A 90-es évek egyik legvagányabb kiegészítője visszatér

Szerző: Brooke

Vannak kiegészítők, amik egyszerűen annyira jól néznek ki, hogy ha az egymilliomodik képet is nézném róluk, ugyanúgy imádnám őket. A 90-es évek grunge korszakából maradt meg az úgynevezett choker, ami tavaly kezdett el visszaszivárogni a divatvilágba. Azóta egyre népszerűbb.

És nem csak a divatot követő halandók, hanem a divatot diktáló sztárok és celebek is előszeretettel viselik. A choker egy olyan kiegészítő, amit a nyakon szorosan kell hordani, szóval nem egy laza nyaklánc, de ez nem is baj. Természetesen nem folyt meg (bár a neve is az angol „choke”, vagyis fojtani igéből származik).

 

A choke sztori

Ennek a kiegészítőnek a története a 19. századra tekint vissza, amikor a felsőbb társadalmi osztályok körében vált népszerűvé. A nyakat kiemelő, elegáns és látványos öltözködési elem lévén a balerinák is ekkortájt kezdték viselni az előadásokon. Erősen hivalkodó jellege miatt vékony, fekete vagy piros szalag verzióját a prostituáltak is előszeretettel öltötték magukra, mint az egyébként Monet híres, Olympia című festményén is jól látható.

 

Ezzel a kiegészítővel az van, hogy meghökkentően jól mutat, és megannyi méretben, színben és fazonban kapható. Tény, hogy van olyan, ami úgy néz ki, mintha csak egy darab zsinórt tekertek volna a leányzó nyaka köré, de a többi borzasztóan menő, szóval ha fesztiválozol, gyorsan szerezd be. Ha meg nem, ráérsz vele, mert valószínűleg egyhamar nem megy ki a divatból. A buliszettet feldobja, a hétköznapi outfitet lazává teszi. Ja, és egyszerre többet is viselhetsz belőle.

A kérdés már csak az, hogy neked melyik stílus jön be a legjobban?

LOS ANGELES, CA - NOVEMBER 01:  TV personality Kim Kardashian and singer Kanye West attend the 2014 LACMA Art + Film Gala Honoring Barbara Kruger And Quentin Tarantino Presented By Gucci at LACMA on November 1, 2014 in Los Angeles, California.  (Photo by Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic)

515960656_kendall-jenner-zoom-bc53fffe-32b6-4df0-9954-5afd2aa4889d

1415209050484_Image_galleryImage_Mandatory_Credit_Photo_by

Black-suede-font-b-choker-b-font-font-b-necklace-b-font-Leather-gothic-font-b

chain-choker

Chokers-9

how-to-wear-a-choker-necklace-feature-OPT

maxresdefault

Photo_Nov_17_4_54_56_PM_b82b80ee-8538-4534-9be1-facc3140a216_grande

Reign-Choker1

Screen-Shot-2016-01-19-at-10.21.42-AM

Screen-Shot-2016-04-22-at-12.33.27-PM-700x529

Itt van még jó kis kontent