Ezzel az alkalmazással jelentős tortúrát úszhatsz meg lakásfelújításkor

Szerző: NLD

A lakásfelújítás idegőrlő férfitortúra lehet, az Ikea újítása viszont egyszerűbbé teszi a műveletet.

Hatalmas szívás, ha végre megtalálod a kanapét, amely az üzletben/webáruházban tökéletesen fest, azonban az otthon baromira nem úgy néz ki, ahogy elképzelted: nem stimmel a mérete, a stílusa, a színe – egész egyszerűen nem illik az enteriőrbe. Az Ikea fejlesztői már korábban is kifundáltak erre egy megoldást: kiterjesztett valóságot használó alkalmazásukban bárki megnézte, körülbelül hogyan festene az adott bútor vagy kiegészítő az életterében.

Most viszont szintet léptek, azoknak kedvezve, akik átfogóbb átalakítást terveznek. Ha valaki rebootolná az otthonát, nem kell kályhától kezdenie: vadonatúj, Kreativ nevű (egyelőre csak webes verzióban, illetve Apple-eszközökre elérhető) applikációjukkal elég beszkennelnie az adott helyiséget, és virtuálisan kiürítheti a teret.

A Kreativ felismeri a képen található tárgyakat, a felhasználó pedig kiválaszthatja, melyiket szeretné törölni a háromdimenziós enteriőrből – aztán pedig

könnyen berendezheti a virtuálisan lecsupaszított teret a svédek kínálatából.

Nemcsak bútorokat lehet kipróbálni a térben, hanem szőnyegeket, lakástextíliákat, lámpákat, fali dekorációkat és egyéb kiegészítőket is. Az adott szobák dizájnját el lehet menteni, a felhasznált Ikea-cuccokat pedig egyetlen kattintással feldobhatod a bevásárlólistára.

Emellett  a felhasználók előre berendezett szobákat is átalakíthatnak, ha egy kis kezdőlöketre/inspirációra van szükségük. Unaloműzőnek is jópofa, ha épp nincs letöltve a Sims.

További alapvető lakberendezési tippeket erre találsz:

Itt van még jó kis kontent