémebb, látványosabb darab, amiben igazán jól tudod tükrözni a saját személyiséged. Mivel pedig „egyujjnyira” van a gyűrűsujjtól, itt hordhatsz még egy darabot anélkül, hogy a kettő összeérne, ami nagyon nem jó dolog. Karcolják egymást, és a bőrödet is felsérthetik, ha közéjük szorul.

A hüvelykujj

1194096c378680c3d8393fec1c42c13d
Végül ugyan, de nem utolsó sorban a hüvelykujj maradt, amit a férfiaknál már tényleg csupán divatból díszítenek gyűrűvel. Gondolj csak bele, mivel ez a legvastagabb ujjad, itt elég korlátozottak a lehetőségek, bár kaphatóak kimondottan ide szánt, látványos megjelenésű gyűrűk. Aki viszont erre az ujjára választ egyet, annak azért igen gyakori, hogy a többi ujján is van, hiszen az eltúlzás számos divatirányzat alapja manapság.

Pro tipp a végére

Diggy ZShock Punch Ring 2010 BET Awards
Figyelj arra, hogy a gyűrű nem része az állcsúcson vágó készletnek, amennyiben konfliktus van kilátásban, inkább vedd le, mert ez egy tipikus kétélű fegyver. Csak a filmekben nem sebzi meg azt, akinek a kezén van. Rossz esetben akár az ujjad is beletörhet egy ilyen akcióba. Ugyanígy nem annyira biztonságos munkavédelmi szempontból, tehát ha valami pörgő, forgó géppel dolgozol, ne frenkizz, vedd le szépen őket!

Itt van még jó kis kontent