Lehet utálni a giccsparádét és a nyáltengert, vagy épp ellenkezőleg, egész évben várni, hogy a szerelem végre igazán megkapja azt a figyelmet, ami jár neki. Egyedül rajtad múlik, hogy csak letudod ezt is, mint a többi kötelező „napot”, vagy valódi értelmet adsz neki. Szerintünk az utóbbival jobban jársz.

Adrian Mole megvan? Ha X genrációs kövület vagy, mint én, akkor könnyen lehet, hogy te is az ő titkos naplójában olvastál először a Bálint napot övező felfokozott izgalmakról. Miközben errefelé az utolsókat rúgta a dicsőséges 133 nap, meg az április négyről szóljon az ének, addig a Vaslady alatt nyögő Nagy-Britanniában egy folyton Mars szeletet zabáló, pattanásos srác évről évre azon pörgött, vajon hány Valentin napi lapot fog kapni. Az aláírás nélküli kártyák ugyanis erősen korreláltak az iskolai hierarchiában elfoglalt hellyel és a kiszemelt leányzó lesmárolásának esélyeivel.

Három és fél évtizeddel és egy úgynevezett rendszerváltással később pedig már itt is támadásba lendültek a szívecskeseregek, mindent elborít a bonbon és a rózsaszirom, én pedig minden évben azon merengek, vajon a nőnap a hazugabb ünnep, vagy ez.

Nekem sokkal szimpatikusabb az eredeti, angolszász verzió, ahol szintén nincs hiány szirupban Valentin napkor, de ahogy a love szó sem kizárólag a romantikus érzelmeket jelöli, hanem általában véve a szeretetet, úgy ezt az ünnepet se sajátítják ki a szerelmesek. Sokkal inkább szól mindenkiről, aki kedves a szívünknek, legyen az társ, barát vagy épp a saját gyerekünk.

Aztán rá kellett döbbennem, hogy egyrészt nem mindenki olyan cinikus banya, mint én, és sokaknak igenis fontos ez a nap, másrészt cikket kell írnom róla, lehetőleg nem olyat, amitől mindenki hosszában akarja majd felvágni az ereit, harmadrészt pedig valójában nem is magával a Valentin nappal (vagy a nőnappal) van bajom, hanem a képmutatással.

Mi kell a nőnek?

Nem reprezentatív mintán, nők körében végzett, gyorsított minifelmérésünk alapján a csajok számára nem a tárgyiasíott ajándék a lényeg, annak bármilyen apróság megteszi. Sokkal fontosabb az együtt töltött minőségi idő, a közösen szerzett élmények, hogy igazán szeretve érezzék magukat ezen a napon. És volt olyan válaszadónk is, aki nem tartotta fontosnak megünnepelni a február 14-ét, mert az év minden napján megkapja azt a figyelmet, amire szüksége van.

Jó neki.

Az biztos, hogy kellenek az ünnepnapok. Kell, hogy időről időre megálljunk egy kicsit, és a figyelem középpontjába helyezzük az élet egy-egy esszenciális hozzávalóját: a szeretetet, a családot, a szabadságot, a nemzeti identitást vagy a természet örök körforgását. Az is rendben van, ha Bálint napon megadjátok a módját. Jár a kényeztetés, az extra figyelem mindenkinek, legyen csak a szerelem/szeretet bátran piedesztálra emelve, mégiscsak az egyik legfontosabb hozzávalója a földi létnek.

De vajon mit ér a puccos vacsora, ha már nem nagyon tudtok beszélgetni anélkül, hogy vitába ne torkollna a dolog? Mit ér a wellnesshétvége, ha le se jöttök a telefonotokról, és fontosabb, hogy az Instára feltöltött szelfi tökéletes legyen, mint az, hogy valóban megéljétek a pillanatot?

Mit ér, hogy Valentin-napon különleges vacsorával várod a csajod, ha egyébként default ő csinál mindent a háztartás körül? Mit ér a romantikus mozi, amit végigszenvedsz, ha az esték 90 százalékán a kontroller az egyetlen, amin a kezed élvezettel matat? Ha ez a nap csak annyit tud, hogy eljátsszátok, mennyire fasza minden, akkor az égvilágon semmi értelme erre időt, energiát és pénzt szánni.

A Valentin-nap ugyanis nem arra való, hogy megmutasd,

milyen jó arc lehetnél, ha igazán akarnád.

Ha van értelme ennek a napnak, akkor az az, hogy hálát adjatok az életnek, amiért vagytok egymásnak. Hogy egy különlegessé tett nappal ünnepeljétek azt, hogy minden együtt töltött hétköznapotok különleges, mert olyanok vagytok, amilyenek.

Az ünnepeknek nem az az értelmük, hogy elviselhetővé teszik a hétköznapokat. Persze vannak jobb és rosszabb időszakok, és nem kell olyan életet célul kitűzni magad elé, aminek a lényege a komforztzónán belül zajló permanens lepkekergetés.

De az élet nem valami, ami felé folytonosan menetelsz. Ez már az.

Ha egy évben 360 napon keresztül azt érzed, hogy az életed egy kalap szar/daráló/sivatag, egyszóval ha nem érzed magad jól benne, akkor az a pár ünnepnap nem fog segíteni rajtad.

És az életben az egyik legjobb dolog, ami történhet az emberrel, az az, hogy megosztja egy másik emberi lénnyel. Aki nagy valószínűséggel nem pont olyan, amilyen a fejedben élő ideális társ, de pont elég ahhoz, hogy együtt töltsétek az időtök nagy részét, és ha úgy látjátok jónak, szaporodjatok. Ahhoz, hogy ez az élet ne szürke és fásult legyen, hanem elégedett és örömteli, időnként döbbenetesen kevés kell (időnként meg elviselhetetlenül sok, de ez a cikk most nem arról szól). Csak annyi, hogy érző emberi lényként kezeld a másikat, és odafigyelj a szükségleteire.

Miután egyikőtök sem tökéletes (hiszen emberek vagytok), úgy a kapcsolatotok sem lesz az. Öröm és bánat, súrlódások és kompromisszumok, lemondások és elfogadások véget nem érő játéka az egész, de ha jól csináljátok, megajándékozhatjátok egymást néhány extra jól sikerült pillanattal.

A Valentin nap például erre tökéletes alkalom.