Amikor a neccharisnyáról esik szó, a nők két csoportra oszlanak. Amíg az egyik simán felvenné, és másokon is tetszik neki, addig a konzervatívabbak elkönyvelik a „túl sok” kiegészítők alapdarabjaként. Pedig lehet úgy hordani, hogy ne legyen sok(k).
Mivel a necc idén kifejezetten felkapott viselet, ezért megint írnunk kell róla, hogy még időben képbe kerülj azzal, mi, hogy, merre és meddig. Amikor Beyoncé és táncosai felléptek a strasszokkal díszített, páronként kb. 30 ezer forintba kerülő neccharisnyákban, valami megváltozott:
a neccharisnya visszatért.
Tudjuk, hogy a színpadra kellenek a csillogó, szexi és kihívó ruhák, ezért is hívjuk őket fellépőruháknak. Az, hogy ezt kiegészíti egy harisnya, csak hab a tortán. Ha valamit már maga Queen B visel, sőt, az egész táncos hadserege is felveszi, az rosszul nem nézhet ki.
Sajnos a budapesti utcák nem hajaznak kifutóra, de még csak színpadra sem, pláne ebben a gyalázatos, latyakos, csúszós hideg időben. Nem való, sőt, kontraproduktív hétköznapokon olyan harisnyákban parádézni, amik néha többet mutatnak, mint kéne. A neccharisnya viszont korántsem túl sok vagy túl szexi, ha jól kombinálod.
Egy korábbi cikkünkben már kitértünk arra, hogy ha például farmerral veszed fel, az egyetemre is simán elmehetsz benne.
Mondjuk ne szóbeli vizsgára, amennyiben nem eleve bukni mész.
Gondolok itt azon karót nyelt tanárokra, akik inkább a megjelenést osztályozzák a tudás helyett. A lényeg: lehet okosan és ügyesen kombinálni, a Pinterest, az Instagram és a WeHeartIt a legjobb forrás, ha ötleteket gyűjtögetnél − de mi is szedtünk már össze képeket a témában.
A neccharisnyának történelme van. Hordták punkok, gothok, a ’90-es évek grunge kölykei, akiknek a chokert is köszönhetjük. Vagány kiegészítő, és a legjobb, hogy te döntöd el, milyen messzire mész el.
Ám ha Budapest nem kifutó, vizsgára nem való, akkor mégis hogyan és hol lehet felvenni a neccharisnyát? A kérdés jogos, bennünk is felmerült, ezért összeszedtünk néhány alternatívát.
#1 Farmerrel
A szaggatott farmer akkor kellően szaggatott, ha nem tudod eldönteni, hogy a nadrág van a lyukon, vagy a lyuk van a nadrágon. Két stílus keverése amúgy is nagyon menő lehet, ha a túlzásokat kerülöd. A lényeg, hogy a ripped jeans alatt jól néz ki a fekete necc, és még a bokalengető nadrágod alá is felveheted. Korábbi cikkünkért ebben a témában katt ide.
#2 Szoknyával
Ez annyira alap, hogy talán le sem kellene írnunk, hiszen full egyértelmű, hogy harisnyát szoknyához veszünk fel. Az viszont tény, hogy ha nem választod meg jól az outfited, könnyen túltolhatod az „optikai vadulást”, ami ha a hétvégi krikettmeccsen annyira talán nem is, de a munkahelyeden okozhat némi problémát.
A lenti képen is jól látszik, hogy mindkét hölgyike felül zárt, visszafogott stílusú ruhát visel, a neccharisnyához pedig Adidas sneakert húzott. Így került egyensúlyba az összkép. Ez a kombó elég laza ahhoz, hogy dögös legyen, mégsem szükségtelenül merész.
#3 Rövidnadrággal
Őszintén szólva nem teljesen értjük a rövidnadrág + harisnya kombinációt, de egyeseknek tényleg elég jól áll ez az összeállítás. Tipikus fesztiválszerelés, aminek egyetlen kritériuma van: ha lent sok a látvány, fent inkább fogd vissza magad.
A lent is, fent is meztelen = full pucér, ugyebár.
Legyen meg az egyensúly, ahogy az előző szetteknél is.
#4 Oversized felsővel
Igaz, hogy az oversized táskák kezdenek kimenni a divatból, de a felsőkre és a pulóverekre ez egyáltalán nem igaz. Sőt, egyre több polcot kapnak a fast fashion üzletekben, ami valahol örvendetes. Főleg, mert neccharisnyával simán kombinálható egy térdig/combközépig érő pulóver.
Az viszont alapszabály, hogy mindenképp vegyél fel hozzá szoknyát vagy rövidnacit, mert így sok kellemetlen pillanatot megúszhatsz. Plusz még jobb az összkép, ha térd fölé érő csizmát is húzol.
Felhasználtuk a The Fashion Spot cikkét.