Ritkán téved az idős zseni. És akkor sem biztos, hogy észreveszed.
Lelked
-
-
A levegő urai (Masters of the Air) című sorozat kapcsán került szóba a színész edzésterve, a kommentelők pedig gátlástalanul nyomták…
-
A társadalmi, technológiai és fizikai környezetünk bizonyos hatásai erősen rombolják a mentális egészségünket. A Sapien Labs éves jelentésének célja e…
-
Egy érdekes pszichológiai vizsgálat jutott erre az eredményre. Mindkét nem képviselőire igaz!
-
Kis odafigyeléssel nem lenne olyan nehéz elkerülni az emlékezőképességünk lassú erodálását.
-
Teljesen rendben van, ha kiiktatod az életedből azokat, akik csak arra képesek, hogy lehúzzanak
Szerző: ZoidbergA professzornak valószínűleg sosem volt célja, hogy mindenki egyetértsen a javaslataival, bizonyos szempontból hadilábon áll vele a pszichológusszakma is, de…
-
A Gympass, a Cirque du Soleil, a Mass Mutual, és az Everspring vezetői osztottak meg darabkákat munkahelyi és magánéletükből, ami…
-
Ritka jó érzés végignézni, ahogy az NFL marcona testvérpárja versenyt pityereg
Szerző: Lakinger BélaJason és Travis Kelce az előbbi visszavonulásának bejelentése során, a gyerekkorukra emlékezve hatódott meg.
-
„Próbálok nem lehangolt, meg szomorú lenni, a világ már így is elég szomorú” – Paul Gascoigne-nak nincs otthona, és még mindig próbál leszokni a piáról
Szerző: Zubor TamásAz angol labdarúgó-legenda, Paul Gascoigne azért reméli, hogy előbb-utóbb le tud szokni.
-
Egy kutatás szerint a nők majdnem ugyanannyian lehetnek, csak kevésbé feltűnően viselkednek.