Hét év után először, április 10-én jelenik meg eddig kiadatlan Charles Bukowski-kötet itthon A város legszebb nője címmel. A világ kedvenc vén kujonja, a harminc éve halhatatlan író egyre nagyobb népszerűségnek örvend külföldön és hazánkban is. Munkatársunkat és egyben magyar műfordítóját, Charles Bukowski magyar hangját, Pritz Pétert kértük fel arra, hogy mutassa be olvasóinknak az új kötetet. Személyes írást kértünk tőle, és meg is kaptuk, akárcsak exkluzív részleteket az új novelláskötetből, melyeket az alábbiakban közlünk – így nálunk olvashatsz bele legelőször az egyik, ha nem a legfontosabb idei könyvmegjelenésbe hetekkel a megjelenés előtt. A cikk megtekintését azonban csak 18 éven felüli olvasóinknak ajánljuk.
Ha már úgy hozta az élet, hogy egy olyan férfimagazinra írhatok arról az emberről, aki húsz éve életem egyik meghatározó alakja és mindennapjaim szerves része, mely küldetésének tartja a klasszikus férfiértékek megtartását, és az ehhez való aktív hozzájárulást, a szerkesztői kérés mellett is adta magát, hogy személyes hangvételben írjak Bukowskiról, a XX. század amerikai irodalmának mára egyik legfontosabb alakjáról.
A magyarban nincs bevett fordulat a gentlemen’s agreement kifejezésre, arra a megállapodásra, amit emberek szóban kötnek egymással, majd kezet ráznak, és onnantól tartják magukat hozzá. Nos, A város legszebb nője egy ilyen gentlemen’s agreement eredménye.
A kötet kiadójával, a Troubadour Books alapítójával, Szász Zsolttal húsz éve gondozzuk Magyarországon a Charles Bukowski-életműsorozatot. Eddig 13 kötetet jelentettünk meg, amiből tizenkettőt (illetve ezzel az újjal együtt most már tizenhármat) én fordítottam.
Csak a Vén kujon jegyzeteit nem, mert az először 1994-ben jelent meg, én pedig akkoriban fedeztem fel magamnak az öreget, de hála Istennek, hamarosan azt is újrafordíthatom, és az idén ősszel megjelenő kötet végre elnyerheti azt a címet, amit Bukowski eredetileg adott neki: Egy vén kujon feljegyzései.
Az író nagy tisztelője volt Dosztojevszkij munkásságának, olyannyira, hogy annak az először 1969-ben megjelent kötetének a címével, amellyel ma a világ őt leginkább azonosítja, Dosztojevszkij előtt szalutált. A Feljegyzések az egérlyukból című műve angolul Notes from Underground címmel jelent meg, így kapta Bukowski kötete a Notes of a Dirty Old Man címet.
Úgy kábé 15 év után, vagyis négy-öt évvel ezelőtt Zsolt, aki akkor még a Helikon igazgatója volt, egy gyenge pillanatában azt mondta nekem, hogy már nem akar több új Bukowski-könyvet megjelentetni, csak a régieket nyomtatná újra. Én viszont mondtam neki, hogy szívesen folytatnám, és szívesen kiadnám még azokat a köteteit, melyek eddig még nem jelentek meg itthon. Átbeszéltük és megállapodtunk, hogy az új könyveit onnantól én adom ki. Aztán kezet ráztunk rá.
A covid kellős közepén, 2021 januárjában vettük meg A város legszebb nője kiadásának jogát egy barátommal (nem kevés pénzért), és nekiálltam fordítani. Aztán főként családi okok miatt a barátom kénytelen volt kiszállni mellőlem. Zsolt tanácsára kerestem meg a Cser Kiadó vezetőjét, Vörös András barátomat, akivel megegyeztünk, hogy fifty-fifty adjuk ki a könyvet, felesben vállalva a kiadásokat és felesben örülve a bevételnek, mint Vincent a Ponyvaregényben a titokzatos táska tartalmának.
Kezet ráztunk rá, és folytattam a munkát. Lassan, de biztosan fordítottam a könyvet, grafikus barátom, Győrösi Imre megcsinálta közben hozzá a borítót meg az alakuló kiadóm, a Vörösbegy Könyvek logóját, és már majdnem leadtam Andrásnak a könyvet tördelésre, amikor felhívott Zsolt azzal, hogy megalapította a Troubadour Booksot, és folytassuk együtt a Bukowski-életműsorozatot – mert különben esetleg el találnék halálozni, ha nem.
András igazi úriember módjára nem elküldött a picsába, hogy miért csinálok hülyét belőle, meg magamból, hanem azt mondta, persze, csináljuk meg nyugodtan Zsolttal, hisz Bukowski amúgy is hozzánk tartozik. Megköszöntem neki a nagyvonalúságát, majd Zsolttal megegyeztünk ugyanúgy, hogy mindent felezünk (ilyen egyébként a könyvpiacon a világon nincs), aztán újra kezet ráztunk, megöleltük egymást és elbőgtük magunkat, hogy micsoda fordulatokra képes az élet.
Papírt soha életünkben nem írtunk alá egyetlen előzetes megállapodásunkról sem (persze a számlázáshoz kötelezően aláírandó szerződést igen),
csak egymás szemébe néztünk, kezet fogtunk és tartottuk magunkat az adott szóhoz. Felemelő ez az egész, és elmondhatatlanul jó valakiben ennyire megbízni, felbecsülhetetlen kincs a mai világban.
Charles Bukowski műveiből könnyen kiolvasható, hogy az író a legnagyobb erénynek a bátorságot, tökösséget tartotta. Angolul azt, hogy valakinek van vér a pucájában leginkább úgy mondják, hogy he’s got guts, vagy úgy, hogy he’s got balls, és ezek a kifejezések (főleg az első változatban) igen gyakran előfordulnak Buk írásaiban.
Az új kötetben harminc zseniális novella van, köztük van egy olyan, melynek a címét, The Gut-Wringing Machine, elég nehéz volt visszaadni magyarul. A fiktív történet szerint van egy gép, amivel az emberekből kipréselik a tökösséget (gut), bátorságot, azért, hogy kezelhetők legyenek, jó munkaerők és a társadalom hasznos tagjai – ugyanis egy munkaközvetítőnél vannak felállítva ezek a mángorlószerű gépek.
Fantasztikus társadalomkritika, és mint Bukowski legtöbb írása, ez is időtlen témát feszeget: vagy tökös maradsz, és úgy éled az életedet, ahogy te akarod, vagy beállsz a sorba, és ledarálják a tested mellett a lelkedet is. Íme az egyik kedvenc részem belőle – amiben a mondatok elején direkt kezdődnek kisbetűvel a szavak, mert Bukowski így írta meg anno az írógépén:
Bagley ásított egyet. Danforth leszedett egyet a kötélről. előhozta, és megállította őt Bagley asztalánál. névtábláján az állt: Barney Anderson. - hello, Barney – mondta Bag. - hol vagyok? – kérdezte Barney. - a KIELÉGÍTŐ MUNKAERŐ-KÖZVETÍTŐBEN. - hát, két ilyen zsíros képű faszszopót még életemben nem láttam egy helyen. - mi a faszom van, Dan? - négyszer áttekertem. - mondtam, hogy jól feszítsd meg azokat a csavarokat! - én meg mondtam, hogy van, amelyiknek több vér van a pucájában, mint a többinek. - ez csak mítosz, te idióta barom. - ki az idióta barom? - ti mindketten idióta barmok vagytok – mondta Barney Anderson. - préseld át még háromszor – mondta Bagley. - oké, oké, de előbb játsszuk el mi ketten a dolgot. - rendben. lássuk… kérdezd meg ezt a Barney gyereket, hogy kik a példaképei. - Barney. kik a példaképeid? - lássuk csak… Cleaver, Dillinger, Che, Malcolm X., Gandhi, Jersey Joe Walcott, Grandma Barker, Castro, Van Gogh, Villon, Hemingway. - na tessék, látod? VESZTESEKKEL azonosul. ettől érzi jól magát. felkészíti magát a vesztésre. mi meg segítünk neki. őt is átverték ezzel a lélek-faszsággal, mi meg így csináljuk ki őket. lélek nem létezik. átverés az egész. példaképek sem léteznek. átverés az egész. győztesek se léteznek – átverés és faszság az egész. nincsenek szentek, nincsenek géniuszok, ez mind átverés és tündérmese, de ettől működik a gépezet. mindenki csak próbál kitartani meg szerencsésnek lenni – már ha tud. minden más csak baromság. - jól van, jól van, értem, vesztesek, oké. de mi a helyzet Castróval? az utolsó fotón, amit láttam róla, elég jó húsban volt. - Castro csak azért tud fennmaradni, mert az USA és Oroszország úgy döntött, hogy meghagyják középen. de tételezzük fel, hogy megemelik a tétet. akkor mit lépne? annyi zsetonja sincs, hogy beengedjék egy düledező egyiptomi bordélyházba. - baszódjatok meg mind a ketten! azt szeretek, akit akarok! – mondta Barney Anderson. - Barney, amikor az ember elég idős lesz, és pont eléggé kerül csapdába, és pont eléggé lesz éhes, akkor bárkinek a faszát leszopja, vagy mellét kiszívja, és a szart is megeszi, csak hogy életben maradjon. az emberiségben nincs meg, ami kell, haver. silány egy bagázs. - hát, akkor megváltoztatjuk a dolgot, haver. ez a trükk az egészben. ha fel tudunk jutni a Holdra, akkor ki is tudjuk pucolni a szart a szaros biliből. csak nem a megfelelő dolgokra koncentráltunk eddig. - te beteg vagy, gyerek. és egy kicsit dagadt is. és kopaszodsz. Dan, rázd őt gatyába. Danforth fogta Barney Andersont, és tekerte és forgatta és végigsikoltoztatta őt a kizsigerlőgépen háromszor, aztán visszavitte. - Barney? – kérdezte Bagley. - igen, uram? - kik a példaképeid? - George Washington, Bob Hope, Mae West. Richard Nixon, Clark Gable csontjai és az összes kedves ember, akit Disneylandben láttam. Joe Louis, Dinah Shore, Frank Sinatra, Babe Ruth, a zöldsapkások, sőt az Amerikai Egyesült Államok teljes hadserege, beleértve a haditengerészetet, főként a tengerészgyalogságot, de még a pénzügyminisztérium is meg a CIA, az FBI, a United Fruit, a közlekedésrendészet, az egész rohadt Los Angeles-i rendőrség, és még a megyei zsaruk is. mármint rendőrök, úgy értem, rendőrök. és akkor még ott van Marlene Dietrich a felsliccelt ruhájával – már vagy 70 fele jár, nem? –, aki fent táncol Vegasban, nekem meg felállt a faszom, micsoda csodálatos nő. a jó amerikai élet, és a jó amerikai pénz örökké fiatalon tud tartani minket, érti? - Dan? - igen, Bag? - ez a csávó aztán tényleg készen áll. bennem aztán már nem sok érzés maradt, de ettől még nekem is hánynom kell. írasd vele alá a kis szerződését, és indítsd útjára. imádni fogják. istenem, hogy mit meg nem kell tennie az embernek azért, csak, hogy életben maradjon. néha még a saját munkámat is utálom. és az elég rossz, nem, Dan? - de az, Bag. és amint útjára bocsátom ezt a seggfejt, tudom is, hogy mi kell neked: egy csipetnyi erősítő. - jól hangzik, és mi lenne az? - csak egy negyed fordulat a présgépben.
Amellett, hogy Bukowski soha egy pillanatra sem habozott elmondani a véleményét a világról, a társadalomról, Amerikáról, a férfiakról, a nőkről, a főnökökről, a politikusokról vagy bárkiről, és tette ezt úgy, hogy legtöbbször egyetértünk vele, az öreg humora is egészen egyedi és megunhatatlan. Miközben fordítottam, volt, hogy átküldtem a következő novellát magamnak emailben angolul, és amikor a Kizsigerlő gépet olvastam a telefonomon, többször hangosan felröhögtem a 61-es villamoson:
– KIELÉGÍTŐ MUNKAERŐ-KÖZVETÍTŐ. itt Bagley beszél. hogy mi? egy mélytengeri búvár kell maguknak? ne basszon már! hogy micsoda? ó, elnézést, persze, persze, temérdek munkanélküli mélytengeri búvárunk van. az első kétheti fizetése a miénk. heti 500 dollár. hisz tudja, veszélyes, nagyon veszélyes szakma – mindenféle rákok, hínár, szűzlányok a sziklákon, polipok, fénytörések, nátha. hát még szép, bassza meg. az első 2 hét fizetése a miénk. ha kirúgják két hét után, akkor mi adunk MAGUKNAK 200-at. hogy miért? hogy miért? ha egy vörösbegy aranytojást tojna a nappalijában a karosszékébe, akkor megkérdezné, hogy MIÉRT? meg? küldünk magának egy mélytengeri búvárt 45 percen belül!
A város legszebb nőjében nagyon sokféle novellát kapunk Buktól, és tényleg mind olyan, akár egy kisfilm. A címadó írás, a kötet első darabja egy szerelmi történet Bukowski-módra: emberünk ül a pultnál, meglát egy nőt, egyből meg akarja dugni, aztán meg is dugja, aztán összeköltöznek, aztán szétköltöznek, aztán a poént nem lövöm le.
Az Élet egy texasi kuplerájban szintén bukowskis szerelmi történet, és egyben roadmovie: úton Texas felé Bukowski belezúg egy nőbe, leszáll a buszról, beköltözik egy kuplerájba, de nem hagyja nyugodni a dolog, és megkeresi a nőt.
A Bukowski-olvasóknak/rajongóknak nyilván feltűnt a vén kujon szürreális vénája, ami ebben a könyvben például A baszógép című novellában jelenik meg, melyben egy őrült német volt náci tudós legyárt egy gyönyörű baszógépet, amit/akit egy kocsma emeletén húsz dollárért tehetnek magukévá a vállalkozó kedvű törzsvendégek.
Aztán ott van a Tizenkét repülő majom, amelyik nem hajlandó rendesen párzani – már a címe is milyen. Ez egy novella a novellában, vagyis azt írja meg Bukowski, hogy le kell adnia egy írást, és abból indul ki, hogy adott 12 majom. Tessék:
Becsukom az ajtót, és megint visszaülök az írógéphez. Szóval, van egy őrült tudós, aki megtanított majmokat repülni. Tizenegy szárnyas majma van. Nagyon jók a majmok. A tudós még versenyezni is megtanította őket. Itt vannak ezek a bóják, versenyezzetek csak, igen. Na, lássuk csak. Ahhoz, hogy jó legyen egy sztori, kell bele baszás, lehetőleg sok baszás. Legyen akkor inkább tizenkét majom, hat hím és hat a másik fajtából. Jó, így jó. Na, indulnak is. Megkezdődött a verseny. Megkerülik az első bóját. Hogy fogom rávenni őket vajon arra, hogy basszanak? Két hónapja egyetlen sztorit sem adtam el. Ott kellett volna maradnom azon a kurva postán. Na, jól van, futnak. Az első bójánál járnak. De mi lenne, ha egyszer csak elrepülnének? Például Washington D.C.-be, és ott a Capitolium körül rászarnának meg ráhugyoznának a járókelőkre, aztán a szart végigkennék a földön a Fehér Házig. Kérhetnék egy darab szart az elnökre is? Nem, így már túl sokat kérnék. Jó, szarjanak akkor a külügyminiszterre. Aztán parancs érkezik, hogy lőjék ki a majmokat vadászgépekről. Ez így tragikus, nem? Na, de mi lesz a baszással? Oké. Oké. Dolgozzuk ezt bele. Lássuk csak. Szóval, tíz majmot lelőnek az égből. Szegény kis állatok. Már csak kettő marad. Egy hím meg egy másik fajta. De senki sem találja őket. Aztán egyik éjjel egy rendőr megy át a parkon, és ott vannak, a két utolsó példány, a rájuk csatolt szárnyakkal, és basznak, mint az ördög. Odamegy hozzájuk a rendőr. A hím meghallja őt, megfordul, felnéz, hülye kis majomvigyorral elvigyorodik, közben nem esik ki az ütemből, aztán visszafordul, és baszik tovább. A rendőr szétlövi a fejét. Mármint a majomét. A nőstény undorodva lelöki magáról a hímet és feláll. Ahhoz képest, hogy majom, egész csinos. Egy pillanatra a rendőr arra gondol, arra gondol, hogy… de nem, túl szűk lenne, valószínűleg, és lehet, hogy harapna is, valószínűleg. Miközben a rendőr ezen mereng, a nőstény megfordul, és elrepül. A rendőr célba veszi őt, és eltalálja. A nőstény a földre zuhan. A rendőr odarohan hozzá. A majom megsérült, de nem halt meg. A rendőr körbenéz, aztán felemeli őt, előveszi, próbálja beletuszkodni. Nem megy. Nem fér bele. A picsába. Visszadobja a földre, a fejéhez emeli a fegyvert, és BUMM!, vége.
A szürreális, groteszk szálat viszi a Horogkereszt, aminek egyébként az eredetiben csak maga a szvasztika volt a címe, de azt ugye nálunk a törvény tiltja, így nem jelenthettük úgy meg. Ebben a sztoriban a háborút túlélő idős Hitler Amerikába jön, és átműtteti magát amerikai elnöknek, az elnököt meg átműtik egy random öregemberré, aki a bolondok házában végzi, hisz folyton azt mondogatja magáról, hogy ő az amerikai elnök.
Aztán ott van a Hat hüvelyk című bizarr sztori, melyben Bukowskit a nője elkezdi zsugorítani, míg végül hat hüvelyk kicsi nem lesz, vagyis: tizenöt centis. Mármint az egész ember. És hogy miért teszi ezt? Azért, hogy megmentse a Földet! Érted: kis ember, kis fogyasztás, kis ruha, kis probléma. Ha mindenkit összezsugorít, meg van mentve a Föld! Az eredeti kötet 1983-ban jelent meg, vagyis
előrevetítette és egyben kifigurázta azt, ami a „bolygónk megmentésért” itt zajlik a világban – Bukowski, a próféta.
Aztán vannak az elmaradhatatlan csajozós meg lóversenyes sztorik (3 NŐ; 3 csirke; Nem lószar lovis tippek; Még egy lovas sztori), vannak benne orgiák (A nap, amikor James Thurberről beszélgettünk, A nagyseggű anyám), kurvázás (Gond az akkumulátorral, Fehér szakáll), még egy-két szerelmi történet (Egy kedves kis szerelmi viszony), természetesen piálás (Ivócimbora, Egy fehér punci).
Egy-két brutális darab, például a Ramon Vasquez meggyilkolása, amiben két csávó bestiális módon öl meg egy ismert színészt csak azért, mert meleg, vagy a Venice Beach közösülő sellője, amiben két barom elrabolja egy nő hulláját és mind a ketten közösülnek vele, majd kiviszik az óceánhoz, és a vízben engedik örök nyugalomra, szóval a kötet olvasását csak 18 éven felüli olvasóinknak ajánljuk – de nekik nagyon.
Charles Bukowski: A város legszebb nője novelláskötet bemutatóját április 10-én tartják Budapesten, a Széll Kálmán téri Nemdebárban, megrendelni itt lehet.