Teljes képtelenség nyomozni egy metaverzumos „nemi erőszak” ügyében

Szerző: Kacor

2024 egyértelműen a tanuló algoritmusok (aka mesterséges intelligencia) kockázatait és mellékhatásait kiveséző diskurzusról fog szólni az IT-világban, és feltehetően nem is csak ott. Mi most mégis egy másik, kevésbé forró, már-már fű alatt zajló, de társadalmi folyamatok szempontjából éppoly veszélyes jelenséget szeretnénk bekeretezni. Ennek jéghegycsúcsai szintén a techszektorban bukkantak fel nemrégiben, mikor ordas képzavarral élve végre megütötték az újságírók ingerküszöbét.

Az avatár szóról az elmúlt időszakban legtöbbünknek James Cameron epikus(nak szánt), dollármilliárdokat felemésztő, évtizedeken átívelő, kék esti meséje, az Avatar saga juthatott eszünkbe. De ha vigyázó szemünket a friss nemzetközi techhírek eldugottabb cikkeire vetjük, hátborzongató tendenciák bontakoznak ki szemeink előtt.

Ezek pedig egészen más megvilágításba helyezik a Zuckerberg cége által agyonhájpolt avatár kifejezés „használatát”, illetve annak implikációit. Na, de miről is hadoválok itt?

Január elején mínuszos hírként terjedt el kis hazánkban is az eset, amely kapcsán Angliában jelenleg is nyomoz a rendőrség. Egy 16 éves lány ugyanis feljelentést tett a rendőrségen, miszerint az avatárját egy csapat játékos megerőszakolta az egyik metaverzumban.

Tisztázzuk a metaverzumok fogalmát

Nos, ezek olyan nyílt világú, úgymond, „párhuzamos valóságok”, melyekbe a játékosok általában egy VR-sisak segítségével léphetnek be, megalkothatják és testre szabhatják saját alteregójukat – vagyis avatárjukat – szórakoztató élményeket élhetnek át. Például koncerteken vehetnek részt, vagy épp minijátékokkal üthetik el az időt, illetve valódi pénzért adhatnak-vehetnek virtuális javakat – ruhát, ingatlant, koncertjegyet, virtuális sportcipőt vagy kriptovalutát.

A legismertebb ilyen az atombunkert építő, és a fejét újabban a világ legjobb beefsteakjeiért marhatenyésztésre adó Zuckerberg szerelemgyereke, a grafikailag még mindig csak egy bugos PS2-es játék szintjét hozó, mégis megabrandek és lemezkiadók által támogatott Meta. De ilyen még az NFT-s videójátékokra építő Decentraland, meg a The Sandbox is.

Ahhoz, hogy egy nyílt világot metaverzumnak nevezzünk, még csak VR-ra vagy AR-ra (augmented reality) sincs feltétlenül szükség. Azonban mindegyik alapvető feltétele a játékost reprezentáló avatár létrehozásának, illetve a játékosok közti közvetlen kommunikáció lehetőségének biztosítása. Ilyen lehet egy mikrofonos beszélgetés, a chat, az emojik, illetve a játék kezelőfelületéről előhívható táncok, gesztusok, mozdulatok is.

Cikkünk apropója tehát az, hogy a brit rendőrség hús-vér emberek után nyomozni kezdett nemi erőszak ügyében, mert a vád szerint avatárjaik megerőszakolták egy másik, 16 éves játékos avatárját. A Daily Mail nemrég közölt beszámolójából kiderül a feljelentés és az eljárás indításának ténye egyaránt. Az tehát tiszta, hogy valakiket feljelentett egy 16 éves lány Angliában, és ennek kapcsán a brit rendőrség nyomozni kezdett. De pontosan mi is szerepel még a hírekbe kerülő szalagcímben? Nos, verbális és nemi erőszak vádja.

De ki az áldozat?

A lány? Ha jól emlékszem a mondattan alapjaira, akkor nem, ő nem lehet, csakis az avatárja. Ami viszont a jogrendszer szerint nem rendelkezik saját jogokkal, és akit a metaverzumban természetesen a gazdája irányít, mégsem egyezhet meg vele – az egyikük hús-vér, élő személy, jogokkal és kötelességekkel. A másik pedig pár poligonnal megjelenített, algoritmussal tető alá hozott, nullások és egyesek segítségével megalkotott programrész.

Gondolhatnánk, hogy mindez kézenfekvő, ám úgy tűnik, mégsem az, hiszen a rendőrség nyomozni kezdett hús-vér emberek után, amiért azok avatárjai erőszakoskodtak egy 16 éves lány avatárjával. Pedig definíció szerint:

„Szexuális erőszak akkor valósul meg, ha valakit erőszakkal, vagy az élet, vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel szexuális cselekményre vagy annak eltűrésére kényszerítenek, vagy védekezésre, akaratnyilvánításra képtelen ember állapotát szexuális cselekményre használják fel.”

Forrás: 2012. évi C. törvény
a Büntető TörvénykönyvBől; 197. paragrafus

Az ördög a részletekben lakozik, ez a részlet jelen esetben pedig a valaki kifejezés használata, amit kizárólag személyekre alkalmathatunk: olyan entitásokra, akik jogokkal és kötelezettségekkel egyaránt rendelkeznek.

A feljelentés tényén önmagában felesleges csodálkozni, látva bizonyos tendenciákat. A probléma azzal van, hogy a rendőrség komolyan vette a bejelentést, és eljárást indított. Na mármost, amennyiben a jövőben a játékosok által létrehozott karaktereket jogi személyekként kezeljük, az igen messzire vezet.

Talán nem túlzás leírni, hogy javában felelőtlenség, ad hoc dilettantizmus, hogy a rendőrség a fenti esetben így tett, mi több, ebből hír is lett, és előbbi sajnos könnyen precedensértékűvé válhat. És bár úgy tűnhet, mindez vihar a biliben, napjaink sokszor szélsőségesen woke, lépten-nyomon safe space-eket kínáló, teljes életműveket ellenőrizetlen bemondásokra egy tollvonással kancelláló társadalmában komoly aggodalomra adhat okot.

Nem ez az első eset, hogy hasonló bejelentés történt a Meta háza táján, de a mostanihoz képest fontos különbség, hogy rendőrségi ügy egészen eddig nem lett a dologból. 2021-ben egy bétatesztelő arra panaszkodott feletteseinél, hogy az avatárját letapizták (!) a platformon – bármit is jelentsen ez egy olyan világban, ahol még ütközési modellt sem programoztak le a készítők.

A karaktereknek a Meta akkori verziójában még lábuk se volt, így nyilván hátsójuk és nemiszervük se. Mi több: a program természetesen nem használ erő-visszacsatolást, így a játékos konkrétan semmit sem érez, mikor egy másik avatár gazdája egy leprogramozott mozdulatot indít el,

miközben avatárja a másik avatár mellett áll  — mindössze azt látja, hogy néhány pixel néhány másik pixel közvetlen szomszédságába ér.

2022-ben a szintén brit Nina Janet Patel (aki a metaverzumbizniszben ráadásul igen komoly megmondóember egy rendkívül sikeres startuppal, amely gyerekeknek építene ki blokkláncalapú oktatási rendszert), azt állította, hogy 3-4 férfi verbálisan és szexuálisan zaklatta a Metán, és így alig 60 másodperccel a bejelentkezése után csoportosan megerőszakolták.

Amikor pedig távozni akart, a férfi avatárok tulajai férfi hangon rákiabáltak: „ne mondd, hogy nem élvezted!” A Meta belső vizsgálatot indított, rendőrségig azonban nem jutott el a dolog. Most, a 16 éves brit lány kapcsán azonban igen, és bár az ítéletet természetesen meg kell várnunk, már pusztán a tény, hogy a rendőrség foglalkozik az üggyel, számos messzire vezető kérdést vet fel.

Ezek alapján vajon, ha egy nem korhatáros játékban, ahol közvetlenül kommunikálhatok a többi játékos avatárjával, és ahol mindenki úgy játszhat szerepet, ahogy akar, eldöntheti, hogy avatárja hasonlítson-e rá, fiatalabb/öregebb legyen nála, azonos vagy más nemű/testalkatú, azonos vagyok, én, mint a játékos, az avatárommal? Mármint jogi értelemben.

Mondjuk a Fortnite-ban egy nagykorú, de gyermeki avatárral játszó játékos egy 14 év alatti játékos szintén gyermekkorúnak látszó avatárjának bókol, füttyög utána vagy tesz a harcok hevében szexuális ajánlatot chaten, az feljelenthető pedofíliáért, kiskorú megrontásáért? Anélkül, hogy bármi fogalma lenne róla, vagy egyáltalán érdekelne, ki irányítja a karaktert, fiú vagy lány, nyugdíjas vagy hatéves gyerek?

Vagy: ha az avatár maga is jogi személynek számít, ez esetben mégsem pedofília, mert mindkét avatár kiskorúnak van ábrázolva? És: ha az avatárt jogi értelemben azonosítjuk az azt irányító játékossal, akkor amennyiben egy kiskorú egy felnőttként ábrázolt avatárt irányít, egy felnőtt pedig egy gyermekként megjelenítettet, és a két avatár szexel a metaverzumbann, akkor a felnőttet irányító gyermeket tekintjük pedofilnak, esetleg a gyermeket irányító felnőttet, netán mindkettejüket?

Ha ezeket a kérdésfelvetéseket nonszensznek érezzük, mivel nem az avatár számít, hanem az azt irányító, gép előtt ülő személy,

akkor megint csak az a kérdés: hogyan indulhat eljárás a brit rendőrségen egy avatár ellen, avatár által elkövetett erőszak miatt egy valódi ember ellen?

Szexuális erőszak: a jogi személyekre – elkövetőkre és áldozatokra –, és így bűncselekményre vonatkozó kifejezés használatával mind a vádemelés, mind az eljárás indításának ténye összemossa ezt a két, minden aspektusában különböző fogalmat: avatárét és játékosét.

Amennyiben az erőszaktevő avatárokat irányító játékosok egy precedensértékű eljárás végén bűnösnek találtatnak, akkor azokban a játékokban és virtuális terekben, ahol lehetséges a verbális abúzus (és mindben van, melyekben lehet csetelni vagy beszélni),

törvényileg kéne szabályozni, hogy csak nagykorúaknak lehessen nagykorú avatárja?

Ez meglehetősen életidegen lenne, illetve pont a szerepjátékot ölné ki a többjátékos világokból, ami éppenséggel a metaverzumok legfőbb vonzerejét jelenti. Hát akkor? Talán a szülő büntetőjogi felelőssége lesz, hogy a korhatár-besorolást betartassa a gyerkőccel?

És mi van, ha nem tesz így, mert nem tud, nem akar, nem ért hozzá, vagy épp a gyerek nem köti az orrára, mit csinál a játékban. De aztán besokall, annyira, hogy úgy artikulálja a sokadik elvesztett meccset, az őt rendszeresen érő gúnyolódást, hogy bullyingnak vagy erőszaknak volt kitéve a metaverzumban?

A gyámhatóság elveheti majd ettől a szülőtől a gyereket?

Amennyiben a fenti, partikuláris esetben helyesen használható a szexuális erőszak kifejezés (márpedig a rendőrség így tett), akkor ezek mind jogosan felmerülő kérdések, amelyeket a közeljövőben jogi környezetben szükséges szabályozni.

A fenti példák csak gondolatkísérletek, és így nem is tűnhetnek túl életszerűnek. De épp arra próbálok ezekkel rávilágítani, hogy egy végletekig abszurd, örkényi tény, mint jelen esetben a rendőrségi eljárás elindítása, ilyen, és ennél még sokkal abszurdabb kérdéseket és – sajnos – válaszokat is szülhet.

Mindez önmagában is elég aggasztó, pláne, ha azt is figyelembe vesszük, amit világszerte a színházi szakmában és Hollywoodban látunk. Ami történt a visszamenőleg megvádolt (és sok esetben elítélt, térképről lekerült) sztárokkal, akik több évtizedes elszólásokért, tapló beszólásokért bűnhődtek, amik akkor sima, nonsalansz bunkóságnak, ám mára már verbális erőszaknak minősülnek.

A fentiek alapján tehát zöld lesz a lámpa minden anno tahó Quake III-játékos eltörlése előtt, aki anyázott akárcsak egy másik játékost a meccs hevében a 90-es években? Ilyen alapon a jövőben játékokban tilthatnák a rosszfiúk, pszichopaták, terroristák alakítását is.

Kérdés, mi lenne akkor a CS-sel, vagy mondjuk a WOW-val. Utóbbiban, lévén MMORPG-játék, ráadásul az ember valóban szerepet játszik, frakciók alakulnak, melyekbe beléphetsz, évekig készülsz a mindent eldöntő, nagy csatára.

Majd ultranehéz fokozaton, PVP-ben valódi játékosok többéves munkáját teszed semmivé bajtársaiddal egy jól irányzott, összehangolt varázslatkombóval, és az avatárja visszavonhatatlan megsemmisítésével. És ha a végső csata hevében netán kigúnyolod, vagy verbálisan abúzálni mered az ellenfelet, majd lesheted, mikor kopogtat az ajtódon a rendőrség verbális, vagy fizikai erőszak vádjával?

Mindazonáltal távol álljon tőlem sziklaszilárd következtetéseket levonni az ítélet és az ügy teljesen pontos részleteinek ismerete híján. Pláne megmondani a tutit. Fontos azt is aláhúzni, hogy egy RPG-ben szerepet játszol, míg egy metaverzumban elvileg saját magadat alakítod.

De az érvelés rögtön megbicsaklik

Hiszen a tudatosan kialakított játékszabályok senkit nem köteleznek arra, hogy nemi identitásuknak, fizikumuknak, vérmérsékletüknek, vagy épp koruknak megfelelő, vagyis reprezentatív avatárt alkossanak. Ezen platformok sikerének egyik záloga épp az, hogy menekülhetsz a valóság elől, és így másnak mutathatod magad, mint ami valójában vagy. Feltérképezetlen, ingoványos talaj ez, ahol nagyon nehéz meghúzni a határokat.

Épp ezért tűnik drasztikusnak, és így szóra érdemesnek a fenti, egyelőre ismeretlen bírói döntés. Függetlenül attól, hogy az ügy részleteinek ismeretében erkölcsileg védhető-e, amit a játékosok műveltek a 16 éves lány avatárjával, és így – a figyelmen kívül nem hagyható (!) áttétel után – a gép előtt ülő játékossal is. Ez a kérdés azonban nem a rendőrségre tartozik, még akkor sem, ha a civilizált játékostól elvárható lenne némi önmérséklet, no meg empátia, még a digitális térben is.

A tendencia mindenesetre rémisztő, ahogy az is, hogy mínuszos hírként jelent meg világszerte, hogy egy játékban elkövetett nemi erőszak miatt indított eljárást a rendőrség. Épp ezért tartottuk fontosnak, hogy a hír szenzációhajhász lehozása helyett mélyebben is belenézzünk a precedens elmarasztaló ítélet esetén várható következményeibe. Végezetül még

a minek ment oda bombát is ledobnám, ismét citálva az erőszak definícióját. Jogi szakzsargonnal élve az erőszak akkor erőszak, ha az áldozat védekezésre képtelen, a számára kényelmetlen helyzetből való kilépésben akadályoztatva van.

Tehát: az erőszak alapfeltétele az, hogy az áldozattal az akarata ellenére kövessenek el valamit – akadályoztatva legyen abban, hogy a helyzetből szabadon kilépjen.

Nos, a számítógépes játékok, programok, és így: a metaverzumok közös alaptulajdonsága, hogy egy olyan eszközön futnak, amit bármikor, egyetlen gombnyomással kikapcsolhatunk. És bár ezzel az avatárunk nem feltétlenül menekül meg, ha a gép átveszi fölötte az irányítást, megalkotója, az ember igen. Miután áramtalanította az ördögtől való masinát, sértetlenül mehet ki a konyhába egy jó, forró nyugtató teát meginni. Ha így dönt: hogy a számára kellemetlen/traumatikus helyzetből szabadulni akar.

Nem kérdés, hogy komoly, akár életre szóló traumát okozhat a fiatalkorban elszenvedett digitális bullying vagy egy toxikus játékközösség. De: ez minden felkapott játék sajátja, és könyörgöm, ott a kikapcsológomb! Aki a játékban marad, az kimondatlanul is elfogadja a játék, vagy metaverzum szabályrendszerét. Ha pedig a gyereked játszik, vagy neveld meg úgy, hogy tudja, hol a határ, és mikor okoz több kárt a program, mint amennyi élvezetet, vagy ha nem megy, ne engedd a gép elé.

Ez persze a karórákat kiváltó okostelefonok korszakában korántsem egyszerű. A szülő felelőssége mégis eltagadhatatlan: elég abba belegondolni, milyen szintű addikció alakulhatott ki annál a 16 éves lánynál, aki önként végigélte a virtuális, csoportos erőszakot, aki feljelentést tett a rendőrségen, mert lelki trauma érte egy számítógépes játékban, amit ő indított el, és nem kapcsolt ki.

A bullying, a fizikai és verbális, illetve a szexuális erőszak feltételezése avatárok között teljes abszurditás. A fogalomnak egyedül a játék világán, szabályrendszerében belül van értelme, és következménye maximum annyi lehet, hogy az avatárt egy rendőr NPC virtuális börtönbe zárja. Vagy, ha kilépünk a való világba, és ott vizsgáljuk a játékban történtek következményeit, akkor annyi, hogy egy moderátor – amennyiben erkölcstelennek, toxikusnak ítéli egy játékos viselkedését, akkor az avatárt, vagy a játékost avatárjával együtt átmenetileg, vagy végleg kizárja a játékból.

Az, aki azt állítja, hogy a metaverzumban megerőszakolták, összemossa a fogalmakat, hiszen nem őt erőszakolták meg a való világban, hanem avatárját a virtuális valóságban, aminél – lássuk be, – azért cifrább dolgokat is láttunk nem egy GTA Online-ban. Amennyiben az erőszaktevőt elmarasztalják,

ennyi erővel az összes COD- vagy Battlefield-bajnokot visszamenőleg el lehetne ítélni sorozatgyilkosságért és háborús bűnőkért. Az lenne csak a szép új világ!

Ám könnyen lehet, hogy ettől sem járunk messze. Ha büntetőeljárás indul, és elmarasztaló ítélet születik a 16 éves brit lány megerőszakolásának ügyében, az épp ezeket a kapukat nyithatja meg egy egyre őrültebb világban. Ahol belső vizsgálat indul a játékos ellen, akinek az avatárja letapizza a másikét annak beleegyezése nélkül. Ahol feljelentést lehet tenni, mert az avatáromat megerőszakolták. És: ahol a feljelentés alapján a rendőrség nyomozást indít az ügyben.

Itt van még jó kis kontent