Biztos olvastad már, de röviden mondom. Az történt, hogy Finnország all-time legfiatalabb miniszterelnöknője egy celebtársasággal partikázott pár napja, és nagy jókedvében nem átallott beleordibálni/énekelni/twerkelni egy Instagram-élőző mobiltelefon kamerájába. Elvileg nem akkora para ez, de egyesek szerint az a nagy vidámság egy kicsit gyanús azért tök józanon. Ügy lett belőle. Majd megjöttek az érvek: a politikai támadások azért érik, mert fiatal és csinos nő, nem pedig egy unalmas férfipolitikus. Itt álljunk meg egy pillanatra.
Kezdjük magával a felvétellel:
A rend kedvéért: a társaságból pont a legjobb csaj a kormányfő, a fehérnadrágos, jóltáncolós, vonaglós. Szóval ez történt, az újságok cikkeznek; volt-e valami kis szubsztancia vajon, elnökasszony, és illik-e ilyet csinálni egyébként is? Mire vetemedett ön?
A Telex főszerkesztőnője azonnal a miniszterelnöknő védelmére kelt, és burkoltan utalt rá, hogy a vádak nem kis részben a nemének, életkorának és dekoratív megjelenésének szólnak,
véletlenül sem annak, hogy a háttérben kokainról kiabálnak a társaság tagjai, előttük meg az ország vezetője ordítva csúszik térdelős terpeszben.
Tehát a koalíciós partner, a mérsékelt-közép vezetője, Mikko Kärnä is biztosan a nemi hovatartozása és influenszer-quality-megjelenése miatt kéri Marint azonnali drogtesztre.
Valamit valamiért
Szerintem semmi gáz nincs egyébként azzal, ha egy miniszterelnök a szabadidejében bulizik, rázza a fenekét, barátaival ölelkezik izzadva. Felőlem még a „kicsit iszomnál” jobban is ihat néha, ha ügyes menedzser. Projektszemlélet van, kérem. Adja is le a feszkót, nehogy már Vlagyimirt puszta frusztráltságból küldje el az édesanyukájába egy történelmi pillanatban, aztán atom legyen a válasz. Csakhogy miniszterelnöknek lenni pont azért lehet rossz, mert onnantól nem csak az számít, neked vagy a hozzám hasonló, szabad felfogású véleményformálóknak mi fér bele, hanem az is, a választóidnak mi fér.
Ezért sem világos, Sanna Marin tök józanon miért érezte vállalhatónak zártkörű buliban visítva énekelni egy őt rögzítő, hang- és képfelvevő készülékbe abban a korban, amikor az ilyen kontent kvázi telepatikusan terjed mobilról mobilra. Miközben ő egy ország regnáló csúcsvezetője, és nemcsak a hozzá hasonló fesztiválkalandoroké, hanem olyan anyukáké, apukáké, nagymamáké és kisgyerekeké is, akik a látottak alapján abba a félreértésbe eshetnek, hogy a legfőbb főnök egy padlón fetrengő partigörl. Nem azért lehet ez egyeseknek baj, mert szexisták, hanem mert erről nem mesélt a kampányban, illetve mert számukra berúgva Insta-sztorizni olyan felelőtlenség, ami felelőtlen ember benyomását kelti.
Hátrány-e a jócsajság a politikában?
A Telexen Munk Veronika főszerkesztő aztán megtalálta a politikusnőt érő kritikák valódi gyökerét. A balhé igazi oka: Sanna Marin nem férfi. Így fogalmaz:
Mivel Sanna Marin legkevésbé sem egy öltönyös, karót nyelt férfi, és bár nagyon sokféle miniszterelnök van a világban, valóban kevés köztük a harmincas nő (…) nem ez az első eset, hogy nem szakmai képességeit, pozíciójához illeszkedő háttértanulmányait, rátermettségét veszik elő, hanem külsejét és magánéletét csócsálják
Megemlíti azt is, hogy az asszony külsejét gyakran felemlegetik a lapok, és ez jelentősen meghatározza a róla alkotott véleményeket. Felteszem arra céloz, most is implicit hímsovinizmus állhat a háttérben. Ebből az egészből legfőképpen az az új információ számomra, hogy egy politikusnak komoly hátrányára válik, ha szép. Amikor Justin Trudeau Kanada miniszterelnöke lett, épp a női választók aléltak el atletikus izomzatától (értsd: jóseggétől), versenyposztolgatták dús, hullámos fürtjei alatt hamiskás mosollyal, íróasztalán öklével jógázva, és még a Guardian legendásan hisztis, feminista kolumnistája is így hivatkozott rá:
Kanada miniszterelnöke, híres feminista, és egy férfi nagyon szép arccal. Úgy tűnik, nem tud hibázni.
Szóval lehet-e esetleg túllendülni azon a kényszerképzeten, hogy a szépség miatti előítélet csak a nőkre vonatkozik a politikában, és hogy ez az előítélet szükségszerűen negatív? Hiszen Sanna Marint népe mégiscsak megválasztotta minden idők legfiatalabb vezérének, a nemzetközi sajtó konstans körberajongja, és gyanítom, a harmincas újságírónők sem azért állnak ki mellette most olyan hevesen, mert a tette támadhatatlan, hanem mert ő maga is harmincas nő. Miközben azon hisztizünk, kromoszómái jogtalanul céltáblává teszik egy drogokról csevegő társaság látszólag készen mulatozó bálkirálynőjeként, csendben gondoljuk végig,
a férfiközönség ugyanilyen elnéző lenne-e, ha a felvételen Boris Johnson lóbálná kócos tincseit, nem egy csinos nő körözne ritmusosan csípőjével.
Így máris kiderül, mekkora hátrányt szenved el voltaképpen.
Kedves újságírónők: Sanna Marin nem sajnálja, hogy csinos és fiatal, ti se aggódjatok őérette. Nem ezért bántják. Ezzel az ad hoc partiajánlóval az csak a kritikusok gondja, hogy miniszterelnökként talán nem illenék úgy viselkedni, hogy aztán a kólázva partizás vádjába keveredjél.
A szexizmustól sokkal hamarabb megszabadulunk, ha nem használjátok joker-kártyaként akkor, amikor magyarázkodásnak van helye.