A Szarvasbébi valós eseményeken alapuló sztorija máris százakat ébresztett rá, hogy mi történt velük.

Egy szexuális zaklatás áldozatává váló férfiakat segítő jótékonysági szervezet 80 százalékos növekedést tapasztalt a segélykérő telefonhívások számában, mióta a Netflix kihozta a Szarvasbébi (Baby Reindeer) című minisorozatot – írja az Independent.

A Szarvasbébi valós történetet dolgoz fel, ráadásul a főszereplő színész saját élményéből készült. Richard Gadd egy komikust játszik, akire rászáll egy rajongója, éveken át ki van téve a zaklatásának, miközben a fiatalkorában elszenvedett szexuális abúzus traumájával is meg kell küzdenie. A kritikák nagyon dicsérik, hamarosan a Bronsonon is írunk arról, hogy miért érdekes és fontos alkotás.

A 15 éve Manchesterben alapított, Nagy Britanniában a legnagyobb ilyen profilú szervezetnek számító We Are Survivors olyan férfiaknak nyújt támogatást, akik szexuális zaklatást vagy kizsákmányolást, esetleg nemi erőszakot éltek át. Az egyik nagykövete már évek óta éppen Gadd.

Tódulnak az áldozatok

A WAS azt állítja, a sorozat megjelenése óta tódulnak az új jelentkezők, és több mint 50 százalékuk arról számol be, hogy a Szarvasbébi megnézése adta meg ehhez a lökést. A nagyságrendet érzékelteti, hogy az első két hétben a WAS honlapjára – amely, mint sejthető, amúgy nem bonyolít nagy forgalmat –

majdnem 500 látogató érkezett csak a Netflix által biztosított linkről.

Duncan Craig, a szervezet alapítója azt mondja, bár korábban volt már szerepük abban, hogy a férfiak szexuális klizsákmányolásának témja megjelenjen a képernyőn (például az Eastenders, a Hollyoaks vagy a Coronation Street című brit tévésorozatokban), de „még soha nem látott ilyen reakciót”, pedig 15 éve dolgozik ezen a területen.

„Korábban biztos előfordult, hogy valaki olvasott egy interjút, és talán egy hónappal később felemelte a telefont. Most viszont azonnali volt a hatás”

– idézi Craiget a lap.

Hozzátette, szerinte a dolog úgy működik, hogy akik megnézik a sorozatot, utána követik a médiában a róla zajló közbeszédet, és egy idő után azt gondolják, „ha mindenki erről beszél, akkor én is képes leszek rá”. Ugyanez az érzés egyébként a már támogatásban részesülő embereknek is segít feldolgozni a tapasztalataikat.

„Előfordul, hogy az emberek a sorozatból lejegyzetelt idézeteket tartalmazó papírfecnikkel jelennek meg a terapeutáknál, mondván, ezt próbálták elmondani egész idő alatt.”

Craig úgy véli, Gadd karakterének hitelessége különösen hasznos a férfi túlélők számára. Beleértve azt a szálat, hogy visszatér a bántalmazójához, ami nagyon gyakori jelenség, és a túlélők később rendszerint önvádat éreznek miatta. Az áldozathibáztatást ilyenkor a felnőttkori önmagunk végzi el, holott a személyes történetek nem fekete-fehérek, ezt Craig saját példájából is tudja.

„Csak 29 éves koromban kezdtem beszélni a bántalmazásomról, egyáltalán, definiálni, hogy mit éltem át. És őszintén úgy gondolom, ha nem terapeutának készülök, még most is hallgatnék. Mert bár mindig tudtam, hogy ami velem történik, az nem tetszik, de nem jutott eszembe, hogy a bántalmazás kategóriájába tartozik. Részben azért nem, mert nem volt Szarvasbébim, nem ismertem semmilyen kulturális referenciát arra, hogy férfiak és fiúk is lehetnek szexuális visszaélés áldozatai.”