Hát mennyire jó nő már Gal Gadot? Margot Robbie lábait láttad-e? Emilia Clarke még szingli vajon? Kérdések, melyek talán nap mint nap elhangoznak férfiak szájából, és melyeket meglovagolva toplisták születnek a legszexibb, legcukibb, legmenőbb nőkről, akik jelenlétükkel megáldották az ezüstvásznat és a kisképernyőt. Ez is hasonló lista, csak egy apró csavarral: benyomtuk a feleség-alapanyag filtert a keresésnél.
Két kritériumban állapodtam meg magammal, amikor belekezdtem listázni a fikcionális szívszerelmeimet: ne gondolkozzak badass-karakterekben, illetve felejtsem el a pusztán kinézet alapján bekalibrált tetszésindexet. Könnyű is lenne úgy toplistát gyártani, hogy a női karaktereket rátermettség, karakánság és szexiség szerint pontozunk, hogy aztán egy teljesen szubjektív bestof-gyűjtést kapjunk a filmtörténet megannyi Sarah Connorjával.
Az ilyen nehéztüzérségű amazonokkal több gond is van, de a legfőbb mégis ez: a többségük valójában egy átszkinezett Arnold Schwarzenegger.
Mert igen, a kemény női szerepek többsége igazából egy férfiszerep, amit különböző indoklásokból félrekasztingoltak. Persze, nyilván vagány csajnak gondoljuk a dupla Uzival pörgő Carrie Ann Mosst, az alien-királynővel cicaharcoló Sigourney Weavert, vagy mondjuk a berlini alvilágot felrobbantó Charlize Theront, de a legtöbb ilyen karakter elsősorban akcióhős és másodsorban nő csak. Utóbbi is pedig maximum azért, mert a nemi jellegei arra utalnak, nem azért, mert bármit is megvillantana a női lét aspektusaiból.
Bitches come and go
Ahogy az a valóságban is, úgy egy ilyen gondolatkísérlet során is szükség van egy bizonyos fokú érzelmi érettségre, hogy ne a kamaszkorban megragadt gyíkagyunk gondolkodjon helyettünk. Ergo a kinézet nem minden, pláne nem akkor, ha házasodna az ember.
Alap, hogy ütemet téveszt a szíved, ha meglátod Scarlett Johannsont Fekete Özvegyként, de a rózsaszín köd is nagyon gyorsan eloszlana, ha egyik reggel a Hydrával kéne kávéznod, nem?
Szóval erőltessünk magunkra egy kis komolyságot, mert a nem rúgnám ki az ágyamból mentalitás úgy nagyjából tizenéves korig működik, amikor még rendre összeragasztod a magazinlapokat, és úgy gondolkodsz a nőkről, mint a Robika2002-t is leültető Yung Lean:
A következő tophármas listára egytől egyig olyan női karakterek kerültek, akiket megalkotóik és megformálóik olyan kompakt személyiségmátrixszal ruháztak fel, hogy nemcsak a szerelembeesés garantált, de egy közös élet reménye is felcsillan.
#1 Diane Freeling – JoBeth Williams, Poltergeist
A JoBeth Williams által játszott Diane Freeling se egy bejáratott név, talán még horrorfilmes berkekben is alulmarad, mert nem köthető hozzá se emlékezetes sikoly, se átszexualizált terror, se ínycsiklandó trancsír. Mégis ő volt az első gondolatom, amikor a tökéletes waifut kerestem, akivel egy indián temetőre épülő házat vennék az amerikai szuburbia poklában. Valójában az ő esetében nem is csak a személye kívánatos önmagában, hanem az egész tökéletesen hétköznapi, de unalmasnak azért nem mondható nukleáris család, aminek a része: náciszőke kislány, beszari kissrác, újsághordó retriever, dugi füvezés a hálóban, csimóták miatt meghiúsuló közösülés, meccsnézés a nappaliban.
Az már csak a hab a tortán, hogy egy pillanatig nem megy a férje alá szerepkörében, és kompetenciájában egyenértékű szülőként veri vissza az oldschool-technológiával felskiccelt szellemeket. Na, valahogy így néz ki egy tökéletes partner. (Én amúgy a méltatlanul elfeledett Állj, vagy lő a mamám! című remekműben is drukkoltam neki és Stallonénak, de abból a filmből ne vegyél párválasztási és párkapcsolati tanácsot azért.)
#2 Mona Lisa Vito – Marisa Tomei, My Cousin Vinnie (Vinnie, az 1ügyű)
Oké, a mindenki kedvenc May nénijét játszó olasz származású Tomei valamelyik filmjével akkor is garantáltan ezen a listán kötött volna ki, ha ezért egy alkalmasabb jelöltet kellett volna levenni a tábláról. Nagy szerencsére viszont az Oscar-díjat érő Mona Lisa Vito szerepének minden joga megvan itt lenni. Amikor a 90-es évek egyéb filmcímfordításait kispadra száműző Vinny, az 1ügyű szobrot kapott, akkor a közönség egy része csak pislogott, egy másik része pedig röhögőgörcsben tört ki. Pedig semmi baki vagy elfogultság nem volt a díjban,
simán csak lejátszotta Joe Pescit a vászonról, miközben egy olyan ízig-vérig emberi és hihető karaktert rakott le az asztalra, aki apránként lopja be magát a szívedbe
– pont mint egy jófajta szerető. Mona egyszerre támogatja a meglehetősen balhere-férjét minden balhereségében, miközben egy verbális fahengerrel áll mögötte, amikor a motivációt olaszos rámenőséggel és túlfűtött érzelmekkel akarja átadni. Mindemellett pedig nyíltan, dráma és ködösítés nélkül kommunikálja az elképzeléseit és elvárásait, ahogy azt kell. Ja, és bár nekem nem bónusz, de ért az autókhoz is, és egy cikket lehetne szentelni a ruhaszettjeinek, ha foglalkoznánk ilyesmivel. Mindkettőre példa:
#3 Evelyn Abbot & Sara – Emily Blunt, The Quiet Place/Looper (A holnap határa, Looper)
Látszólag megszegtem a saját szabályomat, hiszen azt ígértem, hogy nem írok klasszikus badass-karakterekről, aztán mégis itt van Emily Blunt, aki mind a Hang nélkül első részében, mind a Looperben, puskával hadonászik, miközben a cuki kis seggálla fölött grimaszol. A kiskapu? Mindkettőben a játékidő töredékében viselkedik csak ilyen szuggesztíven,
az idő maradékában simán csak megjelenésében és testhordozásában kemény, mint Salamon töke.
Nem véletlenül foglal el egyetlen helyet két szerepe, ugyanis a fejemben mindkét filmben a tökéletes feleség-alapanyagot, sőt, a tökéletes anyukát hozza – a kettő meg ugye egy ponton összeér, és repül a szorzó. Eleve zseniális, ahogy a kortársai közt egészen egyedülálló módon tud olyan hétköznapi szereplőkbe egyetlen nézéssel egy freudi nyúlgödörig lemenő réteget csempészni, de gyűrűt azért kapja, mert az apokalipszis vagy egy disztópia sem állíthatja meg abban, hogy felnevelje a gyerekeit és megvédje a szeretteit. Vagy néma kussban kipottyantson egy babát, miközben apucira se engedi rá a monsztákat. Köszi, drágám!
További szerkesztőségi jelöltek
Duncan jelöltje
#4 Rosalind Pearson – Michelle Dockery, The Gentlemen
Egyrészt Mackkel tökéletesen egyetértek a looperes Emily Blunt-jelölésével, elsősorban azért, mert ideálisan ábrázolja, hogyan tesz egy asszonyt keménységében hitelesebbé a sebzettsége. A legtöbb filmben a kemény asszonyt ott cseszik el, hogy mindegyikből Vasquezt akarnak faragni az Aliensből. Az én jelöltem mégis a kevésbé sebezhető, vagy jóformán sebezhetetlen Rosalind Pearson a csodálatos The Gentlemenből. Nem utolsósorban azért, mert a film egyetlen női szereplőjeként is a legemlékezetesebb tud lenni, és mindezt a tradicionális asszony szerepében – vagy ahogy az Instagramon szokták írni a tangás képek alá bókolás céljával nyolc általános alatt és ötven év fölött: a nagybetűs nő. A nőt is csupa nagybetűvel, természetesen.
Nem kell karatéznia ahhoz, hogy parázni lehessen tőle, de ha kettőt lő, akkor azok a homlok közepébe találnak.
Partnerként az a típus, akinek a szeme azt mondja, hogy esélyed sincs, a tónusa viszont azt könyörgi, ragadd meg azt a kevés esélyt.
Ehhez társul Michelle Dockerynek az a méltóságteljes tekintete, hogy az ember nem tudja eldönteni, közös megegyezésen alapulva akkor most ledominálni szeretné őt vagy kiszolgálni alázatosan. Why not booth?
NLD jelöltje
#5 Nancy Thompson – Heather Langenkamp, A Nightmare on Elm Street (Rémálom az Elm utcában)
Nancy az egyik leghíresebb final girl, vagyis végső lány, a horrorfilmek (általában egyetlen) túlélője. A Carol J. Clover filmesztéta által megalkotott terminus olyan csajokra vonatkozik, akik állva maradnak a slasher-filmek (vagyis kaszabolós horrorok) végén. Általában szende szűz karakterekről van szó, akiknek a túléléshez lényegében le kell vetkőzniük női mivoltukat, és kvázi férfivé válva baltával, machetével vagy épp puszta ököllel (lásd Connie-t a Hasadjon a hajnalban) kell megbirkózniuk a gyilkossal. Annak ellenére, hogy élek-halok a slasherekért, ez finoman szólva is problémás. Erre viszont jött 1984-ben a zseniális Wes Craven, és alkotott egy olyan final girlt, aki valóban erős női karakter, és nem a szó fizikai értelmében. (Aztán Craven ezt 1996-ban újra megcsinálta a Sikolyban.)
Nancy okos, rögtön felismeri a helyzetet, és a hatalmas dauerhaja alatt megbújó eszét használva száll szembe a szörnnyel,
Freddy Kruegerrel, aki égettpizza-képével, késkesztyűvel az álmaikban gyilkolja meg Nancy osztálytársait. Nem számíthat senkire: az alkoholista anya, a szkeptikus, keményzsaru apa, a haszontalan barát (Johnny Depp véres debütálása) inkább csak nehezítik a dolgát, de Nancy hihetetlen lelki erővel és furfangos módon győzi le Freddyt. A harmadik részre pedig az aranyos kamaszlány olyan nővé válik, aki (hatalmas válltömésével társulva) önzetlenül, saját életét kockáztatva segít azokon a tinédzsereken, akik hasonló cipőben járnak. Okos, kedves, megbízható, cuki, talpraesett – és még humora is van. Mi kell még? (Nem véletlenül mintázták róla a Stranger Things Nancy Wheelerjét.)
Horváth Kálmán jelöltje
#6 Holly Golightly – Audrey Hepburn, Breakfast at Tiffany’s (Álom luxuskivitelben)
Azt az elején leszögezem, hogy
Holly nem egy érett, átgondolt választás: egyáltalán nem monogám típus, komoly kötődési nehézségei vannak és a kóbor macskák étrendje is változatosabb az ő túrós pirítós+pezsgő+cigi diétájánál.
Nincs rendszeres jövedelme, jómódú férfiak finanszírozzák a mai szemmel nézve felső középosztálybelinek tűnő életvitelét (a kecója Manhattanben, az Upper East Side negyedben van, kőhajításnyira a Central Parktól és esténként a legdrágább éttermekben múlatja az idejét). És bár Capote (a film alapjául szolgáló regény szerzője) szerint Holly egy modern gésa és semmiképpen nem escort, a filmből ez azért nem derül ki annyira egyértelműen, „ledér magáról a belazult erkölcse”, hogy egy klasszikust citáljak ide.
Három dolog miatt mégis megfontolásra érdemes lehet Holly feleségnek: elképesztően szórakoztató és sziporkázó, aki mellett soha nem unalmas az élet, vele egy nagybevásárlás a Lidlben is jó buli lehet. Audrey Hepburn megformálásban nagyon finom, arisztokrata vonásokkal gyarapodik a karakter (eredetileg Marilyn Monroe-nak szánták a szerepet, aki gyanítom, hogy a rendkívül összetett karakternek nem ezt a szubtilis jellemét domborította volna ki). A film végére Holly kissé borderline karaktere megszelídül, elkezd felelősséget vállalni tetteiért, és elindul egy úton, melynek a végén talán egy jobb, figyelmesebb és odaadóbb társsá tud válni (a könyv befejezése teljesen más).