Amikor benne vagy az évi/havi/heti sneaker-vásárlási rutinban és hirtelen opciók tömkelege előtt találod magad, akkor benned is felmerülhet a korántsem költői kérdés: mégis miért kell az egyik darabért pár tízezret fizetni, míg a másik már egyhavi albérlet árának felel meg, miközben a harmadikhoz már a rezsi befizetéséről is le kell mondanod. Az egyik Adidast úgy vágják hozzád, míg egy Yeezy lépőért akár sátraznod is kell egy üzlet előtt, hogy egyáltalán engedjenek pofátlan mennyiségű anyagi javakat elszórni rá. Gondolhatnád, hogy ez teljesen random, egy mesterséges ipar mesterséges manipulációi… És többnyire igazad is lenne. Kivéve, amikor nem. 

Nem akarok zsákbamacskát árulni és olyan kijelentésekkel élni, hogy mire végzel ezzel a cikkel, addigra pontosan fogod tudni, hogy mi befolyásolja azt a tényezőt, hogy mennyit hagysz ott a boltban egy-egy áhított cipőért. Egyszerűen azért nem, mert rengeteg olyan faktor létezik, amibe maximum az nyerhet teljes betekintést, aki az adott gyártónál melózik.

Egy Yeezy darab nem attól lesz per facto rohadt drága, mert Kanye West személyesen varrja és ragasztja össze, miközben éjszakánként egy sámán ölében sírva meditál, ahogy egy Nike futó se feltétlenül azért dobja magát utánad egy elengedhetetlenül vonzó árcédulával, mert fröccsöntve készül. Nagy igazságok nincsenek, minden a körülmények befolyása alatt áll, de biztosan tehetsz azért lépéseket, hogy ne csak pufogj egy túltolt árú darab láttán, hanem képes legyél megállapítani, mikor igazolt az összeg, és mikor teljes bullshit.

Cipő vs. sneaker

A legalapvetőbb distinkció, amit érdemes tisztázni, az a cipő és a sneaker közt húzódó láthatatlan szakadék és az ebből adódó áreltérések. A klasszikus mondás úgy szól, hogy

minden sneaker cipő, de nem minden cipő sneaker.

Ugyanakkor le kell szögeznünk, hogy a divatiparban komoly jelentőséget tulajdonítanak a kettő közti eltérésnek, tekintve, hogy leginkább ennek köszönhetően lesz az egyik csukád harmincezer magyar pénz, a másik meg mondjuk háromszázezer.

Mi a cipő?

• Egy hagyományos cipő, mint mondjuk egy loafer, vagy egy alkalmi bőrcipő szinte minden esetben kis gyárakban, vagy butikokban készül.
• A gyártásnál egyszerű, bézik ipari gépeket használnak.
• A folyamat masszív részét képezi a kétkezi megmunkálás a különböző készítési pontokon, úgy mint a kézi varrás.
• Nem használnak teljesítményorientált, funkciót teljesítő anyagokat, helyette minőségi bőrből készül a legtöbb darab, melyből csak kevés esetben adnak lejjebb.
• A gyártástechnológiai eljárások persze változnak, amennyiben a tömeggyártásra szakosodott fastfashion-márkák termékeiről van szó.

Mi a sneaker?

• Teljesítménynövelő cipők, melyeket többnyire futószalagon, nagy mennyiségben gyártanak.
• Nagyipari gépek használata az elkészítésnél, többnyire automatizálva, robotikával.
• Sokszor a minőségibb, tartós anyagok (például bőr) kispórolása.
• Ezzel ellentétben szintetikus matériák alkalmazása a legtöbb helyen.
• Gyakori a vulkanizált megmunkálás is, ami a hidegcementezéshez képest egy elavult technológia. Előbbi limitálja a felhasznált anyagokat, mivel a talp és a felsőrész összeillesztéséhez forróság szükséges.

A kettő összevetésére jó alanyként szolgálhat többek közt a Balenciaga, akik csinálhatnak sneaker-kinézetű cipőket (a Triple S-re érdemes gondolni) és mégis elkérhetnek érte tízszer annyit, mint az Adidas vagy a Nike. Ebben nyilván sok faktor közrejátszik (például az a tény, hogy a nevük miatt megtehetik), de azt sem szabad elfelejti, hogy

őket egyáltalán nem érdekli, hogy a csuka bármilyen funkciót ellásson azon túl, hogy elcseszettül fly legyél újgazdag módra.

És abból mi következik, ha ők ebben az értelemben nem sneakereket, hanem cipőket gyártanak? Hát az, hogy a gyártási folyamat lassabb, körülményesebb, tradicionálisabb és minőségibb. Ebből adódóan nem olyan költséghatékony, mint egy sorozatgyártó berendezésre bízni a kivitelezést.

A gyártási módszereken és költségeken túl befolyásoló tényezők lehetnek még a felhasznált technológiák, illetve a marketing szerepe, de ha már ennyire tudatos fogyasztók vagyunk, akkor előbb nézzük már meg, hogy milyen módszerekkel tudunk mi magunk meggyőződni egy termék ár-érték arányosságáról. Tudod, hátha át akarnak vágni a palánkon a jóindulatú cégek.

Minőségteszt

Vásárlóként nem könnyítik meg a dolgodat, mert még ha fel is tesszük, hogy a Balenciaga cipők árát igazolja a gyártás költsége (legalábbis nagyobb részben), akkor egy teherautó erejével fog arcon verni a felismerés, hogy bizony hiába az olasz presztízs, ezek is Kínában készülnek, mint az összes konzumszar. Az is gyanús némileg, hogy pont ez a brand az, amelyik egy egyrészes bőranyagból origamizott táskáért simán elkéri egy cipőjük árának a háromszorosát, pedig a tények azt mutatják, hogy a cipőben van a több meló. Innentől pedig elég

nehéz eldönteni, hogy most akkor mik a valós költségek, mennyi grátiszt tolnak rá pusztán a nevük miatt, illetve mennyi befolyása van ebben a marketingnek és a piaci pozicionálgatásnak.

Akkor már pláne leolvad az agyad, ha hozzáveszed azt is, hogy szakértők szerint a kínai gyártást nem úgy kell elképzelni, hogy minden automatikusan selejtes minőségű, de még azt sem, hogy feltétlenül futószalagról gördült le.

Amikor pedig már a Made in China cédulával se mész semmire, akkor

egy pillanatra érdemes elengedni a spekulálgatást, és helyette az érzékszerveidre hagyatkozni,

melyekkel simán kinyomozhatod, hogy mi érdemli meg a nehezen megkeresett manettádat.

Így állapítsd meg egy sneaker minőségét ártól függetlenül

• A különböző bőr- és velúrcipőkkel van az embernek a legegyszerűbb dolga, ahol elég csekkolni az anyag flexibilitását, és máris tudni fogod a dörgést.
• Teljesítményalapú cipőknél ez már kihívásosabb, de ha az illesztéseken és varrásokon látod az elsietett munka jeleit, akkor sejtheted, hogy ezt olcsóból hozták össze. Ezzel pedig addig nincs is gond, ameddig az árával nem néznek hülyének.
• A szaglás is jó támpont lehet, elvégre a minőségi bőr illatát elég egyszerű belőni, de arra is jó ez a technika, hogy kiszagold a cipő belsejét. Ha átütő ragasztószaga van, akkor idő kérdése, hogy egy bőgő indonéz kisfiút is találj benne, beleragadva.
• Ugyan ez nem minden esetben bejövő technika, de általánosságban kijelenthetjük, hogy a jobb minőségű talprészek súlya kisebb, így ha nehezebb a cucc, mint egy féltégla, akkor nyugodtan gyanút foghatsz.

 

Kamuinnovációk nyomában

A sneaker-márkák szeretnek párhuzamot vonni maguk és a mértékszabóságok közt, mintha legalábbis innovátorokkal és kísérletező kedvű zsenikkel lennének feltöltetve az irodáik. És amíg ez valahol része az igazságnak, mert valóban törekszenek időnként újítani, de

az egy hatalmas lufi, hogy ezek mind a saját találmányaik és szabadalmaik lennének.

Mi is gyakran dobálózunk olyan kifejezésekkel, mint a kötött felsőrészekre rásütött Primeknit vagy Flyknit, vagy a talpak terén meghatározó technológiák, mint a Boost vagy a React. Ezek azonban a Gore-Tex időjárásálló bevonattal együtt külsős fejlesztőtől származnak, amelyeket a nagy márkák exkluzívként beállítva licencelnek vagy egyszerűen felvásárolnak.

Ékes példa erre a németek Boost technológiája, amit többek közt a BMW-k ütközőiben használtak, mivel a rugalmassága patentül tompítja a rájuk kifejtett külső erőt. Ez meg ugye egy cipő talpába se árthat, arról nem is beszélve, hogy lazán is néz ki:

Az lehetséges ugyan, hogy az ilyen megoldások alkalmazása végett extra költségek merülnek fel, de azt egy percig

ne szopjuk be, hogy ezek kifejezetten a sneaker-fejek szolgálatába állított, sőt mi több, számukra kifejlesztett techek,

amitől – mágikusan – az adott surranó árának is feljebb kéne mennie.

Fizetett hirdetés

A közhiedelem szerint a reklámozás ára jelentős befolyással van a cipők vételárára, pedig az igazság ennél árnyaltabb. A paraszti logika azt mondatná, hogy ha egy cég csilliárdokat költ óriásplakátokra és termékmegjelenítésekre, akkor az ezekre fordított tőkét egy ponton a vásárlónak kell megfizetnie – ilyen paradox módon. A valóság azonban az, hogy ez se a nagy brandekre nem igaz, se a középkategóriás játékosokra, se pedig a luxusmárkákra.

• A Nike és az Adidas tartozik az első kategóriába. Ők valóban félretesznek ilyen marketingcélokra egy kastélynyi térfogatú pénzhalmot, de mivel ők dolgoznak a legnagyobb számokkal, így a költségek egy sokkal nagyobb előállítási procedúra és értékesítési volumen mentén terülnek szét. Így egyszeri felhasználóként ettől nem különösebben kell parázni.

• A középső ligában játszanak az olyan nevek, mint a New Balance vagy az Asics, akik hagyományos display-reklámokra kevesebbet költenek, inkább a sportolókra aggatnak ruhákat szponzoráció gyanánt, de ezek az összegek a Superbowl döntős reklámszpotokhoz képest eltörpülnek. Ők abból élnek, hogy mindenki legit’ alternatívaként tartja őket számon, a nevük beleégett az agyakba, és azon a terepen vannak, amelyen a nagyokkal nem érdemes versenyezni (mint ahogy ők teszik egymással). A többi hasonló kategóriás márkához pedig úgy viszonyulnak, hogy más-más igényeket szolgálnak ki, és máris nem olyan vészes a versengés. Az viszont bizonyos, hogy ennek hozományaként relatíve olcsón kapsz vállalható minőségű lépőket.

• Az olyan luxusportékák pedig, mint a Balenciaga, egész egyszerűen reputációból élnek; nem kell se sportolóknak, se reklámfelületeket árusító cégeknek fizetniük, mert mindenki tudja, hogy 1000 dodó egy cipőjük, az Instagramon mégis mindenki padlót fog tőlük. Persze az influenszereket nem árt kifizetni, vagy megdobni ingyen cuccokkal, de ezt nem fogod közvetlenül viszontlátni a blokkon.

Azt már csak lábjegyzetben említem meg, hogy mostanában elterjedt az a tendencia is, miszerint

egy-egy sneaker köré mesterségesen generálnak hájpot azzal, hogy csökkentett darabszámban teszik őket elérhetővé, ugyanakkor az átlagnál nem magasabb áron.

Ezeket többnyire sorsoláson vagy tömegbunyón lehet beszerezni, hogy aztán az ebben utazó seftelők viszonteladóként funkcionálva az eredeti ár sokszorosáért passzolják el őket, ezzel tovább duzzasztva az érdeklődést.

Felmerülhet a kérdés, hogy hol éri meg a gyártóknak, ha „használtan” eladva valaki a sokszorosát fölözi le a profitnak, és miért nem csapnak le erre a bizniszre. A meglepő válasz pedig az, hogy ezt a kétes ipart maguk a brandek hívták életre. Gondolj bele: nekik elfogy minden darab a raktárból, hetekig mindenki róluk beszél, és utána meglephetnek mindenkit azzal, hogy újra gyártósorra pakolják pár hónap vagy év múlva az adott szent grált, és mindenki újfent elveszti a szarát.

Abban az esetben pedig, amikor az adott sorsolást kivitelező boltok felveszik a harcot az újraeladással, és elkezdik büntetni és megszégyeníteni azokat, akik ezzel próbálkoznak (merthogy erre is számtalan példa akad), akkor szintén a Nike vagy az Adidas nevet utoljára, mert

az a hír járja majd, hogy az ő cipőjük bizony annyira értékes, hogy egyenesen szentségtörés nem megtartani/vitrinbe rakni.

Csak juss hozzá, és te vagy a legnagyobb jamper.

Konklúzió

Szerencsére a bevezetőben leszögeztem, hogy ultimate igazságok nincsenek, különben vasvillával jelennél meg a szerkesztőség előtt. Ehelyett elég alaposan összerántottuk, hogy egyrészt milyen tényezők befolyásolhatják potenciálisan egy sneaker árkategóriáját, másrészt pedig eloszlattuk a kételyeket azzal kapcsolatban, hogy mik azok, amik egészen biztosan nem játszanak ebben szerepet, vagy legalábbis teljesen máshogy, mint gondoltuk volna. Kína nem egy adekvát jelző a minőség megállapítására, az Instagram isten, a cipőd talpa nem egy Steve Jobs-fejlesztés, a ragasztó meg büdös. De te okosabb vagy, csókolom. 

Felhasznált forrás: D’Marge